Mivel a decemberi köztársasági, tartományi és egyes helyeken megtartott önkormányzati választások során egyre több olyan hír kelt szárnyra, hogy a hatalom oda utaztatta a szavazóit, ahol úgy mérte fel, hogy arra szükség van, az ellenzék egyik követelése az volt, hogy akik az elmúlt időszakban változtattak lakhelyet, azok a régi címükön szavazhassanak csak, ne pedig az újon, vagyis ott, ahová nemrég bejelentkeztek. A hatalom elfogadta ezt a követelést, s a törvény szerint az, aki 2023. július 2-a után költözött új címre, az a régi lakcíme szerinti községben vagy városban szavazhat. Vagyis, ha egy szabadkai polgár 2023. augusztus 15-én Zentára költözött, a rendőrségen be is jelentette a lakcímváltozást, és már a zentai cím szerepel a személyi igazolványában, akkor az ő neve nem a zentai választói névjegyzéken szerepel, hanem a szabadkain.

Nem mellékes talán megjegyezni, hogy a lakcímet változtatott személyek a szavazatszedő bizottságba is csak ott lehetnek tagok, vagy akár elnökök, illetve helyettesek, ahol 2023. július 2-a előtt hivatalosan éltek.