Néhány évtizeddel ezelőtt még szinte minden újság tartott fenn több-kevesebb rendszerességgel megjelenő filatéliai rovatot, amelyben rendszeresen írtak különféle bélyegekről, főleg az új kiadásúakról, méltatták, bemutatták, esetenként még kritikai felhanggal alaposan, szakszerűen elemezték is ezeket. Szakértői szemmel. Olyan elmaradhatatlan, kihagyhatatlan része volt ez a sajtónak, mint a keresztrejtvény, a horoszkóp vagy a sakkrovat; utóbbi persze mára már ugyancsak háttérbe szorult. De egykor még nem lehetett felháborodott olvasói levelek nélkül megúszni, ha valamelyik lapszámból, akár anyagtorlódás miatt, vagy bármely más szerkesztői megfontolásból, netán mulasztásból esetleg „véletlenül” kimaradt volna…
Időközben azonban – az internet és az e-mailezés világában – annyira megváltozott a környezetünk, annyira átalakultak a szokásaink (befolyásolva ezzel nemcsak az érdeklődésünket, de az értékrendünket is…), hogy ma már ritkaságszámba megy az ilyesmi, alig néhány lap igyekszik már csak a bélyeggyűjtők, műkedvelők és a laikus érdeklődők kedvében járni. Pedig emlékszem, gyermekkoromban még rendszeresen olvastam a különböző új kiadványokról, s az igényesebb újságok bizony nem is csak a folyamatosan megjelenő hazai bélyegeket igyekeztek bemutatni, de rendszeresen hoztak érdekességet, különlegességeket, újdonságokat a világ szinte minden tájáról. Minél egzotikusabb volt egyik-másik bélyeg, annál értékesebb…
Vélhetően ezek, a gyermekkoromban olvasott cikkek keltették fel egykor az érdeklődésemet is a filatélia iránt, még ha jómagam sohasem váltam igazi, elszánt, szenvedélyes és elkötelezett, megrögzött bélyeggyűjtővé. Nem, bélyeggyűjtő sohasem voltam, ma sem vagyok, ellenben érdeklődő mindig is… Tagadhatatlanul. A tagadás legcsekélyebb igyekezete nélkül is…
S ha nem is vagyok szenvedélyes bélyeggyűjtő, a különleges, érdekes új kiadványokat még így is mindig megveszem, igyekszem beszerezni, igazából különösebb szándék nélkül, egyszerűen csak azért, hogy meglegyenek; azért, hogy eltegyek belőlük magamnak egy-egy példányt. Néha pedig régebbiekből, évtizedekkel ezelőttiekből is, ha valamiért érdekesnek találom azokat… Ez pedig azt jelenti, hogy mindeddig csak egy nagyon szerény gyűjteményem (gyűjteménykezdeményem…) állt össze, s könnyen lehet, hogy nem is épp azokból a darabokból, amelyeket egy valódi, szakértő gyűjtő igazán nagyra értékelne.
De így szereztem be például kilenc évvel ezelőtt, 2014-ben a Magyar Postának a Seuso-kincsek hazahozatalának tiszteletére készült bélyegblokkját is. „Szolgáljon sok századon át, Seuso, ez a készlet, / s használják hosszan büszke utódaid is!” (Kőrizs Imre fordítása) Attól kezdve ugyanis, hogy az összesen tizennégy darabból álló dísztárgyegyüttes 1990-ben feltűnt a New York-i Sotheby’s aukciós ház egyik árverésén, a magyar állam (akárhogy változtak is időközben a kormányai…) huszonnégy éven át törekedett a Seuso-kincsek tulajdonjogának érvényesítésére. Csaknem negyed évszázadnyi kutatómunka, pereskedés és nyomozás után sikerült a kincsek hét darabját Magyarországnak megszereznie. Így hát valódi örömünneppel és sikerélménnyel ért fel ez az esemény, aminek a tiszteletére a Magyra Posta egy bélyegblokkal jelentkezett.
A bélyegblokkon és annak bélyegképein a Seuso-kincsek közül a Vadász-tál, a Geometrikus tál, a Dionysos-kancsó, a Mosdótál, a két Geometrikus kancsó és az Illatszeres doboz látható. A blokk fekete sorszámozású alapváltozata mellett piros sorszámozással úgynevezett vágott változat is megjelent. A bélyegblokkon lévő ezüsttárgyakat dombornyomás és diffrakciós fólia alkalmazása teszi különlegesebbé, a blokkon pedig UV-fényben a kincs névadó darabjaként ismert ezüst Vadász-tál központi, kör alakú mezejében látható jeleneteket keretező latin nyelvű verses felirat és annak magyar fordítása olvasható.
A blokk Benedek Imre grafikusművész tervei alapján a Pénzjegynyomda kivitelezésében készült hetvennégyezer alap- és hatezer darab vágott változatban. (Az első magyar bélyegsorozatot egyébként 1867 nyarán, tehát a kiegyezés esztendejében bocsátották ki, de azt még Bécsben gyártottak le; a magyarországi gyártás csak 1871-ben kezdődött el.)
A Seuso-kincs néven ismert, páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű ötvösremek-együttes. A kincs nevét a több mint ezerötszáz évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusóról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a mai Polgárdi területén – Székesfehérvár körzetében – élt, és aki vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincseket a 4. század végén vagy az 5. század elején.
A Magyar Posta missziójának tekinti, hogy a bélyegeken keresztül vigyen hírt történelmünkről és a számunkra fontos eseményekről a világba, hiszen erre a célra a bélyegképek tökéletesen alkalmasak – mondta Szarka Zsolt, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója a bélyegblokk 2014-es bemutatóján. És ehhez járulunk hozzá mi is minden alkalommal, akárhányszor ezeket a bélyegeket felragasztjuk a küldeményeinkre, akárhova címezzük is azokat a nagyvilágban.
