Itt a nyár, és készülsz te is megújulni? Talán kicsivel több ilyenkor a szabadidőnk, hiszen hosszabbak a nappalok, több minden belefér egy napba. Jól teszed, ha előreveszed azokat a ház körüli munkákat is, amelyeket eddig halogattál. Ilyen lehet például egy-egy helyiség felújítása is.

Ehhez mutatunk most egy remek lehetőséget: a Kerma Design LVT vinyl falburkolatot! Ez egy újdonság a webáruház kínálatában, de máris sokan érdeklődnek iránta, így bizonyára neked is hasznosak lesznek az itt olvasott információk.

Miről is van szó?

A falburkolatok, fali panelek manapság nagy népszerűségnek örvendenek, ha lakásdekorálás a téma, hiszen nagyon könnyen felhelyezhetők – sőt később akár könnyedén el is távolíthatók –, esztétikussá teszik a helyiséget, ugyanakkor remek védelmet is biztosítanak a falfelületeknek. Kell ennél több?

Az már pedig csak hab a tortán, hogy valójában bármilyen színben, mintázatban kaphatók – az anyagukat pedig aszerint kell megválasztani, hogy hova fognak kerülni.

Konyhai hátfalnak például az üveglapokat szokták javasolni, az étkezőben fa- vagy márványmintás polisztirol fali panelek mutatnak jól, de a falamellák is közkedveltek, gyerekszobába, hálóba pedig a textil falpanelekből készülnek tökéletes ágyvégek. A műbőr változatokat előszobafalként hasznosítják a legtöbben, egyesek pedig még a kültérre is vásárolnak a lábazat készítéséhez időjárásálló burkolatokat.

A vizeshelyiségek falának védelmére mindenképp olyan anyagút kell választani, amely vízálló: tökéletes lehet erre például egy csempemintás PVC elem, de a Kerma Design újdonsága is: az LVT vinyl falburkolat, amelynek az ára is kedvezőbb.

Mit kell tudni az LVT vinyl falburkolatról?

Ez egy olyan fali panel, amelyet nem tekercsben árulnak, hanem formára vágott darabokban, ezért fontos tudni, hogy nem hajlítható! Ugyanúgy kell felhelyezni, mint a többi panelt: megtervezni, hova mennyi kerül belőle, ha kell, méretre vágni az egyes elemeket, majd egy ragasztóval feltenni a falra.

Használhatunk kétoldalú ragasztót is ehhez, ez esetben nagyon könnyen el is távolíthatjuk ezt a fajta díszítést, ha ráuntunk. Bár ez nem valószínű, hogy hamar bekövetkezik, hiszen az LVT vinyl falburkolat nagyon dizájnos! Kapható a következő változatokban:

  • Carrara márványmintás
  • Szürke márványmintás
  • Cambridge tölgy famintás
  • Bajkál tölgy famintás
  • Fenyő famintás
  • Nyeregbarna famintás

És hogy hol lehet felhasználni? Konyhában, étkezőben, fürdőszobában, dolgozószobában, előszobában – tulajdonképpen minden beltéri helyiségben. Nagy előnye, hogy karc- és vízálló, és formaldehidet sem tartalmaz!

Ötletek a dekoráláshoz

A Kerma Design oldalán a képgalériából is inspirálódhatsz, de mi is mutatunk pár ötletet. Tedd a famintás LVT vinyl falburkolatot az étkezőbe, ahol nem baj, ha a gyerekek összefogdossák: a burkolat könnyen takarítható.

A fürdőszobában a csempe helyett használj márványmintás változatot az egyedi dizájn kialakítása céljából. Az előszobában is helyet kaphat ugyanígy, nagyon stílusos lakásbelsőt tudsz létrehozni általa.