Mintegy három héttel ezelőtt megkeresett egy régi ismerősöm. Elmesélte, hogy már a nyolcadik évtizedét tapossa, és szeretné megtudni egy családi legenda alapjait. Valamikor még a nagyapja mesélte el neki, hogy az ő anyjának távoli rokona (ne kérdezzem a vezetéknevét, már a tatája sem tudja, egyedül az volt a biztos, hogy a „böcsületes’ nevén Jóskának vagy Misinek hívták) eldöntötte, munkát keres valahol Észak-Magyarországon. Úgy is lett, de a második világháborút követően Székesfehérvárott koholt vádak miatt Népbíróság elé kívánták állítani, de akkor már sokan mesélték, hogy az, aki megjelenik annak színe előtt, szinte biztos, hogy kötél, jobbik esetben golyó által fejezi be az életét.

Azt szerette volna megtudni, hogy Amerikában vagy Kanadában él (de idős kora miatt inkább élt), ahogyan a nagyapja mesélte, mert nem tudna elszámolni a lelkiismeretével, miért szegte meg a nagyapjának adott szavát. Nem ígértem mást, egyedül azt, hogy utánanézek az interneten (pedig tudtam, ez számára semmit sem jelent, mert a mai napig is csak egy fekete-fehér televíziókészüléke meg vonalas telefonja van, azaz úgy is fogalmazhatok, számára valamikor, úgy 30-40 évvel ezelőtt „megállt az idő”), és ha bármit találok, arról beszámolok neki!

Nekiláttam a keresgélésnek, azonban egyedül a halálra ítéltek majd kivégzettek között kutattam azok után, akik a valamikor Jugoszláv Királyság területén látták meg a napvilágot, majd adataikat egy táblázatba rendszereztem:

Ebből a táblázatból látható, hogy a halálbüntetés beszüntetéséig (1988-ig) összesen 39 személy származott a mi térségünkből, ebből ki kell vonni ötöt, akik Horvátországban, kettőt, akik Szlovéniában, valamint egyet-egyet, akik Boszniában, Macedóniában és Belgrádban látták meg a napvilágot.

Érdekes Dimitrije Sztojaković (született Versecen 1883. január 5-én, kivégezték Budapesten, Lipótvárosban, 1946. augusztus 22-én) életrajza, aki politikus, diplomata és katona volt. Sokat lehetne írni szerepéről az Osztrák-Magyar Monarchiában, utána a Tanácsköztársaság működtetésében, majd „megtérte” után a Magyar Királyságban. A végén, ideig a német megszállás után felállított magyar bábkormány miniszterelnöke és külügyminiszter volt. Miniszterelnöki tevékenysége miatt kapta „a magyar Quisling” nevet. Igaz, ilyen néven nem található a táblázatban, mert időközben magyarosította a nevét, ami Sztójay Döme lett.

Aki átnézi a listát, több érdekességre is rálelhet. Ilyen például a zentai Bálint testvérek esete, ki tudja, miért kellett nekik 1952-ben távozni az élők sorából, de hasonlóan talányos a három Zsablyán született férfi 1960-ban történt kivégzése. Meglehet ezekre az esetekre majd visszatérek valamikor később.

A lényeg, szinte semmit sem találtam az elítéltekkel kapcsolatban, akik nem voltak jelen a tárgyaláson, illetve kegyelmet kaptak, ezért segítséget kértem székesfehérvári ismerőseimtől, de eddig még nem kaptam választ.

Meglehet, jobb is, hogy így történt, mert a magyarországi „államfő-válság” igencsak beindította a fantáziámat. Mindenki valószínű tudja, hogy a jelenlegi köztársasági elnök valami nagyon hasonló mesével állt elő az édesapjáról, amit ezidáig senki sem tudott vagy nem akart leellenőrizni.

Egy kis keresgélés után megtaláltam felmenői közül néhánynak a nevét, meg a részleteket.

Sulyok Dezső – Sulyok Tamás nagyapjának testvére – (Simaházapuszta, 1897. március 28. – New York, 1965. május 18.) magyar politikus, országgyűlési képviselő, Pápa város polgármestere. A népbíróságok – II. világháborút követően működtek – egyik főügyésze 1945-ben. 1946-ban kegyvesztett lett, már márciusban kizárják a Független Kisgazda Pártból, utána pedig leváltják minden tisztségéről. Megkísérel ellenzéki pártot létrehozni, azonban az 1947-es választásokon nem ér el semmilyen eredményt, ezért szeptember 14-én Ausztrián keresztül az USA-ba menekül.

  1. dr. Sulyok László – Sulyok Tamás édesapja – 1935–1939 székesfehérvári ügyvédjelölt dr. Szüts Gedeonnál, 1940–44 székesfehérvári ügyvéd. 1944 júniusa „A kormányzó 76. születésnapját köszöntő cikk mellett dr. Sulyok László megyevezető nyomon kíséri a Pálffy-Baky párt történetét és a lap alján nagy kövér betűkkel szedett nemzetiszocialista jelszóval fejezi be cikkét: BÁTORSÁG, KITARTÁS! GYŐZÜNK!”

Sulyok Tamás egy tavalyi interjúban azt állította a Krónikának, hogy szüleitől és nagyobb testvéreitől szerzett tudomást a családját érintő kommunista rendszer borzalmairól. Elsősorban arról, hogy édesapját 1946-ban távollétében halálra ítélte a népbíróság. Főleg és elsősorban azért, mert székesfehérvári válóperes ügyvédként elvállalta egy olyan asszony ügyét, akinek a férje később a város párttitkára lett. Ennek a párttitkárnak kapóra jött a leszámolás – állítja dr. Sulyok Tamás –, hogy nem csak a család vagyonát sajátították ki, hanem édesapjára halálos ítéletet mondtak ki. Szerinte csak úgy tudta elkerülni a kivégzését az apja, hogy tíz évig az ország másik felében bujkált, papírok nélkül.

Karsai László történész a hvg.hu-n megjelent írásában ezeket az állításokat vizsgálta meg, és arra jutott, hogy az interjúban elhangzott történetnek nincs valóságalapja.

„Sulyok Tamás vagy rosszul tudja, vagy hazudik. Édesapját, dr. Sulyok László székesfehérvári ügyvédet soha, senki, legkevésbé a népbíróság nem ítélte halálra. Az igaz, hogy elkezdett bujkálni, de nem 1946-ban, és nem az állítólagos halálra ítélése után, hanem már 1945 tavaszán, közvetlenül a felszabadulás után.

1945. május 25-én rendelték el a nyomozást az ügyében, ekkor már hetek óta „szökésben volt” – áll a korabeli népügyészségi aktában. Azért körözték, mert tisztázni akarták a nyilas mozgalomban játszott szerepét. Pontosabban fogalmazva a Baky-Pálffy-féle náci kollaboráns kis pártban játszott szerepét. Karsai László szerint a hatóságok azért figyeltek fel rá, és ő azért látta jónak elrejtőzni, mert 1944. június 17-én a Fejérmegyei Napló a címlapon, közvetlenül Horthy Miklós kormányzó 76. születésnapját ünneplő egyhasábos cikk mellett „Zászlóbontás” címmel közölte dr. Sulyok Lászlónak, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt (MNSZP) Fejér megyei vezetőjének a cikkét.

Ebben Magyarország német (náci) megszállását azzal ünnepli, hogy 1944 március végén „végre levegőhöz jutottunk”. Szerinte mostantól újra a magyar lehet az úr a saját hazájában. Cikke végén pedig határozottan leszögezte: „A pártszervezetek kiépítését eszköznek tekintjük a magyarság jobb jövőjének kiműveléséhez. Jöhet hozzánk mindenki, akit zsidó vértől való mentessége, erkölcsi feddhetetlensége és magyar nemzetiszocialista meggyőződése erre feljogosít.”

Karsai László szerint Sulyok László nem lehetett semmiféle válóperes védőügyvéd 1945-1946-ban, mert főleg emiatt a cikke miatt körözték. Nem túl sokáig. A nyomozás megszüntetését azzal indokolta a megyei vezető népügyész, hogy a gyanúsított a nyomozás során feltalálható és kihallgatható nem volt, személyleírása nem volt beszerezhető. A korabeli népbírósági gyakorlat alapján legfeljebb néhány hónap börtönre ítélték volna Sulyok Lászlót.

Mindenesetre „figyelő lapot” nyitottak ellene, és a népügyész jelezte, ha tartózkodási helye ismertté válik, ellene a nyomozást folytatni fogják. Barátai később azt vallották, hogy az cikk szerzőségét a gyanúsított már annak idején, tehát 1944-ben sem vállalta. Ketten, külön-külön azt mondták, hogy a cikket egy cisztercita nyilas pap írhatta dr. Sulyok László neve alatt. Karsai László szerint ugyanakkor ez egy életszerűtlen érvelés, ebben az esetben ugyanis kérhetett volna helyreigazítást, vagy legkésőbb a háború után megpróbálhatta volna ezt tisztázni, és nem bujkált volna évekig Sulyok László.

A nyomozást, nagyon valószínű, hogy az ügy érdektelensége és a mentőtanúk miatt nem sokkal ezután megszüntették. Tehát szó sincs arról, hogy halálra ítélték volna, még csak le sem tartóztatták. Belépett a Baky-Pálffy-féle nemzetiszocialista pártba, az inkriminált cikket ő írta, ezért rejtőzött el, majd néhány év múlva sikerült régi kollégáival összefogni, akik őt tisztára mosták – összegezte Karsai László.”

Amint látható egyik családi legendától eljutottam egy másikig. Az első esetben értesítettem az ismerősömet, nem találtam semmilyen megnyugtató választ! A másik esetben pedig úgy tűnik, valaki meglelte a tényeken alapuló válaszokat!