Két éve él az az állami segélyprogram, amin keretén belül gyermekszületés után az édesanyák támogatást kapnak lakásvásárlásra,azonban mindössze 583 édesanya kapott támogatást.

Ez ahhoz képest, hogy Szerbiában körülbelül 60 000 baba születik, és sok fiatal albérletben él, vagy a szüleivel, igen csekély szám. Idén erre a célra az állam mintegy 1.5 milliárd dinárt különített el, a támogatást csak anyák igényelhetik, kivételes esetekben pedig az apák is igényelhetik, az édesanya halála esetén.

Sokan arra számítottak, hogy ez a típusú támogatás nagy népszerűségnek fog örvendeni, hiszen akár 20 ezer eurós támogatást is kaphat az édesanya a házvásárlásra, a számok azt mutatják, hogy mégsem túl népszerű. Az Euronews Serbia bennfentesei szerint ennek egyik oka az igényes, hosszadalmas papírmunka, amivel a támogatás igénylése jár.

A jelentkezőknek – anyukáknak – mintegy húsz különböző igazolást és nyilatkozatot kell beszerezniük a jelentkezéshez. Ezen túlmenően az egyik feltétel, hogy a kérelmező és a házastárs, azaz a házastárs havi összjövedelme kevesebb legyen, mint a szerbiai alkalmazottak két nettó havi átlagkeresete – derül ki a legfrissebb publikált adatokból. Emellett az elmúlt években meredeken emelkedtek az ingatlanárak, drágultak a hitelek, így a két szerbiai átlag alatti fizetésből élő fiatal párok nehezen döntenek amellett, hogy hitelhez folyamodjanak vagy sem.

Jovana Ružičić, a „Centar za mame” egyesület munkatársa szerint az egyik oka annak, hogy kevés anya kér állami támogatást, a túlzott papírmunka, de az is, hogy a kérelmező anya és élettársa átlagkeresete nem haladhatja meg a két szerbiai átlagkeresetet.

Az első alkalommal, amikor az állam támogatást ajánlott fel az első lakás megvásárlására egy gyermek születése alapján, a feltételek ésszerűtlenek voltak, szinte senki sem teljesítette őket. Most más a helyzet, megváltoztak a feltételek, és nekem úgy tűnik,hogy több nő számára elérhetőbbek. Azonban a havi bevételek korlátjával még mindig probléma van, ugyanis egyszerűen az átlag alatti fizetéssel rendelkező szülők nem mernek hitelt felvenni a lakásra, ugyanis félnek attól, hogy nem tudják azt majd visszafizetni– mondta Ružičić. Állítása szerint az általános pénztelenség is befolyásolhatja azt, hogy kevés fiatal dönt a lakáshitel mellett, hiszen nem csak az ingatlanárak emelkednek, de a hitelek is drágultak.

Olyan magasak az ingatlanárak, hogy kevesen döntenek saját lakás vásárlása mellett. Akinek van hitele, annak pedig folyamatosa nő a törlesztőrészlete. Ez is oka lehet annak, hogy kevesen jelentkeznek az állami támogatásra. – mondja.

A támogatás igényléséhez fontos az is, hogy az édesanya nevére ne legyen ingatlan bejegyezve, valamint, hogy a házastársa, élettársa se legen lakástulajdonos. Amikor elindult a támogatásra való jelentkezés, sok párt azért utasítottak el, mert jelentkezéskor már adtak be lakásvásárlási szerződést, ez pedig kizáró ok volt. Az állam ezt azóta korrigálta, nem probléma, ha a jelentkező már nyújtott be lakásvásárlásra vonatkozó bármilyen szerződést, de még így is rengeteg kritériumnak kell eleget tenni. A jelentkezéshez szükséges részleteket a Családgondozói és Demográfiai Minisztérium honlapján található Első lakás vásárlási támogatás hirdetésben találhatjuk meg.