Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter szerint lesújtó, hogy Palánkán egy diák összevert egy tanárt. Mint mondja, mindannyiunknak fel kell, hogy tegyük magunknak a kérdést, hogy mit kellene tennünk azért, hogy ilyen esetek többé ne forduljanak elő.

Rámutatott, hogy az a palánkai tanár, aki 26 évet töltött el az oktatásügyben, és aki lelkileg és jogilag is a nyugdíjaztatásra készült, semmiképpen sem szolgált rá erre a megaláztatásra.

– Lesújtó az, ami történt, és amikor a valódi tekintélyekről, az értékrendről beszélünk, mindenekelőtt a fiatalabb generációk, a fiatal felnőttek vonatkozásában, akkor meg kell kérdeznünk magunktól, hogy „én mit tehetek azért, hogy megváltozzanak bizonyos dolgok” – mondta Đukić Dejanović.

Kiemelte,elítéli annak az „embernek” a tettét, aki mindössze 16 éves, és összevert egy tanárt és hozzátette, hogy ő 18 koráig valójában még a gyermek kategóriába tartozik.

Ez a fiú, nyilvánvalóan mint egy időzített bomba, tervezetten érkezett abba az osztályba. Ez az ő tette igencsak előre eltervezett volt. Azt, hogy ő belépjen a tanterembe, hogy kitervelje az incidens kirobbanását, ami a végén meg is történt, valami olyasmi, amit bizonyára mindannyian határozottan elítélünk, de azt is meg kell vizsgálnunk, hogyan reagált a többi gyerek – mutatott rá a tárcavezető.

Mint mondta, a történetnek az a pozitív oldala, ahogyan a többi tanuló a tanár segítségére sietett és elsősegélyben részesítette.

– Egyedüli pozitívum ebben az, hogy a gyerekek annak az oldalára álltak, aki tanítja őket, és nevelői, oktatói üzeneteket továbbít számukra, és aki semmiféleképpen sem szolgált rá arra, hogy átélje azt, amit át kellett élnie – hangoztatta Đukić Dejanović.

Az oktatási miniszter szerint az konkrétabbá kell tenni az erőszak-megelőző óvintézkedéseket és az ilyen kellemetlen tapasztalatokból le kell vonni a megfelelő következtetéseket.