2040-re megduplázódik a prosztatarákos esetek száma, és 85 százalékkal nő a prosztatarák miatti halálozás is – derül ki az eddigi legátfogóbb tanulmányból, amelyet a Guardian szemlézett. Az is kiderült: az ezzel a ráktípussal összefüggő halálozás ugyanezen az időtávon 85 százalékkal nőhet. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre.

Ez ráadásul csak a jéghegy csúcsa: a prosztatarák a közepes és az alacsony átlagkeresetű országokban súlyosan aluldiagnosztizált egészégügyi problémának számít, tehát rengeteg esetben el sem jutnak az orvoshoz a férfiak ezzel a betegséggel.

2020-ban 1,4 millió diagnosztizált prosztatarákos eset volt, ez nőhet évi 2,9 millióra – azaz óránként átlagosan 330 férfi tudhatja meg, hogy prosztataráktól szenved. Ugyanebben az évben 375 ezren vesztették életüket a prosztatarák következményei miatt, a 2040-es halálozási szám viszont már 700 ezer lehet.

Nyugaton az öregedő társadalmak a jellemzők: ez azt jelenti, hogy a férfiak, ahogy a nők is, születésükkor hosszabb élettartammal számolhatnak, mint elődeik. Így pedig elkerülhetetlen, hogy egyre többen éljenek abban az ötven év feletti korosztályban, amelyben a legnagyobb a prosztatarák kockázata. A tudomány jelenlegi álláspontja szerint emiatt lesz lehetetlen megakadályozni a jelentős esetszám-robbanást. Ugyanis egy ilyen óriási változást a demográfiában nem lehetne még azzal sem egyensúlyozni, ha az összes élő férfi hirtelen egyszerre váltana egészségesebb életmódra, vagy ha minden ország egészségügyi hatósága kiemelten, súlyán felül kezdené kezelni a betegséget.

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne lehetne jobban felkészülni azokra az időkre – például több szakemberre és elérhető kezelési módszerre lesz szükség. Nick James professzor, a tanulmány vezető szerzője szerint „fontos a bizonyítékalapú megelőzési módszerek, például a korai diagnosztikai módszerek fejlesztése, az oktatás. Ezek segíthetnek életeket menteni, és a rákbetegek életminőségét is javíthatják” – írja az rtl.hu.

.