A szerb parlament előtt zajlik a pedagógusok tiltakozása a közelmúltban történt tanárverések miatt. Az összejövetel után a tömeg gyalog a kormány épületéhez indul, ahol benyújtják a büntetőtörvénykönyv módosítására vonatkozó kérvényüket, majd 14 órától egy ülést szerveznek a kormánnyal. A parlament előtt több száz pedagógus és polgár gyűlt össze, az utcát a tömeg elzárja, sokaknál Meddig még? valamint Méltóság és biztonság! transzparensek láthatóak.

A tiltakozáson elhangzott az is, hogy nem csak az iskolákban kell véget vetni az erőszaknak, hanem a társadalom minden szegmensében.

Mirjana Gašić, a Szerbiai Pedagógusok Szakszervezetének képviselője azt kérdezte a hatóságoktól, hogy szükséges -e, hogy még valaki meghaljon, vagy egyáltalán minek kell történnie ahhoz, hogy megértsük a helyzet komolyságát? Kiemelte, a tétlenség is erőszak.

Danilo Gligorić, a Szerbiai Oktatási Dolgozók Szakszervezetének képviselője elmondta, hogy a pedagógusok traumát élnek át, miközben az iskolai erőszakkal kapcsolatos problémákat oldják meg.

Minden nap erőszakot szenvednek el – tette hozzá Gligorić. A tiltakozó menet ezután a kormány épülete felé vette az irányt, ahol benyújtják követeléseiket. Követeléseik között szerepel az, hogy a pedagógusok elleni támadások elkövetőit azonnali börtönbüntetéssel sújtsák,ellenőrizzék a palánkai igazgató munkáját, és mentsék fel tisztségéből, továbbá több szabályozást is változtassanak meg annak érdekében, hogy megálljon az iskolai erőszak hulláma.

Töröljék el az anonim feljelentést a tanfelügyelőségen, vezessék be a tanórákról való felfüggesztésének lehetőségét, illetve szigorúbb szankciókat követelünk, ugyanis a sok incidens, és tragikus események ellenére a kormány kitartóan figyelmen kívül hagyja ezeket a kéréseket – fogalmazott az egyik szakszervezet. Nem csak belgrádi, hanem újvidéki szakszervezetek és iskolák is csatlakoztak a tüntetéshez.

021.rs