Csantavéren talán nincs olyan ember, aki ne ismerné a tanító bácsit. Nikolić Anton, a csantavéri általános iskola nyugalmazott szerbtanára generációkat kísért végig az általános iskolai éveken, most azonban idejének nagy részét a Csantavéri Újságnak szenteli.
A csantavérieknek pedig fontos az újság, amely immáron 26 éve jelenik meg évi 5-6 számmal, hiszen ha késik a megjelenése, akkor a lakosok a tanító bácsit kérdezik, hogy mikor lesz már Csantavéri Újság.
– Öt éve vagyok a csantavéri általános iskola nyugalmazott tanító bácsija – mindig jobban szerettem, ha tanító bácsinak hívnak, hiszen az valahogy szebb, jobb, melegebb, közelibb. Mindig szerettem az újságokba írni, amikor a pályámat kezdtem, akkor tiszteletdíjért dolgoztam néhány lapnál. Amikor megszereztem a diplomám, sokan azt hitték, hogy újságíró leszek, azonban nekem nem ez volt a célom, én tanító bácsi szerettem volna lenni, hogy gyerekekkel foglalkozzam. Szerencsésen alakult, hiszen 1975-ben kerültem ide, Csantavérre, és innen is mentem később nyugállományba – mesélte pályafutásáról a tanító bácsi.
A Csantavéri Újság 1998-ban indult
– Zűrzavaros évek voltak akkor, amikor elindult a lap. A néhai dr. Vékony László, aki egy igazi polihisztor volt, sok dologhoz értett, néhányunkat – Sztapár Évát, Szedlár Rudolfot és engem – összeterelt, és azt mondta, hogy mivel közeleg a falunap, meg kell csinálnunk a Csantavéri Újságot. Az 1930-as években már létezett egy helyi lap, az azonban megszűnt, így addigra már 60 éve nem volt a falunak saját újságja. Ő adta ki mindenkinek a feladatot, ki miről írjon: helytörténetről, oktatásról, néphagyományról, és az első szám meg is jelent 1998. június 13-án, a falunapra. 1000 példányban nyomtattuk ki, szét is kapkodták, tetszett az embereknek. A névválasztás is egyszerű volt, hiszen nem lehetett más a neve, csakis Csantavéri Újság, a címlapra pedig természetesen a falu temploma került, színesben. Az újság immáron 26 éve létezik, és a falu egyik jellegzetessége lett. Mivel az iskolában dolgoztam, arra törekedtünk a kollégáimmal, hogy a gyerekek írásai is megjelenjenek benne– emlékezett vissza Nikolić Anton.
Ma már persze kisebb számban nyomtatják ki az újságot, nagyjából 500 példány jelenik meg, de szétkapkodják az emberek.
– Mivel helyi lap, megjelentetjük az elsőáldozásokról, ballagásokról készült képeket színesben, ahogy a jelentősebb házassági évfordulókról is. Rengeteg írást közlünk a falu történetéről, hagyományairól, amelyeket a diákok is kutattak. Középiskolások kerestek nálunk információkat a csantavéri templomról vagy a zsidóságról, az archívumunkban megtalálhatták ezeket, valamint az egyetemisták is használták a lapot a diplomájuk megírásához, adatokat gyűjtöttek belőle. Ennek is nagyon örülünk – tette hozzá.
Az újság pályázatokból és hirdetőkből tudja fedezni a költségeket.
– Mindenki önkéntesen csinálja ezt, amatőr szinten. Fizetés nincs, akinek megjelenik az írása, az kap egy példányt a lapból. Jó kapcsolatot ápolunk a Grafoprodukt nyomdával: biztos nincs ebből profitja, de kinyomtatja a lapot. A működési költségekre pályázunk, amit kapunk, abból gazdálkodunk, illetve helyi vállalkozók is segítik az újság megjelenését, hiszen minden drága a mai világban, minden parát meg kell számolni. Vannak állandó munkatársaink. Sajnálatos módon dr. Vékony László korán elment közülünk, hiányzik is nekünk, csakúgy, mint Virág Gábor tanár úr is és dr. Ozsvár Vilmos, aki rengeteg néprajzi dolgot írt. Szerencsére a helyi plébánossal, Utcai Róberttel is jó az együttműködésünk, támogatja az újságot, csakúgy, mint az iskola mostani tanítói, akik lelkesen gyűjtik a diákok írásait. Szedlár Rudolf helytörténész is hatalmas támaszunk, hiszen neki rengeteg adata van a faluról. Irodalmi esteket és kiállításokat is szervezünk, amelyeknek mi vagyunk a védnökei – tette hozzá.
A tanító bácsi szerint bár Bajmoknak és Palicsnak is volt saját lapja, amelyek nagyjából ugyanakkor indultak, mint a Csantavéri Újság, a környező falvakban ma már nincs olyan régi megjelenésű helyi lap, mint Csantavéren. „Betyárbecsület kérdése az, hogy megjelenjen” – mondja.
Az újság minden második hónapban jelenik meg, így évi 5-6 szám készül, de mivel a csantavéri lakosság is megfogyatkozott, ma már csak 500 példányt nyomtatnak ki. A lap mellé gyakran jár ajándék, füzet, térkép. A lap digitalizációja is folyamatban van, azonban Nikolić Anton úgy érzi, a csantavérieknek most még a nyomtatott lap a fontosabb.
Papdi Izabella az elmúlt időszakban készített egy bibliográfiát, amely összegzi az eddigi lapszámokban megjelent néprajzi és helytörténeti írásokat, így ennek alapján könnyen ki lehet keresni őket.
A csantavériek büszkék az újságra
– Ez az újság a csantavériekről szól, a múltról, a jelenről, illetve egy kicsit a jövőről is – főleg a gyerekek írásain keresztül. Örülünk, hogy sok fiatal ír. A gyerekeket néha noszogatni kell, amit a tanítókra bízunk, azonban sok újságírót, írót kinevelt a Csantavéri Újság. Itt kezdte pályafutását Engi Florinda, Kaszoli Violetta, Bíró Timi, Kozma Zoli, de te is. Mind itt jelentettétek meg első írásaitokat, Dér Heni is. Arról nem beszélve, hogy Dudás Károly a mai napig szívesen ír a Csantavéri Újságba. Büszkeség számunkra, hogy ezek az emberek itt kezdték, itt írták meg első cikküket – emelte ki a tanító bácsi, akit arról is kérdeztünk, hogy milyenek a nyugdíjas évek, amelyeket az újságnak köszönhetően továbbra is aktívan tölt.
– Nekem hiányoznak a gyerekek, az, hogy közöttük legyek, bár itt vannak az unokáim, Léna és Csongor. Büszke vagyok arra, hogy van ennek folytatása, hiszen mindkét lányom tanár lett, fizika- és biológiatanár. Mindig próbáltam őket terelni, és büszke voltam arra, hogy úgymond vették a jelet, és tanárnak tanult mindkettő. Aktív vagyok most is. A Csantavéri Újság a szívem csücske. Amikor Vékony doktor úr elhunyt, én átvettem az egészet, de nem csak én, hanem a többiek is. Mind szívből dolgozunk a Csantavéri Újságon – fejezte be a tanító bácsi.
Csantavéri Újság-est Dudás Károllyal
