Továbbra is Bécs nyújtja a legjobb életminőséget a világ nagyvárosai közül, Budapest a legnagyobb ütemben javuló városok egyikeként a lista felső ötödébe került, írja a 444.hu. Az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán bemutatott globális rangsorában idén is 173 nagyváros életminőségét vizsgálták a stabilitás, egészségügyi ellátás, az oktatás, a kultúra és környezet, valamint az infrastruktúra szempontjából.

Az élhetőségi listán (Global Liveability Index 2024) Bécs a megszerezhető 100-ból 98,4 pontot szerzett. Az osztrák főváros egymás után harmadszor vezeti a világ nagyvárosainak élhetőségi listáját. A tízes élmezőnyben van még Koppenhága, Zürich, Melbourne, Calgary, Genf, Sydney, Vancouver, Oszaka és Auckland.

Az EIU megállapította, hogy Nyugat-Európa összességében is a világ legélhetőbb térsége. A 2024-es életminőségi listán szereplő 30 nyugat-európai nagyváros átlagos pontszáma 92, bár ez 0,3 százalékponttal alacsonyabb a tavalyi eredménynél, mindenekelőtt a stabilitási kritérium gyengülése miatt A cég ezt a bűnözéssel, illetve a több nyugat-európai nagyvárosban lezajlott, nem egyszer komoly felfordulásokat okozó tiltakozó demonstrációkkal indokolja. A felmérésbe bevont 25 észak-amerikai nagyváros átlagosan 90,5 pontot gyűjtött a maximális százból, 0,1 százalékponttal kevesebbet a tavalyinál.

Budapest a lehetséges száz pontból 92-t gyűjtött, így hét helyet előrelépve a 32. helyre került. Budapestnél csak Hong Kong és Szingapúr lépett előre nagyobbat (11 és 8 hely). A térségbeli fővárosok közül nagyot ugrott előre Belgrád (6 hely), Bukarest (5 hely) és Szófia (szintén 5), de még mindig az első középmezőnyben vannak.

A legnagyobb mértékben Tel-Aviv esett vissza: az idei EIU-listán az izraeli nagyváros 70,7 ponttal a 112. helyre került, 20 hellyel alacsonyabbra a tavalyi helyezésnél.

Az EIU idei élhetőségi rangsorának alján, a 173. helyen Damaszkusz áll, mindössze 30,7 pontos átfogó életminőségi mutatóval. A szíriai főváros mellett a líbiai Tripoli, valamint Algír, Lagos, Karacsi, Dakka, Harare, Port Moresby, Kijev és Caracas szerepel a legrosszabb életminőségű alsó tízes csoportban.