Az elmúlt hét legfontosabb eseménye volt a NATO 75-éve fennállásának központi rendezvénye Washingtonban, ahol mind a 32 tagállam legfontosabb vezetője megjelent, beleértve a ma már „kilógónak” tekintett magyar miniszterelnököt is – aki azonban az ünnepség után nyomban Trumphoz sietett, amit nem vettek tőle jónéven a házigazdák. A „heti szenzációt” azonban a franciaországi parlamenti választások második fordulója okozta, amelyen óriási meglepetésre a baloldali szövetség győzött, sőt az első fordulós siker után a szélsőjobbnak csak a harmadik hely jutott. Az iráni második fordulóban a viszonylag mérsékelt Peszeskiant választották elnökké, aki győzelmi beszédében a forradalmi vezető előtt tisztelgett. Orbán Viktor nagyot futott a világsajtóban azzal, hogy Magyarország soros uniós elnökségét hétfőn megkezdve kedden már Kijevben volt, pénteken Moszkvában, utána a türkök között Azerbajdzsánban, ezen a héten pedig Pekingben – mindezt az EU megbízása és felhatalmazása nélkül (szabály van arra, hogy ki képviseli az EU-t a külpolitikában, de a soros elnökség nincs közöttük!), s így Brüsszelben hallgatólagos kiközösítés vár rá. Az Európai Parlamentben ugyan sikerült létrehoznia egy újabb Unió-ellenes szélsőjobboldali pártcsaládot, mert Marine Le Pen pártja is csatlakozott hozzájuk, de hiába lesznek a harmadik legnagyobb frakció, a huzavona és a késlekedés miatt nem kaphatnak annyi megbízatást, amennyit szeretnének. – Átlapoztuk a világsajtót Európa-szerte, de Moszkvában és Tokióban is.
Meglepetés a francia választásokon
A párizsi La Libération című közép-baloldali napilap, amelynek alapítói Jean-Paul Sartre és Serge July, megkönnyebbült a parlamenti választás eredménye nyomán:
„A franciák ismét kivételes politikai érettségről tettek tanúbizonyságot azzal, hogy magas részvétellel mentek el szavazni, hogy megvédjék a felvilágosodástól örökölt köztársasági értékeket, amelyeken a demokráciánk alapul. Azzal, hogy nemet mondtak egy szélsőjobboldali kormány esélyére, elvetették az idegengyűlölő, romlott, befelé forduló Franciaország gondolatát, amelyben a jogállamiság kétségtelenül fokozatosan erodálódott volna. A baloldal ki fog állni értékei és programja mellett, amely nagyobb egyenlőséget és nagyobb figyelmet ígér a szociális kérdésekre, és amely az iskolákat helyezi vissza az akció központjába, a gondozókat jutalmazza, és igyekszik pozitív választ adni a szélsőjobboldal által megélt deklasszálódás érzésére.”
A szintén párizsi Le Figaro című liberális-konzervatív napilap így foglalja össze a választás eredményét:
„Franciaországban, amely még soha nem volt ennyire jobboldali – ahogy azt európai parlamenti választások és a hazai parlamenti választások első fordulója kellőképpen bizonyította, Emmanuel Macronnak most meg kell próbálnia egy olyan kormányt alakítani, amely balra fordul. Az elnök örülhet, hogy harmadszor is megnyerte párharcát Marine Le Pennel szemben. Annak ellenére, hogy több tucat képviselőt veszített, tábora a vártnál sokkal jobban kitartott mellette. De ez az egyestés győzelem nem tudja elrejteni azt a káoszt, ami közeledik. Az általa vágyott tisztázás valószínűleg hosszú időre nagy zűrzavarba taszítja Franciaországot. Macron azon döntése, hogy új választást írt ki, ami egy nárcisztikus sérülésből fakadt, tiszta hülyeség marad.”
A bécsi Die Presse című keresztény-demokrata konzervatív napilap Macron táborának gyenge teljesítményét értékeli:
„A nemzetgyűlési választások második fordulója ugyanazzal az eredménnyel zárult, mint az első és az egy hónappal ezelőtti európai parlamenti választások: a macronisták megsemmisítésével. Ez az eredmény nem meglepő. Évek óta egyik felmérés a másik után mutatja az emberek gazdasági és társadalmi deklasszálódásának érzetét, amely mélyen átnyúlik a középosztályba. Úgy tűnik, Macron nem érzékelte ezt a rossz érzést sem politikai, sem emberi szempontból. Sok franciának azonban keserű szájízt nyújt Macron rendszertelen politikája, amit kiváltságos párizsi bennfentesek játékának tekintenek. Macronnak mostantól olyan kormánnyal kell vezetnie országát, amelyet nem ő választott ki. Ettől az elnöktől már nem várhatók nagy beszédek Európáról.”
Irán: elnök, hatalom nélkül
Az amszterdami Volkskrant című közép-baloldali napilap témája a viszonylag mérsékelt jelölt, Peszeskian sikere az iráni elnökválasztáson – akinek szintén nem lesz jelentős hatalma:
„Nagy árnyék lebeg minden felett, amit Masszud Peszeskian elnökségéről el lehet mondani: és ez Hamenei vallási vezető árnyéka. 1989 óta ő határozta meg Teherán főbb, sőt néha kisebb politikai irányvonalait is. Ez a jövőben sem lesz másként. Peszeskian jelezte, hogy javítani akar az ország Nyugattal fennálló kapcsolatain, de tekintettel Iránnak a gázai háborúban való részvételére, a rezsim elsődleges célja továbbra is Izrael aláásása. Peszeskian azt is elmondta, hogy fel szeretné éleszteni a Nyugattal kötött nemzetközi nukleáris megállapodást, de ez olyan, mintha egy majdnem döglött lovon próbálnánk lovagolni.”
A londoni Financial Times című liberális-konzervatív napilap ezt fejti ki erről:
„Kérdéses, hogy Peszeskian képes lesz-e komoly változást hozni a köztársaság szempontjából ebben a kritikus időszakban. Ennek ellenére az elnökség befolyásolhatja a kormány hangnemét és cselekedeteit. Peszeskian azonban nagyon lojális a rezsimhez, és világossá tette, hogy engedelmeskedik Hamenei spirituális vezetőnek. De ha sikerül némi változást elérnie, akkor haladékot adhat az irániaknak és elkezdheti enyhíteni a feszültséget itthon és külföldön egyaránt.
Amikor Masszud Peszeskiant egy hónappal ezelőtt egyetlen mérsékelt jelöltként került fel az elnökjelöltek listájára, csak néhány iráni ismerte őt. Ezen a választási listán egyetlen szakértő sem szerepelt. Ennek ellenére Peszeskian a választási kampányban is sápadt maradt. Jóllehet egyértelműen bírálta az uralkodó viszonyokat, azonban tisztelgett a forradalmi vezér előtt. Szombat esti győzelmi beszéde adott képet arról, milyen gyenge lehet elnöki pozíciója. »Először is köszönetet kell mondanunk a Legfelsőbb Vezetőnek« – mondta a 69 éves orvos. »Nélküle, azt hiszem, a nevem nem került volna ki ezekből az urnákból. Ez az ő vezetésén múlott«, tette hozzá. Miután felesége meghalt egy autóbalesetben, Peszeskian nem nősült újra és egyedül nevelte fel a gyermekeit. 2008 óta a tabrizi választókerületet képviselte a nemzeti parlamentben. Húsz évig töltötte be eddigi legmagasabb tisztségét: egészségügyi miniszter volt Mohammad Hatami reformpárti elnök kabinetjében. Ez idő alatt a képzett szívsebész, egykori egyetemi tanár pragmatikus szakpolitikussá lépett elő. Egyik eredménye állítólag a falvak egészségügyi ellátásának javítása volt.
[…] Politikailag Peszeskian gyakran emelt szót a kisebbségek kulturális jogai mellett. A forradalmi vezetőhöz hasonlóan ő is az azeri kisebbséghez tartozik, és édesanyja révén kurd gyökerei is vannak. De nem várható, hogy sokat tud majd változtatni a kurdok elnyomásán és az államtól való elidegenedésükön. Nemzedékének szinte minden iráni politikusához hasonlóan Peszeskian is az 1980-as években harcolt az Irak elleni háborúban – ez a tapasztalat ma is formálja a politikai elitet.”
Orbán utazgat és EP-frakciót alapít
Orbán Viktor moszkvai útjáról ezt írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„Orbán Viktor magányos nemzetközi kirohanásaival egyértelműen kialakult az ízlése a figyelem felkeltésére. A magyar miniszterelnöknek nem mindegy, hogy ezt elsősorban országa partnerei bírálják. Ez derül ki abból az interjúból is, amelyet Orbán a Weltwoche című svájci lapnak adott, miután Moszkvában járt és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel találkozott. Titokzatosan bejelentette, hogy a következő meglepetést erre a hétfőre tartogatja. – Ezért várjuk meg a reggeli híreket.
Bármi is legyen Orbán úti célja, ez magyarázhatja Szijjártó Péter külügyminiszter szokatlan diplomáciai viselkedését. Igazából Annalena Baerbock német szövetségi külügyminisztert várta volna hétfőn Budapestre, péntek este azonban a magyar kormány lemondta a látogatást – nyilvánvalóan minden további magyarázat nélkül a megtévesztett németeknek, akik csak arról értesültek, hogy Szijjártónak rövid időn belül más tervei vannak.
[…] Orbánt az Európai Unióban élesen kritizálták moszkvai látogatása miatt. Különösen az északkeleti partnerországok fejezték ki értetlenségüket emiatt, csakúgy mint az EU vezető tisztségviselői. Hűvös, de nem annyira éles volt Jens Stoltenberg NATO-főtitkár nyilatkozata, aki (az EU-val ellentétben) azt is közölte, hogy már korábban értesült Orbán szándékairól. Orbán Moszkvából Azerbajdzsánba utazott, hogy részt vegyen a Türk Államok Szervezetének konferenciáján. Josep Borrell, az EU külpolitikai főképviselője is világossá tette, hogy Orbán semmiképpen sem külső képviselője az EU-nak. Ez a szerep Charles Michel tanácselnökre és rá, Borrellre tartozik.
Kritikus hangok a Fehér Házból is érkeztek. Orbán látogatása nem segíti elő a békét, sőt kontraproduktív Ukrajna szuverenitásának, területi integritásának és függetlenségének előmozdítása szempontjából – mondta a szóvivő. De volt olyan uniós kormányfő is, aki kifejezetten méltatta Orbán útjait: Robert Fico szlovák miniszterelnök »csodálatát« fejezte ki emiatt. Ha egészsége nem akadályozta volna ebben (Ficót májusban lőtte meg egy bérgyilkos, és azóta a hétvégén lépett először nyilvánosságra), mondta, ő maga is szívesen elment volna.
[…] Pártpolitikai szempontból Orbán azt állíthatja, hogy mostanra elegendő európai partnert talált ahhoz, hogy »Európai Patrióták« csoportja parlamenti képviselőcsoporti státust nyerjen az Európai Parlamentben. Az Orbán-féle Fidesz, Andrej Babiš ANO-ja és Herbert Kickl FPÖ-je után most a portugál (Chega), a holland (Geert Wilders-féle PVV), a spanyol (Vox), a Dán Néppárt és a belga Vlaams Belang is csatlakozni kíván a szélsőjobboldali családhoz. Ez meghaladja a hét ország 23 képviselője követelményt. Másokat Franciaországból (RN, Marine Le Pen) és Olaszországból (Lega, Matteo Salvini) is hozzá lehet adni. Orbán bejelentette, hogy az »Európai Patrióták« csoportja az Európai Parlament harmadik legnagyobb képviselőcsoportja lesz.”
Marin Le Pen és Jordan Bardelle is csatlakozik az EP-frakcióhoz, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„A francia Nemzeti Tömörüléssel (RN) kilencre nőtt azoknak a pártoknak a száma, amelyek beszállnak az Orbán Viktor magyar miniszterelnök, Andrej Babiš volt cseh kormányfő és Herbert Kickl, az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke által életre hívott szélsőjobboldali EP-frakcióba. Ez az EP-frakció hétfőn alakulhat meg Patrióták Európáért (PfE) néven. Az RN csatlakozásáról először Hídvégi Balázs, a Fidesz EP-képviselője tett bejelentést a Facebookon Jordan Bardella RN-elnök közlése alapján.
A Nemzeti Tömörülés 30 EP-képviselői helyet szerzett a június 9-i franciaországi EP-választáson, ami pedig azt jelenti, hogy az övé lehet a legnagyobb képviselőcsoport a PfE-n belül. Ez – mint megírtuk – boritékolhatóan azt jelenti, hogy a Orbán és a Fidesz elveszti a vezető szerepet az új frakcióban.”
75 éves a NATO
„Születésnap gondokkal”, írja a NATO-alapítás évfordulójáról a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A NATO aprólékosan készíti elő csúcstalálkozóit. Amikor keddtől csütörtökig Washingtonban találkoznak az állam- és kormányfők, minden rendes kerékvágásban folyik majd. Nagyköveteik ugyanis már minden döntést meghoztak az Észak-atlanti Tanácsban, így a főnököknek csak jóvá kell hagyniuk azokat. Elkészült a záróközlemény is. A szövetségnek még Jens Stoltenberg utódját is sikerült megtalálnia Mark Rutte személyében. Stoltenberg tíz év után, október elején távozik a főtitkári posztról. Mégis marad egy ismeretlen: milyen állapotban van Joe Biden, a »műsorvezető«?
Az amerikai elnök állapota már a találkozó előtt is foglalkoztatta az európai diplomatákat. A háttérbeszélgetések mindig a pusztító tévépárbajra összpontosítottak, amely elindította a vitát arról, hogy Biden 81 évesen elég alkalmas-e még egy második hivatali ciklusra. Ez a NATO számára is érzékeny kérdés: az Egyesült Államok nemcsak messze a legfontosabb tagállam, hanem az egész szövetséget nukleáris fegyvereivel védi. Használatukról pedig az Egyesült Államok elnöke dönt.
Hivatalosan nem lehet kétség Biden teljesítményével kapcsolatban. Amikor Stoltenberget erről kérdezték a csúcs előtti sajtótájékoztatóján, sztoikusan elkerülte a választ. A norvég azt válaszolta, hogy már régóta dolgozik Bidennel. »Nagyon jó volt az együttműködésünk, és csak néhány hete találkoztam vele utoljára. Akkor is jókat beszélgettünk az Ovális Irodában« – mondta.”
„A NATO-csúcstalálkozó első napján aktív vita kezdődött a jubileumi találkozó egyik kulcstémájáról: Ukrajna jövőjéről” – írja a moszkvai Kommerszant című liberális gazdasági napilap:
„Eddig az egyes szövetséges államok bilaterális alapon támogatták Kijevet és csak tárgyalási platformként használták a NATO-t. Most nagy valószínűséggel a szövetség feladata lesz az ukrajnai fegyverszállítások koordinálása. Joe Biden amerikai elnök számára a NATO-csúcs alkalom arra, hogy meggyőzze a szövetségeseket arról, hogy továbbra is képes a legnagyobb nyugati hatalom és így az egész szövetség vezetésére. Őt viszont Ukrajnának kellene támogatnia, amelynek Washingtonból történő feltétel nélküli támogatását Joe Biden minden lehetséges módon demonstrálni akarja.”
A londoni The Times című konzervatív napilap kifejti:
„Ha Donald Trump ismét elnök lesz, fennáll egy radikális változásnak az esélye a NATO-ban. Trump hívei az Európában állomásozó amerikai szárazföldi csapatok kivonását javasolják. Akkor már csak a légvédelmi és haditengerészeti egységek és a nukleáris védőernyő maradna Európában. Ez kijózanító kilátás az európai NATO-tagok számára, akik közül most sokan évekig tartó hanyagolás után építik újjá hadseregüket. Az USA 75 éven át volt a NATO sarokköve. Amikor a világ egyre veszélyesebbé válik, a szövetség ingatag lesz.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
