Dél-Afrika népirtás vádjával a hágai ​​Nemzetközi Bíróság elé vitte Izraelt. Az USA-ban bíróság fogja eldönteni, indulhat-e újra az elnöki posztért Donald Trump.  Charles Michel lemond uniós tanácsi elnökségéről, ha megválasztják az Európai Parlamentbe – és ez kockázatokkal jár az EU számára. De kezdjük az új miniszterelnökkel, a 34 éves, nyíltan meleg Gabriel Attallal, aki a francia történelem legfiatalabb kormányfője lett. Végül pedig Franz Beckenbauer német labdarúgócsillag, a „császár” haláláról is megemlékezett a sajtó. – Átlapoztuk a világlapokat Barcelonától Bécsig és New Yorktól Johannesburgig.

Az új kormányfő jobbra tolja Macront?

A párizsi Libération című közép-baloldali napilap, amelynek alapítói Jean-Paul Sartre és Serge July voltak, így kommentálja új francia miniszterelnök kinevezését:

„Gabriel Attal nem tűnik olyan fiatalnak. Az Oktatási Minisztériumban eltöltött rövid időszak lehetővé tette számára, hogy megmutassa, meglehetősen modern kommunikációja konzervatív eszméket rejt. […] Ebből a szempontból Gabriel Attal kinevezésének az az előnye, hogy egyértelműen megerősíti: Macron körül semmi sem változik. Továbbra is próbálnak ránk erőltetni egy medvét és a baloldalt jobboldalként felmutatni – vagy fordítva, már valóban nem is tudjuk, hogy mi igaz. […] Gabriel Attal a Matignonba (a miniszterelnök hivatalos rezidenciájába) való átlépésével megerősítette a macronizmus jobbra tolódását.”

A londoni The Telegraph című, 1855-ben alapított konzervatív napilap így látja az új francia kormányfőt:

„Emmanuel Macron célja, hogy új életet leheljen elnökségébe a tavaszi európai parlamenti választások előtt, amelyeken Marine Le Pen Rassemblement Nationalja [Nemzeti Tömörülés] várhatóan jól fog szerepelni a bevándorlással kapcsolatos aggodalmak miatt. A jobboldal nyomására Macron elnöknek nemrégiben el kellett fogadnia egy szigorúbb migrációs politikát, amely korlátozza a szociális juttatásokhoz való hozzáférést, szigorítja a külföldi diákokra vonatkozó szabályokat és éves migrációs kvótákat vezet be. Le Pen a törvényt a jobboldal »ideológiai győzelmeként« ünnepelte. Eközben Macron centrista koalíciója megosztottsághoz vezetett. Gabriel Attal, Franciaország legfiatalabb és első, nyíltan meleg miniszterelnökévé való kinevezése arra utal, hogy Macron őt választotta utódjának a 2027-es elnökjelöltségre.”

De ki is valójában Gabriel Attal? Erre a kérdésre ad választ a budapesti Népszava című baloldali napilap:

„Gabriel Attal a francia belpolitika csodagyerekének számít, hiszen 29 évesen került be a parlamentbe, majd lett Macron pártjának szóvivője. 2018 októberétől különböző szerepköröket töltött be a mindenkori kormányokban, legutóbb az oktatási és ifjúsági ügyekért felelős tárcát vezette. Franciaország történelmének legfiatalabb kormányfője Yves Attal ügyvéd és filmproducer fia, aki félig tunéziai, félig elzászi zsidó. Édesanyja, Marie de Couriss francia és görög-orosz gyökerekkel rendelkezik, egy filmgyártó cég alkalmazottjaként dolgozott.

[…] Attal nyíltan vállalja homoszexualitását, élettársi kapcsolatban él Stéphane Séjournéval, Macron pártjának európai parlamenti képviselőjével. Politikai karrierje során Attalt antiszemita és homofób támadások érték a közösségi médiában. Az új kormányfő egyszer úgy fogalmazott, hányni tudna az internetes trolloktól.”

Izrael a hágai ​​Nemzetközi Bíróság előtt 

A népirtás vádjáról szóló tárgyalás csütörtökön kezdődött. A johannesburgi The Citizen című független napilap szerint:

„Bár egyes jogi szakértők és számos nemzetközi hatóság megalapozottnak tartja Dél-Afrika érveit, a Bíróság nem rendelhet el egyszerűen fegyverszünetet. Az sem valószínű, hogy végleges döntést hoz arról, hogy a Gáza elleni támadások megfelelnek-e a népirtás jogi definíciójának. De érdekes lesz hallani Izrael ellenérveit. Az ügyet a tények alapján kell eldönteni, nem pedig azon az alapon, hogy Dél-Afrikának kell-e beavatkoznia valamibe, ami nem az ő dolga. Remélhetőleg az igazságosság győzni fog.”

A Jerusalem Post című, 1932-ben alapított közép-jobboldali konzervatív napilap két vendégkommentátora a következőképpen értékelte Dél-Afrika lépését:

„Azzal, hogy Izraelt és nem a Hamászt vádolják, ez az indítvány valótlanná teszi a történelmet és a valóságot, és a feje tetejére állítja a tényeket és a törvényeket. Míg Izrael arra törekszik, hogy minimalizálja a polgári áldozatok számát, addig a Hamász a maga hátborzongató kegyetlenségében az áldozatok maximalizálásra törekszik. Dél-Afrika a történelem rossz oldalán áll.”

Amerikában megkezdődnek az előválasztások

A New York-i Wall Street Journal című, 1889 óta megjelenő, elsősorban amerikai gazdasági és nemzetközi üzleti témákkal, valamint pénzügyi hírekkel és témákkal foglalkozó, a republikánusokhoz húzó konzervatív napilap az amerikai előválasztási kampányt értékeli:

„A Biden–Trump párharc megismétlődésének egyik tragédiája az, hogy teljes egészében a múltról szól. Ebben a négy évvel ezelőtti választások kiemelt figyelmet kapnak. De vajon ki szeretné újra átélni ezt a rémálmot? Biden pénteki beszéde ízelítőt adott arról, mire számíthatnak az amerikaiak a következő 10 hónapban, amikor ők ketten lesznek az elnökjelöltek.”

A svájci Neue Zürcher Zeitung ezt írja erről:

„Ha valóban újabb párbajra kerülne sor Biden és Trump között, az igazság két kibékíthetetlen nézete is szembekerül egymással. A Kapitólium megrohanása tulajdonképpen egy ébresztő – vagy annak kellene lennie. De úgy tűnik, három évvel a demokrácia elleni támadás után Amerika már nem tudja, mit is képvisel valójában. Biden azt mondta beszédében: »Mindannyian tudjuk, ki Donald Trump. A kérdés azonban, amire válaszolnunk kell, így hangzik: Kik vagyunk mi, amerikaiak?«”

Trump fenyegetést jelent a demokráciára, írja a madridi El País című közép-baloldali napilap az Egyesült Államok választási évét és a volt elnök győzelmének lehetséges következményeit vizsgálva:

„Az amerikai választási kampányban két olyan jelölt van, akiket a választók többsége nem szeret, és akik egymást azzal vádolják, hogy veszélyeztetik a demokráciát. De míg Joe Biden elnök érvekkel támadja elődjét, addig Donald Trump hazugságokkal teszi ezt. Trump valóban fenyegetést jelent a demokrácia számára az Egyesült Államokban. Bejelentette ugyanis, hogy elnöksége a »bosszú« és a »reváns» korszaka lesz, első hivatali napján »diktátor« szeretne lenni és náci nyelvezetet használva riválisait »férgeknek« nevezi, azt állítva, hogy a bevándorlók »mérgezik« az amerikaiak vérét. Trump egyúttal szépíti a Kapitólium elleni támadást azzal, hogy »hazafiaknak« nevezi a felkelőket és mártírként tünteti fel magát az ellene folyó büntetőeljárásban. Biden azonban népszerűtlen, a választók túl öregnek találják, és kiesett a fiatalok, az arab-amerikaiak és más kisebbségek kegyeiből, mert támogatta Izraelt a gázai háborúban, de a magas infláció miatt is [ami éves szinten mindössze 3,4 százalék! – a szerk. megj.]. A legutóbbi felmérések azt mutatják, hogy az amerikaiak ma kevésbé elégedettek a demokrácia működésével, mint valaha. Az Egyesült Államok politikai válsága nemcsak az országra, hanem az egész világra nézve is veszélyt jelent.”

Charles Michel lemondása kockázatokkal jár

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy indul a júniusi európai parlamenti választásokon és megválasztása esetén lemond jelenlegi pozíciójáról. A brüsszeli de Standaard című flamand, tradicionálisan keresztény-demokrata napilap bírálja ezt a döntést:

„Michel hivatali idejének lejárta előtt hat hónappal feladja vezető állását az EU-ban. Ez nem éppen felelősségérzetről tanúskodik, mert jelenleg két olyan háború dúl, amelyek az egész világot bizonytalanságban tartják. Az, hogy Michel hagyni akarja, hogy a szavazók értékeljék munkáját, csak egy gyenge érv: továbbra is az a benyomás marad, hogy dezertál. Az sem hangzik túl hitelesnek, hogy szokásos európai parlamenti képviselőként ül majd be az EU-parlamentbe. Csakhogy Michel   túlságosan ambiciózus és a legjobb európai »bajnokságban« szeretne játszani.”

Az ugyancsak brüsszeli de Tijd című gazdasági és politikai napilap szintén bírálja Charles Michel döntését:

„Az Európai Tanács elnöki mandátumának korai lemondásáról szóló döntés muníciót ad a lekantározott politikusoknak, akiknek »Európa« drága mentőövet jelent. Michel 2024 novemberéig kapott mandátumot az EU Tanácsának elnöki posztjára. Ha az Európai Tanács elnökségét ily módon csak egy munkának tekintjük, nem pedig egy küldetésnek, hogy közelebb hozzuk Európát a nagyon szkeptikus szavazókhoz, akkor az a politikai cinizmus jele.”

A „császár” halála

Végül néhány szó a német futball-legendáról, Franz Beckenbauerról, aki vasárnap halt meg 78 évesen. A barcelonai Mundo Deportivo című sportújság „forradalmi hátvédként” dicsérte őt:

„Beckenbauerrel minden megváltozott. Egy nagyon gyors férfi volt, aki hatalmas eleganciával vette át a labdát a saját térfelén. És mintha mi sem történt volna, mindig emelt fővel rohant előre. Gyakran szinte észrevétlenül jelent meg az ellenfél tizenhatosának szélén, hogy tiszta és pontos rúgással lője a gólokat. Beckenbauer annyira okos volt, hogy előre számolta lépéseit, hogy elsőként érje el célját. Ő sohasem mutatta a stressz jelét, számára minden könnyen és gördülékenyen ment.”

Egyetlen német labdarugó sem játszott korábban – vagy azóta – olyan elegánsan, lazán, olyan szépen, mint Franz Beckenbauer. A pályán megalkotta a szabad ember szerepét, amit be is töltött. Olyan emberről van szó, aki sokáig bármit megengedhetett – és sok mindent meg is engedett – magának, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:

„Nem teljesen világos, hogyan lett Franz Beckenbauer a német »császár«. Erről különféle történetek szólnak, de az egyik, amit Beckenbauer nem mondott el nyilvánosan, nagyon illik az ország legnagyobb futballistájára, és amit senki más nem mutatott fel: a zsenialitás, a magabiztosság, az ügyesség és a merészség. június 14-én zajlott a DFB [Deutscher Fußball-Bund, Német Labdarugó Szövetség] kupadöntője a frankfurti Waldstadionban az FC Bayern és a Schalke 04 között. A térfélválasztás során a fotósok a kezdőkörben a két kapitány, Werner Olk és Klaus Fichtel között fotózhattak. A mezeken nem volt reklám, csak elöl a klubcímer, hátul pedig a szám. A 23 éves Franz Beckenbauer az 5-üst, a Schalke sztárja, Reinhard »Stan« Libuda a 7-est viselte. […]

Libuda akkoriban futballkirálynak számított. Egy cselező király volt. Vesztfália tartomány »királya«. Beckenbauer akkoriban még csak Beckenbauer volt és Libudát kezdetben a döntőben csak úgy tudta lelassítani, hogy a nadrágjába kapaszkodott. Beckenbauert ezért minden alkalommal kifütyülték a Schalke szurkolói, amikor hozzáért a labdához a 64 000 nézővel zsúfolt stadionban. Beckenbauernak azonban elege lett ebből. Egyszer hirtelen átvette a labdát és zsonglőrködött vele a Schalke-szurkolók előtt, provokatívan és virtuózan. Öt másodpercig, tíz másodpercig, fél örökkévalóságig. »Ahelyett, hogy bűntudatosan bukott volna le, felkapta a labdát abban a sarokban, ahol a kiabálás a legpusztítóbb volt, és egyik lábáról a másikra zsonglőrködött vele, a fejére rúgta, majd visszahelyezte a lábára. Akkor hirtelen teljes csend lett, senki meg sem mukkant a stadionban. Beckenbauer körülbelül 40 másodpercig folytatta privát fellépését, majd oldalra gurította a labdát és úgy rúgott gólt, mintha egy üres levesestányért dobott volna el« – írta később a »Tagesspiegel« Beckenbauerről és provokációjáról. »Megalázta az ellenfelet és mindenekelőtt azok támogatóit, kommunikált az emberekkel, magabiztosan, egyszerre kihívóan és pusztítóan. Egy sztár gesztusa volt ez, aki uralja a közönségét, és aki szóba sem áll velük«, folytatta a lap.”

Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)