Megtámadta és súlyos sérüléseket okozott az újbelgrádi Jovan Dučić Általános Iskola biológia szakos tanárnőjének az iskola egyik diákjának édesanyja, írja a szerb sajtó.

– A nő azt kérte számon a tanárnőtől, hogy miért zárta le kettesre fia osztályzatát, amikor hármas az átlaga, nem tudván, hogy az év végi átlagba az első félév osztályzatát is beleszámolják – mesélte a Blicnek az iskola egyik tanítónője, aki a sérült tanárnőt elkísérte a kórházba.

Mint elmondta, a tanárnő szerette volna tisztázni a nézeteltérést és behívta az asszonyt a tanterembe, azonban a megoldás helyet erőszakos cselekményre került sor.

– Olyanokat mondott neki, hogy „Nem tudod te k**va, hogy én ki vagyok, megb***m az anyád” – mesélte a tanítónő.

Az édesanya azzal fenyegetőzött, hogy elmegy az igazgatóhoz, és a tanárnő ezt támogatta is, ám a nő hirtelen visszafordult, elkezdte a tanárnő haját tépni, a földre lökte, majd a fejét a padlóhoz verte.

„Sehol sem fogsz többé dolgozni, ebben az iskolában sem. Engem pedig meg fogsz jegyezni, mert még nem tudod, ki vagyok én. A családodat is kinyírom” – kiabálta a feldühödött édesanya.

Mivel szünet volt, senki sem hallotta a tanárnő segélykiáltását, ezért támadója folytatta az őrjöngést és azt mondta, a tanárnőnek, hogy megöli.

A tanárnőnek végül sikerült kiszabadítania magát és az iskolarendőrhöz futott, aki viszont nem volt a helyén, végül az iskola dolgozói riasztották a rendőrséget.

A rendőrök a támadót is kihallgatták, aki bevallotta, hogy küzdősportokat tanult.

A támadás a délutáni órákban történt, a sérült tanárnőt mentők szállították kórházba.