Olaf Scholz német kancellár Belgrádba érkezik, ahol pénteken Aleksandar Vučić szerb elnökkel tárgyal – erősítette meg a német kormány szóvivője, aki szerint a látogatás fő témája a kritikus nyersanyagok lesznek, amelyekről Szerbia szándéknyilatkozatot ír alá az EU-val, és ezáltal Európa stratégiai partnerévé válik. Scholzot elkíséri Belgrádba Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság energiaügyekért felelős alelnöke. A Tanjug szerint az aláírásra kerülő egyetértési nyilatkozat a stratégiai nyersanyagok kiaknázása mellett várhatóan akkumulátorgyártási láncok megteremtéséről és elektromos járművek előállításáról is szól.
Az Ukrajnának küldött – egyesek szerint feltételezett – fegyverszállítmányoknak köszönhetően az Egyesült Államok egyre kevésbé macerálja Szerbiát, és már Olaf Scholz német kancellár sem kardoskodik túlzottan hangosan a német-francia rendezési terv mellett, amely de facto tartalmazza Koszovó függetlenségének az elismerését. Németország azért lehet olyan, mint a kezesbárány, mert kell neki a lítium, a szerbiai nacionalista vezetés tehát nyeregben van – írja a balk.hu.
Miloš Vučević szerb miniszterelnök szerint egyértelmű, hogy Olaf Scholz német kancellár és az Európai Bizottság képviselői pénteken csak azért utaznak Belgrádba, hogy a szerbiai lítiumbányászatról tárgyaljanak, de a szerbeknek is vannak feltételeik, ezek szerint nem lesz bányászat Szerbiában, ha nem kezdődik meg az iparosítás, és nem épülnek gyárak abban a térségben, ahol a bánya létesülne, mert ez nagyszerű fejlődési lehetőség Szerbia számára.
Az európai média szerint Európa a zöld jövő felé indult el, ám az oda vezető úton komoly akadályt jelent, hogy ehhez nyersanyagokra van szükség, mint például a lítium, amely az elektromos autózás tekintetében az akkumulátorok gyártásában nélkülözhetetlen. Németország elhatározta, hogy lítiumfinomító üzemet épít a nyersanyag feldolgozására a kelet-németországi Bitterfeldben, amivel az új ellátási láncok kulcsává válhat. Az Európában felhasználásra kerülő lítium előállítása jelenleg Brazíliában kezdődik, ahol spodument, egy lítiumot tartalmazó kőzetet bányásznak, amelyet még ott összezúznak, majd koncentrátummá alakítják, amit aztán további feldolgozásra hajókkal Kínába küldik, ahonnan a megművelt, de technológiai értelemben befejezetlen terméket viszik Bitterfeldbe, ahol az akkumulátorokhoz szükséges minőségre alakítják át.
Bitterfeldben épül az új finomító, amellyel el lehetne kerülni a kínai kitérőt. Még jobb lenne, ha a brazíliai lítiumot is ki lehetne váltani, mert ha a nyersanyag a közeli Szerbiából érkezne, akkor még nagyobb lenne a spórolás – és a tőke megtérülési aránya – egyes becslések szerint ugyanis az Európában felhasználásra kerülő lítium kilencven százalékát Szerbia adhatná, ezért Olaf Scholznak bőven megéri, hogy barátkozzon a szerb elnökkel – szögezi le a portál.
Vučić és Scholz 2022-ben (Forrás: X platform)