Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy az elmúlt tizenkét év alatt soha nem fordult elő, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel akart volna beszélni, és hogy nem járt volna sikerrel.

„Soha nem fordult elő, hogy beszélni akartam Putyinnal, ő pedig visszautasította volna, vagy fordítva. Jó kapcsolataink vannak és a tisztelet kölcsönös” – mondta Vučić.

Hozzátette, hogy Alekszandr Grusko, Oroszország külügyminiszter-helyettese három napig tartózkodott Szerbiában, és három órás konzultációt folytatott Marko Đurić külügyminiszterrel.

Arra az állításra, miszerint Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke gyakrabban találkozik Putyinnal, mint ő, Vučić azt mondta, hogy Dodik gyakran jár Oroszországba, és hogy ő maga is kapott meghívót ezekre az utazásokra, de mint mondta, úgy véli, nem lett volna helyes ezeken részt venni. Vučić kiemelte, hogy szerinte ezzel a magatartással megőrizte Szerbia nehezen megszerzett pozícióját.

„Fontos megbeszéléseket és találkozókat folytatunk velük. Végtelenül köszönöm nekik a Srebrenicával kapcsolatos állásfoglalásukat. Úgy gondolom, hogy köszönettel tartoznak Szerbiának, mert ez az egyetlen ország Európában, amely nem vezetett be ellenük szankciókat” – mondta Vučić.

Az orosz külügyminiszter-helyettessel folytatott találkozón 23 különféle téma került szóba.

„Nem a fegyverek, hanem a lőszerek kérdését vetettem fel. Nem exportáltunk fegyvert sehova Európában, kivéve Ciprusra, továbbá Azerbajdzsánba és a távoli afrikai és ázsiai országokba” – mondta Szerbia elnöke és rámutatott, hogy Szerbia számára jelentős bevételi forrás a lőszereladás.

Aleksandar Vučić és Vlagyimir Putyin (Fotó: Beta)