Elegünk lett a bizonytalanságból, hogy találunk-e olyan csatornát vagy platformot az éjszaka, amelynek közvetítésével élőben láthatjuk az Oscar-gálát. Száz szerencse, hogy digitális alapú világban élünk! 13 perccel a gála kezdete előtt végül előfizettünk a Disney+ streamingre.
Nagy és fárasztó élmény volt. Itteni idő szerint hajnali négyig tartott, de a pergő ritmusú, jó érzékkel megszervezett műsor alatt nem unatkoztunk. A következménye csak annyi, hogy fáradtan, kialvatlanul nézünk egy fejfájós nap elé.
Mintha most valamilyen módon helyre tenni igyekezett volna az Amerikai Filmakadémia és bizottságai az elmúlt két év mulasztásait, botrányait és igazságtalanságait. Alig volt vitatható döntése vagy megoldása a szervezőknek. Talán csak a legjobb filmnek járó díjat átadni felkért Al Pacino magatartása volt érthetetlen. Úgy viselkedett, mintha legalábbis büntetés lenne, vagy akarata ellenére volna kénytelen átnyújtani az Akadémia legjelentősebb filmes díját. Ő tudja, miért. De ezzel az est fénypontját homályosította el valamelyest. Botrány, szerencsére, nem lett belőle.
Al Pacino úgy viselkedett, mintha legalábbis büntetés lenne, vagy akarata ellenére volna kénytelen átnyújtani az Akadémia legjelentősebb filmes díját (Fotó: Beta/AP Photo/Chris Pizzello)
A díjátadó egyik legszebb és legmeghatóbb pillanata viszont már a kezdet-kezdetén létrejött, amikor Da’Vine Joy Randolph átvette a legjobb női mellékszereplőnek odaítélt szobrot a Téli szünetben (Alexander Payne rendezésében) nyújtott teljesítményéért. Meghatottsága és őszintesége a közönségre és a nézőkre is nagy hatást gyakorolt. A karácsonyi szünetben az egyik tanára és az iskola szakácsnője felügyeletére maradt, érzelmileg elhanyagolt fiú történetét megjelenítő filmben Randolph a fekete, magányos, a fiát gyászoló szakácsnő szerepét formálta meg elképesztő hitelességgel. Nagyon szép üzenete van szerepének és a neki ítélt díjnak is: nem kell sem kivételezettnek, sem gazdagnak, sem mindenáron szépnek és fiatal(os)nak lenni, csak tehetségesnek, őszintének és nagyformátumú személyiségnek ahhoz, hogy a nagyszerű teljesítmény elismerést váltson ki a valóban értő közönség körében. A film férfi főszereplője, a professzort alakító Paul Giamatti is díjra érdemes volt, de épp e kategória lett az elmúlt év filmtermésének legerősebb versenymezeje, s az elmúlt év folyamán a zsűri épp itt gyakorolt efféle gesztust, amikor a hendikeppel induló Brendan Frasernek ítélte a legjelentősebb színészi elismerést A bálna című filmben alakított hálátlan (egyáltalán nem parádés) szerepéért. Most ő adhatta át az aranyszobrot az idei nyertesnek, Cillian Murphynek, az Oppenheimer címszereplőjének. Nagyon érdekes alkatról van szó. Arca alig tükröz érzelmeket, szinte mimikátlan, ami első ránézésre hideg, szarkasztikus személyiség benyomását kelti. Nem tudom, hogy a valóságban ez hogyan nyilvánul meg, de Robert Oppenheimer, az atombomba atyja jellemének megformálásához nagyon is megfelelő. A kategória nagy vesztese Bradley Cooper, aki – szerintem – szintúgy fantasztikus teljesítményt nyújtott Leonard Bernstein szerepében, a Maestróban.
A pergő ritmusú, jó érzékkel megszervezett műsor alatt nem unatkoztunk (Fotó: Beta/AP Photo/Chris Pizzello)
Nem volt különösebb meglepetése sem a gálának, sem a díjazásnak. Már egy-két hónappal korábban, az esélyesekről folytatott diskurzusokból és megítélésekből sejteni lehetett, hogy az elmúlt évad leginkább felturbózott és anyagi értelemben is elképesztő sikert hozó filmje, a Barbie nem fog szakmai sikereket aratni. Betétdala (Billie Eilish) nyert egyedül, noha a férfi mellékszereplői díjra jelölt Ryan Gosling (ellentétben Murphyvel) meg épp az a karakter, aki már a megjelenésével is lenyűgöz mindenkit. Fellépése a szórakoztató műsorban az est egyik legnagyobb sikerszáma volt.
Az Oppenheimer hét Oscar-díjat vitt el; egy sincs, ami vitatható lenne (legfeljebb a férfi mellékszereplői díjra nominált és azt végül el is nyerő Robert Downey Jr. alakítása kapcsán hangzott el itt-ott, hogy semmivel sem szárnyalja túl a többi jelölt teljesítményét). Sőt, még néhány másik kategóriában (például az adaptált forgatókönyvek között) is díjra érdemesült volna, ha nem volna szükséges a kevésbé favorizált filmek irányában is gesztust mutatnia a zsűrinek. A legjobb rendezőnek járó díjat, a film rendezőjének, Christopher Nolannek az élő legenda, Steven Spielberg adta át. Megjelenése és viselkedése a színpadon épp ellentétje volt annak, amit Al Pacino produkált.
Steven Spielberg, az élő legenda (Fotó: Beta/AP Photo/Chris Pizzello)
Egy picit persze felkaptuk a fejünket arra a jelenségre, hogy a tizenegy kategóriában jelölt Poor things (Szegény párák, Jorgosz Lantimosz filmje) Emma Stone legjobb női főszereplői díján túl sorra nem kapta meg az ún. „nagy” vagy „legjelentősebb”-nek titulált díjakat (de nem is biztos, hogy ilyen módon meg kellene különböztetnünk a jelöléseket). Az említetten kívül három „mellékkategóriá”-ban szerzett elismerést. Köztük a legjobb látványtervekért két másik munkatársával együtt a magyar Mihalek Zsuzsa is Oscarra érdemesült. (Engem zavar – „az én bajom”, hogy a magyarországi sajtó egy része ezt most úgy mutatja be, mintha Magyarország és a magyar filmgyártás nagy elismerése volna. Pedig nem. Ez Mihalek Zsuzsa rendkívüli tehetségének elismerése. Ám munkáját és nagyszerűségét egy amerikai-ír-angol filmdrámában kamatoztatta.)
Nagyon jó, hogy a legjobb animációs filmért járó Oscart a japán Mijazaki Hajao nyerte A fiú és a szürke gémért, ami azt prezentálja, hogy az animációs film sem okvetlenül csak a gyermekeknek szól, és nem kell könnyednek, szájbarágósan egyszerűnek lennie ahhoz, hogy felkeltse a figyelmünket és elnyerje tiszteletünket. A dokumentumfilmekért odaítélt elismerés is méltó helyre került, amikor a 20 nap Mariopulban című filmet létrehozó Msztyiszlav Csernovnak és társainak ítélték oda.
A Megfojtott virágok és női főszereplője (Lily Gladstone) lett az est legnagyobb vesztese, de a sok elismeréssel, köztük Oscárral is rendelkező Martin Scorsese ezt csendes nyugalommal viselte. Mint az az ember, aki e nélkül is tudja, hogy maradandót hagy majd az utókorra.
Az Egy zuhanás anatómiája (Justine Triet és Arthur Harari) című film forgatókönyvírói kapták a legjobb eredeti szövegkönyvnek járó elismerést, az Érdekvédelmi terület (Jonathan Glazer) lett a legjobb nemzetközi film.
A gála házigazdája, Jimmy Kimmel stílusa, csípős humora szemmel láthatólag sokaknak bejön, másoknak meg nem. De senki sem felelhet meg minden elvárásnak.
Robert Downey Jr., Da’Vine Joy Randolph, Emma Stone és Cillian Murphy (Fotó: Beta/Jordan Strauss/Invision/AP)
