Nem szerettem volna kommentálni a Vajdasági Magyar Szövetség 30. születésnapját, mivel arról már rég megírtam a véleményemet, aki pedig kíváncsi rá, az a mai napig mindazt megtalálja: Elhallgatott tények, na meg egy kis ráadást:  A titokként kezelt (még az is lehet: eltitkolt) évforduló. Ami miatt mégiscsak írásba kezdtem, a  „Cselekedtünk a legalkalmatlanabb időkben” (Harminc éve alakult meg a Vajdasági Magyar Szövetség), cím alatt megjelentett írás. Maga a rendezvény számomra egy volt a Cirkuszt és kenyeret (Panem et circenses) típusú összeröffenések sorában, esetleg csak az azt keretbe záró „magaskultúra” érdemelne egy kis magyarázatkérést, de most még ezt sem teszem.

Egy mondattal nem tudok egyetérteni, ez pedig a „Díszvendég”, mert erről tudósít az írás: a VMSZ alapítói nevében szólt az egybegyűltekhez, aki nemcsak alapítója, hanem kezdeményezője volt a VMSZ megalapításának (kétlem, hogy mindezt az írás szerzője találta ki, nagy valószínűséggel így mutatták be, de azt sem lehet kizárni csak a mondókájába főzött „költői túlzás” volt, mert még ilyenről is beszélt: „… a tagsági igazolványom még most is nálam van, a 007-es…).

E szövegrészek miatt kell egy-két szót ejtenem a kezdeményezők utolsó tóthfalusi találkozójáról, amiről az akkori Napló 1994. május 25-i számában így számol be Csubela Ferenc:

Ezek az általam is ismert tények, valamint még, hogy az összejövetelt június 10-ére (szombatra terveztük), na meg abban is egyetértettünk kit kellene jelölni a leendő szervezet elnökének, illetve kit nem kellene a vezetésbe beválasztani. Volt egy kisebb csoport, mely tagjai nem ellenezték az új szervezet megalakítását, de ők inkább maradni akartak a VMDK-ban (köztük az is, aki most a 007-es tagsági igazolvánnyal büszkélkedik), hogy belső ellenzékként kikényszerítsék a változást abban.

Minden többi eseményről már az újságokból értesültem, mert június végéig Németországban voltam az ottani háborúellenes szervezetek meghívására. Így tudtam meg, hogy május végén a kezdeményezők tábora „kibővült” egy új szabadkai találkozón, immár arról kezdtek beszélni, a VMDK-val elégedetlen szabadkai értelmiség egy csoportja (fogalmam sincs, hogyan lettünk Csubela Ferenc, dr. Hódi Sándor és én szabadkaiak), így szerveztek meg egy találkozót az újvidéki „hasonszőrűekkel”, majd semmibe véve a tóthfalusi döntéseket, megtörtént a VMSZ megalakulása, de nem 10-én, hanem 18-án.

Igencsak érdekes, hogy mindezek hatására senki nem vette észre, hogy miután hazaértem, nem írtam alá a belépési nyilatkozatot egészen a 2000-es választások kampányáig. Ekkor vette észre az akkori elnök, hogy egyedül nekem nincs belépési nyilatkozatom és tagsági könyvem. Ekkor töltöttem ki egy belépési nyilatkozatot, de nem az akkori időpontra, hanem az első tóthfalusi találkozónk (1994 április vége) napjára, így lehetett volna az én dokumentumom a –001 számú, de nem tartottam rá igényt. Amennyiben valaki ezt a dátumot „kijavította, szerintük helyesre”, arra már nem tudok magyarázattal szolgálni.

Talán egy-két érdekességet le kell jegyeznem a Pásztor-éra működésének megismeréséhez. Remélem mindenki olvasta már Pásztor István VMSZ-es életrajzát. Itt egy kis kivonat:

Pásztor István, a VMSZ (volt) elnöke

„1956-ban született Törökkanizsán. Az általános iskolát és a gimnáziumot Szabadkán végezte, egyetemi oklevelet 1980-ban, az Újvidéki Egyetem Jogi karán szerzett. 1994 óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja, 2007 óta annak elnöke.”

Remélem, nemcsak én emlékszem az 1996-os szövetségi választások előkészületeire, Valamikor februárban az elnök beterjesztette a jelölteket a nagybecskereki körzetre, amelynek listavezetője én voltam (a többi nem lényeges, mert egy befutó helyre számíthattunk csak), valamint a szabadkai körzetre (itt két helyet vártunk), ahol az első helyen Józsa László, a másodikon pedig Pásztor István volt. Felhördültek a szabadkaiak: Hogyan lehet jelölni Pásztor Istvánt, aki még csak nem is tagja a VMSZ-nek? Jött az elnök válasza, a munkahelye miatt nem léphetett be eddig, de nemsokára ő lesz a csantavéri szövetkezet igazgatója, akkor pedig nem lesz többé semmilyen akadály. Elfogadtam a magyarázatot, a többiek sem kukacoskodtak, így kerültünk a Szövetségi Képviselőházba. Már első napon odalépett hozzám a Szocialista Párt egyik képviselője (remélem, nem a hosszú hajam és a szakállam miatt), elmondta, egyedül engem nem ismer, Józsával már találkozott, Pásztorral pedig együtt jártak Kumrovecbe, a Politikai Iskolába, amelynek befejezése után kinevezték a szabadkai Közgazdasági Egyetem egyik intézetének igazgatójává! Ugye, nem baj, ha ehhez nem fűzök kommentárt?

Úgyszintén valami nem stimmel Pásztor Bálint esetében sem, mert amikor szövetségi képviselők voltunk, többször is meglátogatta édesapját, így lehetőségem nyílt beszélgetni vele. Ekkoriban elmondta, hogy amíg be nem fejezi az egyetemet (annak 2002-ben kellett bekövetkeznie), nem kíván aktívan politikával foglalkozni.

Itt van szintén a hivatalos életrajz:

Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke (jelenleg)

„1979. január 3-án született Szabadkán. Az általános iskolát és a gimnáziumot szülővárosában végezte, egyetemi oklevelet 2002 februárjában a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán szerzett. 2011 októberében ugyanezen a karon mesterfokozatot szerzett, alkotmányjog tudományos szakterületen. 2018. szeptember 29-én, a Belgrádi Egyetem Jogtudományi Karán, megvédte A parlament törvényhozási funkciójának korlátai a modern államban című értekezését, amivel elnyerte a jogtudományok doktora tudományos fokozatot. 2000. szeptember 13. óta a Vajdasági Magyar Szövetség tagja.”

Nem zárom ki, hogy időközben meggondolta magát – és most lényegtelen, hogy a saját döntése vagy az apja hatására – így akkor elnézést kell kérnem tőle. Én még ezt sem szégyellem!

Balla Lajos