Kezdjük nagyon röviden a tények ismertetésével: a Szerb Vasút Foglalkozás-egészségügyi Intézet újvidéki kirendeltségében a következő magyar nyelvű felirat fogadja a polgárokat:
„Tisztelt ügyfeleink,
Megkérnénk önöket, hogy akik nem beszélik Szerbia hivatalos nyelvét (szerb), hogy hivatalos szerb-magyar fordító kíséretében jelenjenek meg!”
Magyarra lefordítva: az intézet semmibe veszi a hatályos törvényeket, nem érdekli, hogy Újvidéken a magyar nyelv is hivatalosnak számít, s mindezt azzal tetőzi, hogy nyílt jogsértést követ el, felszólítva – a mondat végére felkiáltójelet téve – a polgárokat, hogy ők oldják meg ezt a helyzetet, vagyis fizessenek a saját zsebükből egy tolmácsnak órabért, aki majd hajlandó lesz velük várakozni és ügyintézni.
Lehet és fel is kell háborodni ezen a feliraton, amely nyílt jogsértés a vajdasági magyarok ellen, és a már jól ismert, az egy évszázaddal ezelőtti retorika („Beszélj államnyelven!”) újbóli megjelenése.
„Az azonban bizonyos, hogy a viszonylag magas kisebbségvédelmi standardok ellenére a kétezres évek Szerbiájában a jelenlegi de jure és de facto állapot messze elmarad a valamikori, valóban többnyelvű szocialista valóságtól” – olvasható a Testvéries többnyelvűség, többnyelvű testvériség: a nemzetiségi nyelvhasználat jogi dimenziói és gyakorlati színterei 1945 és 1989 között című tanulmányban, amelyet Beretka Katinka írt (A tanulmány A jugoszláviai magyarok eszme- és politikatörténete 1945–1989 című kiadványban jelent meg, szerkesztette Losoncz Márk és Rácz Krisztina).
Ugyanebben a tanulmányban található a következő mondat is: „2017-től kezdve például azért nem fordítják teljes egészében Vajdaság AT Hivatalos Lapját valamennyi kisebbségi nyelvre, mert a »a fordítószolgálat nem győzi a Hivatalos Lap teljes tartalmának fordítását«.”
Tisztelt közösségvezetők, akik ott ülnek az asztalnál, ahol a döntéseket hozzák, akik reggeltől estig harcolnak a jogainkért, most lehet és kell is reagálni, lépéseket tenni. Remélem, ez mielőbb megtörténik, azonban addig is lenne nekem egy kérésem: ezt a fantasztikus szinten levő szerb és magyar baráti viszonyt – ami már-már olyan történelmi magasságokban jár, hogy arra már, hiába oly gazdag a magyar nyelv, jelzőket se találni – no, ezt a hihetetlen jó viszonyt nem lehetne visszaállítani arra a korábbi szintre, amikor a zentai rendőrségen még voltak magyar ékezetek, amikor az embereknek nem kellett hivatalos fordítóval érkezniük egy olyan intézménybe, amely egy olyan város területén található, ahol a magyar is hivatalos nyelvnek számít? Talán, ha ez sikerülne, még az is megtörténhetne, hogy a csókai önkormányzatnak is lenne magyar nyelvű honlapja (a községben a magyarok száma 3835, a szerbeké 3470), és talán még a Vajdaság AT Hivatalos Lapját is lefordítanák valamennyi kisebbségi nyelvre…
