2014 óta, vagyis tíz év alatt felfegyverkezésre mintegy hárommilliárd dollárt költött az ország, derült ki a Dozvolite című műsor oknyomozó riportjából.

Összesen 2,87 milliárd dollárból azonban nem futotta a Mig-29-es repülőkre, a T-72B1MS tankokra és BRDM-2MS típusú járművekre, amelyeket Oroszországtól kaptunk ajándékba.

2016-ban a speciális egységek fegyvereire, ballisztikus védelmi felszerelésre, egyenruhára költöttek és felújították a légvédelmet. Azt követően azonban nagyberuházások következtek és folyamatosan nőt a hadsereg költségvetése is. 2017-ben a hadseregnek 523 millió dollárja volt, majd decemberben további 131 milliót kapott, vagyis a GDP 1,6 százalékát.

2018-ban már 867 millió dollár volt a költségvetés, 2019-ben 986 millió, 2020-ban 1 milliárd 50 millió, ami már a GDP 2 százalékát tette ki.

2021-ben 1 milliárd 463 millió dollárt kapott a költségvetésből a hadsereg, ami a GDP 2,54 százaléka.

2023-ban is 1 milliárd 510 millióval gazdálkodhattak.A régióban Szerbián kívül Magyarország és Románia növelte meg a hadi felszerelését drasztikusan az elmúlt években.