A Potočari emlékparkban a srebrenicai népirtás 29. évfordulójára emlékeznek, első ízben azt követően, hogy a közelmúltban az ENSZ közgyűlése határozatot fogadott el ezzel kapcsolatosan.

Az emlékközpont temetőjében ma 14 bosnyák áldozat holttestét helyezik örök nyugalomra, akiknek maradványait időközben találták meg.

Gyásznapot csak a Bosznia-Hercegovinai Föderáció területén hirdettek, míg Bosznia-Hercegovina teljes területén a miniszterek tanácsa nem jutott egyetértésre a kérdést illetően.

Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság vezetője sajnálatát fejezte ki a bosnyák áldozatok miatt és arra szólított fel, hogy ezen a napon méltóságteljesen és békés légkörben emlékezzenek.

A boszniai Szerb Köztársaság bosnyák származású alelnöke, Ćamil Duraković azt mondta, a boszniai Szerb Köztársaság keleti felében található Srebrenicában 2016 óta nem változott a helyzet, mert mint rámutatott, Szerbia lépésére várnak, amelynek lehetősége van arra, hogy történelmi lépést tegyen meg.


KÖRKÉRDÉS: Népirtás történt-e Srebrenicában?

A Potočari emlékpark (Fotó: Fehim Demir/MTI/MTVA)