Miloš Vučević szerb miniszterelnök kijelentette, hogy 2027 végére a nyugdíjaknak a gazdasági mutatók függvényében a jelenlegi kétszeresére kell emelkedniük.

„Különös figyelmet érdemelnek a nyugdíjasok, akiket a gazdasági reform legnagyobb terhe sujtott. Az állam gondoskodik róluk, a nyugdíjak már magasabbak, mint 2014-ben. A nyugdíjasok magasabb nyugdíjat érdemelnek, a gazdaságot meg kell erősíteni” – mondta.

A miniszterelnök azt mondta, szívesen beszélget a nyugdíjasokkal, ez az ő dolga, és az állam felelőssége, hogy felelősséggel tartozzon feléjük.

„2027 végére az átlagnyugdíjnak a duplája kell, hogy legyen a mainak. Figyelni fogjuk a gazdasági eredményeket, és folyamatosan tájékoztatunk majd, mikor és mennyivel lehet nyugdíjakat emelni Szerbiában. Óvatosnak kell lennünk, és figyelembe kell vennünk Szerbia pénzügyi és geopolitikai helyzetét is” – mondta Vučević.

A kormányfő hozzátette: csökkent a színvonal alatt élők száma.

„Májusban 4,5 százalék volt az infláció. A Nemzeti Bank csökkentette a referenciakamatot. Mindez megteremti a feltételeket a fizetések illetve a nyugdíjak növekedéséhez” – zárta Vučević.