Nem érdekes, változnak a hadügyminiszterek – rám szólhatnak, ilyen tisztség Szerbiában nincs, bárki leellenőrizhet, a hivatalos elnevezés: министар одбране, vagyis magyarul (hon)védelmi miniszter – de minden más szinte változatlan. Valakik szerint Szerbiában nagy hagyományai vannak a katonáskodásnak, így ha bárkit is érdekel, hogy az idők folyamán milyen személyi megoldásokat alkalmaztak, az interneten megtalálható a (hon)védelmi miniszterek listája.
Az utóbbi időben megváltozott az ilyen miniszterek kinevezése, már nem kiemelkedő katonai személyek kapták meg ezt a tisztséget. De nehogy arra gondoljon valaki, hogy az Európában egyre népszerűbb megoldást alkalmazták, azaz alkalmas nőket kerestek erre a posztra. mivel a hatalom férfi megtestesítői úgy gondolták, elég ha miniszterelnöknek választanak meg biológiailag nőnemű egyént, ráadásként még, hogy európaibb legyen a megoldás, e tisztségre csak a szexuális másságát beismerő (és gyakorló) egyén kerülhetett, így az egész nyugat láthatta, Szerbia egyre jobban (mi tudjuk: látszólag) közeledik a demokratikus társadalmakhoz.
Az is lehet, az előbb felsoroltak vezették a „politika csinálóinak” cselekedeteit, amikor 2017-ben egy semmilyen katonai előélettel nem rendelkező személy, Aleksandar Vulin kezdte el végezni ezt az „óriási felelősséget” feltételező tevékenységet, hiszen még az ellenzékben levők is bizonyították, nemcsak nem szolgált semmilyen hadseregben (még civilként sem), mert valaha, amikor átesett a sorozás hercehurcáján, kapott valamilyen „papírt” – szerb „hagyomány” szerint (szégyen)bélyeget –, hogy katonai szolgálatra alkalmatlan, Az illető állítja, a szemei miatt (fogalmam sincs, hogy miért kételkedek, és nemcsak én, ebben az állításában). Ezt követően „vért kellett neki izzadnia”, hogy bizonyítsa alkalmasságát, hiszen „átesett” egy 15 napig tartó gyakorlaton – olyanok, akik ismerik azt állítják, igencsak kivételeztek vele, de nem árulták le, mi mindenben –, amiért a valjevói kaszárnyában megtartott eskütételt követően, rendkívüli tartalékos (al)tisztté nevezték ki. Mindez igencsak gyorsan feledésbe merült, mert valami miatt kegyvesztett lett, így három év eltelte után, helyébe egy valódi „haladó” került, ekkor a volt miniszter a titkosszolgálatok (BIA) élén találta magát, de az igencsak furcsa tettei – például az államfő és a (báb)kormány által hangoztatott semlegességgel szembeni oroszbarátsága –, na meg az (új) „szerb világ” néven megalkotott „jövőképe” eredményeként, na meg sok minden másért (például: kábítószer fogyasztása és terjesztése, valamint annak és a fegyvereknek csempészése) sikeresen megszerezte a „persona non grata” hangzatos címet, persze nem az itthoni „hajjakendektől”, hanem az USA illetékeseitől.
Aleksandar Vučić és Aleksandar Vulin (N1)
A helyébe került egyénről (mint a halottakról) vagy jót, vagy semmit, de mivel észre sem vettük a tevékenységét – valami miatt minden had- és védelmi ügyekkel kapcsolatos megnyilvánulása főleg az állam elnökeként nyilvántartott személynek volt (mégiscsak ő az, aki mindenhez és mindenkinél jobban ért), ezért – így én maradok a semminél, mert még azt sem érdemelte ki, hogy megemlítsem a nevét.
Aztán jött a „gyökeres“ változás, az államelnök lemondott pártelnöki tisztségéről, helyére megválasztották az addigi újvidéki polgármestert, Miloš Vučevićet, de előtte nem sokkal a kormányba is bekerült, ő lett az ország (hon)védelmi minisztere. Mivel már korábban megismerkedtem az életrajzával, meglepődtem, mivel annak egyik változatában sem volt még csak utalás sem arra, hogy kapcsolatba került valaha is Szerbia hadseregével. A régebbi önéletrajzában a jogi egyetem befejezéséről szóló részt(1999) ez követte: 1999 óta a családja (egészen pontosan az apja) ügyvédi irodájában dolgozott (2012-ig). Nem tudom, ki tette ezt, maga az illető vagy a minisztérium valamely illetékese, az idézett mondat elé odaillesztett egy új mondatot: Az egyetem elvégzése után Vranjéba, majd Gnjilanebа ment katonai szolgálatra.
Érdemes leellenőrizni, Vranje kaszárnyájában mi található: A hadsereg 4. dandárja gyalogos, páncélozott, gépesített, tüzérségi és tüzérségi-rakéta egységekből áll a légvédelmi, mérnöki, logisztikai és távközlési egységek számára. Azt állítani, hogy Vranje után Gnjilaneban szolgált, nemcsak képtelenség, hanem nevetséges is, hiszen a NATO bombázást követően, 1999. június 9-én aláírták a kumanovói szerződést, azaz az akkori hadsereg ottani egységei elhagyták Koszovó-Metóhia területét, így oda nemcsak Miloš Vučević közlegény, de senki más, aki akkoriban katonai öltözetet viselt, még csak be sem juthatott. Mégis a legnagyobb problémáim a következők: 1) Mikor is szereztek diplomát az akkori végzős egyetemisták, illetve mikor kapták meg az erről szóló oklevelet – ami biztos, nem a bombázások alatt, illetve azok befejezését követő időszakban –, hogy elmondhassák, elvégezték az egyetemet? 2) Az emlegetett személy, azaz a ma már miniszter – ahogyan akkor is – olyan szemüveget viselt, amiről az emberek azt állítják, lencséi leginkább a szódásüveg fenekére hasonlítanak, így nem tudom elképzelni, hogy már Vranjeban a korábban feltüntetett tevékenységekben (amelyek egyáltalán nem kötődnek a jog tudományához) „csillogtathatta volna óriási tudását”, vagy mondjam parasztosan: Nem hiszem, hogy ott a jogász végzettséget szerzett – meglehet – katonának bármilyen hasznát tudták volna venni!
Miloš Vučević és Aleksandar Vučić (N1)
Javaslom, nézzék meg a csatolt képeket! Ezek közül kettőn az eddig emlegetett volt és mai (hon)védelmi miniszter látható a 199 centiméter magasságú Aleksandar Vučić társaságában. Ha levonjuk a 199 centiméterből a miniszterek és az államelnök feje búbjai közötti távolságot, megkaphatják a két illető becsült magasságát. Ezekről az adatokból rádöbbenhetünk olyan valamire, amit a pszichológia tudománya úgy nevez: alacsony ember szindróma (tünetegyüttes), ezt egyesek tévesen Napóleon-komplexusnak is nevezik, mert az akkori diktátor a 170 centiméteres testmagasságával nem tartozott az alacsony emberek közé. Ez akkor válik veszélyessé a közösség, a társadalom számára, ha a pszichopátiára (empátia hiánya és antiszociális viselkedés), a nárcizmusra (énközpontúság) és a machiavellizmusra (manipuláció és közömbösség, lelkiismeretlenség) – ezeket nevezték el sötét triásznak – jellemző személyiségjegyek társulnak hozzá. Habár az e témával foglalkozó egyes neves tudósok saját felméréseikre hivatkozva cáfolták az ilyen lehetőséget, lengyel, ausztrál és olasz szakemberek egy csoportja az ELSEVER – Personality and Individual Differences (– Személyiség és egyéni különbségek) folyóiratban a The Napoleon complex, revisited: Those high on the Dark Triad traits are dissatisfied with their height and are short (A Napóleon-komplexus, újragondolva: A Sötét Triász jellemvonásaiban bővelkedők elégedetlenek a magasságukkal és alacsony voltukkal) című, 2022, november 23-án megjelent tanulmányukban bizonyították mindennek az igazát.
Mintha ez számítana valamit, bennem a közel 50 évig végzett tanítás és edzősködés kezdetén megfogalmazódott az, amit már akkoriban hangoztattam: Isten mentsen meg engemet a hatalomhoz jutott, 160 centiméternél alacsonyabb férfiaktól!
Nem tudom, az államelnöki tisztségben „páváskodó” egyén tisztában van-e az itt felsoroltakkal, mert az ilyen személyek a tisztségük megőrzése érdekében „istenítik” a feljebbvalójukat, de alig várják, hogy meginogjon, mert jellemjegyeiknek köszönhetően ők lesznek az elsők, akik „tőrt döfnek majd a hátába”! Az „okos” feljebbvaló az ennek veszélyeire mutató jeleket időben felismeri, mivel legtöbbjük nincs szűkében a nárcizmus „bájaiból”, a számára veszélyt jelentő személyt úgy távolítja el, hogy „feljebb buktatja”, ezt pedig az illető sikerként éli meg, habár olyan feladatok várnak majd rá, amelyeket képtelen megoldani. Nagyon úgy néz ki, ez történt Vučić és Vulin kapcsolatában, de szerintem ugyanez vár Vučevićra is, mert szinte mindenki tudja, az általa „felmelegített” hadkötelezettség visszaállítása Szerbiában „mission impossible”, azaz lehetetlen küldetés (feladat)! Csak egy döntő tény ennek igazolására: a katonaság objektumainak zömét aprópénzért elkótyavetyélték, a még megmaradottak pedig olyan állapotban vannak, hogy a funkciójuk visszanyerését szolgáló karbantartásra sincs elegendő pénz, de meg kellene oldani valahogyan azok fejlesztését, modernizálását. Mondjuk ki azt is, a jelenlegi katonai doktrína (ha létezik ilyen) köszönőviszonyban sincs a más (főleg EU-s) országokban ma érvényes gyakorlattal. De ki tudna választ adni az olyan kérdésekre, hogy: a) Hogyan lehet biztosítani a három hónapra besorozottak ellátási költségeit? b) Ki és miből fogja fizetni a beígért, minimálbérnek megfelelő zsoldot? Ez csak két fontos probléma, de én még legalább egy tucat megoldatlan kérdésre sem találtam választ.
Ha mégis kitartanak ez elképzelésüknél, ismerik-e ennek veszélyét? Gondoljunk csak arra, hogy minden szerb nemzetiségű polgár, akinek felmenői a Vajdaságból, Fiume (Rijeka) környékéből vagy Likából (azaz a valamikori Magyar Királyság területérül) származik, amit okiratokkal is bizonyíthat, egyedül csak a magyar nyelv tudása a feltétel, a jelenlegi magyarországi munkaerőhiány miatt. De úgy tűnik már az is elegendő lesz, ha azt mondja: Hodzs vadzs?, na meg, ha még hozzáteszi: én lenni / én nem tudni magyar / élni külföld élet / pénz nyelv zászló / himnusz bélyeg…, az ügyintéző el fog olvadni a gyönyörűségtől, hiszen még az irodalommal is tisztában van a kérelmező, tudja Domonkos István Kormányeltörésben versének sorait! Azt még hozzátehetjük, a tavalyi évben „megolvadt a jég is” az oktatás terén, habár a jelenlegi megbízott oktatási miniszter ezt az esetet nem sorolta be a „sikertörténetek” közé, azaz a minisztérium nem hagyta jóvá, hogy a magyarkanizsai középiskolában szerb nyelven is vegyenek fel elsősöket mezőgazdaság szakképzésre, azaz nyissanak szerb osztályokat is, amire az észak-bácskai és -bánsági szülök – a határ menti magyarországi önkormányzatokkal karöltve – úgy reagáltak, hogy az ottani két középiskolában is megnyitották az említett szakképzés szerb nyelvű elsős osztályait. Azaz most már nemcsak az itteni magyar, hanem még a szerb nyolcadik osztályos gyerekek is, folyamatosan oda fognak járni középiskolába.
Valami hasonló fog lejátszódni az ukrán és a ruthén (ruszin) kisebbség tagjainál is, mivel nem vágynak arra, hogy ukrán állampolgárok legyenek, de azt nem hiszem, hogy elfelejtették a Magyar Királyság korában kerültek (nem térek ki arra, hogy önként vagy sem) a jelenlegi Vajdaságba. Az még csak hab a tortán, ekkor alakult ki e két népcsoport írásbelisége, na meg az egyének ekkor tettek szert vezetéknévre, mert addig csak az apai ágon való származást ismerték.
Ha még hozzáteszem, hogy: Mi lesz akkor, ha – az eddig megemlítettekhez hasonlóan – a horvát (bunyevác, sokác), a szlovák és a román nemzeti közösség is élni fog az anyaországa állampolgárságának megszerzési jogával, emellett meg (így vagy úgy) lakcímet is szerez, majd utána írásban nyilatkozik arról, hogy az új állampolgársága jogán, a katonai szolgálatot ott kívánja teljesíteni, de nem fegyveresen, hanem valódi civilként?
Nem kívánok erre a kérdésre válaszolni, mert jós nem vagyok, ezt a feladatot inkább meghagyom a „víznéző asszonyoknak”, ők már megszokták, hogy kígyót, békát kiabáljanak rájuk!
Aleksandar Vučić és Miloš Vučević (Fotó: Beta)
