Egy nő egy táskányi dokumentumot adott át a Bravo mozgalomnak arról, hogy a Szerb Haladó Párt (SNS) aktivistái az újvidéki 163-as szavazókörben párhuzamos választói névjegyzéket használtak – írja az N1.

„Huszonnégy órával a választások után egy polgár hozott egy hátizsákott, amelyben az SNS párhuzamos választói névjehgyzékkel dolgozó aktivistái által használt anyagok voltak. Ez egy kivonat a 163-as szavazókör választói névjegyzékéből, benne a szavazásra való felhívásokkal” – mondta Marija Srdić, a Bravo mozgalom képviselője.

Mint mondta, a dokumentumok tartalmazzák mindazok neveit, akik a 163-as szavazókörben szavaznak. Az pedig, hogy a névjegyzék kivonatáról van szó, a rajta szereplők neve mellé beírt kommentekből derült ki.

„Ebből az anyagból teljesen világosan kiderül, hogyan működik az SNS tevékenysége közvetlenül a választások előtt és a választás napján” – mondta Srdić.

 

A Bravo meghívta az SNS elnökét, Miloš Vučević kormányfőt, aki szerint semmi törvénytelen nem történt a választáson, hogy jöjjön el, hogy együtt megállapítsák az anyag hitelességét.

„Ez abszolút bizonyíték arra, hogy csalás történt, hogy van egy párhuzamos választói névjegyzék, amelyen egyértelműen fel van tüntetve a választói névjegyzékből származó azonosító szám. Ez egyértelműen a választási manipulációt bizonyítja” – mondta Miran Pogačar aktivista. Hozzátette, hogy a névjegyzéken szereplő nevek mellett meg van jelölve, ki milyen ajándékokat kapott a szavazatáért, és a biztos szavazókat is megjelölik, és ez a dokumentum mint mondta, csak egy apró részlet egy szavazóhelyiségből.

„Ez egyértelmű bizonyíték arra vonatkozóan, hogy az SNS szavazatokat lop, hogy egyes polgárokat ellenségnek minősít és hasonlók” – kommentálta a névjegyzéken feltüntetett kommentárokat az aktivista.

Amint azt a Bravo mozgalom közölte, a 163-as újvidéki szavazókör listáján az SNS ellen szavazók dominálnak, mivel ez egy hagyományosan ellenzéki szavazókörzet.

„Németországba ment”, „Agresszív, nem szeret minket” – ilyen, és ehhez hasonló megjegyzések állnak a 12 éve hatalmon levő Szerb Haladó Pártra biztosan nem szavazó polgárok nevei mellett a listán, közölte a Bravo mozgalom.