Elstartolt a Malomfesztivál, immár tizedik alkalommal bulizhatunk az oromi malom tövében! Koncertek, nappali programok, kiállítások várják a látogatókat, kortól függetlenül.

Az idei fesztivál nagyobb, hangosabb, mint az eddigiek, és vannak újdonságok is, amelyről az egyik szervező, Horváth Tamás beszélt lapunknak.

– Idén eljutottunk a tizedik születésnapunkhoz. A fesztivál filozófiájában, kinézetében, koncepciójában, lényegében nem változik, inkább a tartalmat növeltük. Ami idén nagy változás, az az, hogy a fesztiválra érkező látogatók nem parkolhatnak a fesztivál területén, hanem a kijelölt, külső parkolóban, a fesztivállal szemben. Ez kevesebb port eredményez majd, és nem lesz káosz sem az autók körül. Újítás az is, hogy minden oromi, völgyesi és újfalusi lakos ingyen látogathatja a fesztivált. Ami viszont tényleg új, az az, hogy készült egy hat méter magas, nyolc méter hosszú és öt méter széles sárkány, hiszen a sárkány éve van. Ez a legnagyobb installáció a Malomfesztivál történetében -tudhattuk meg Horváth Tamástól, aki azt is elmondta, hogy melyik napokon kik lesznek a legnagyobb fellépők.

Malomfesztivál

A sárkány

– Mindegyik napra sok vendéget, családot, gyereket várunk. A program alapján a pénteki napra, az angliai Stereo MC’s koncertre, valamint a szombati napra számítunk több emberre a szerbiai Goblini zenekar miatt. De több húzónevet is kiemelnék, hiszen a nagyszínpadon javarészt olyanok lépnek fel, akik húzónevek, legyen szó az Artan Liliről, az Analóg Balatonról, a Belgáról, a Tudósokról, vagy akár a Stereo MC’s után fellépő Anima Sound Systemről, akik egy 15 fős nagyzenekarral érkeznek, amit még nem látott a vajdasági közönség -tette hozzá.

Malomfesztivál

A helyszínek elkészültek

Idén a fesztivál felépítését július 29-én kezdték az önkéntesek, 25 építő és 25 szépítő önkéntessel, a fesztivál alatt pedig további 50 önkéntes segíti a szervezők munkáját. Számukra a fesztivál már a fesztivál előtt elkezdődött.

– A fesztivált megelőző héten itt már zajlik a fesztivál, első körben kijönnek az építő-szépítő táborosok, és elkezdik tisztogatni a helyszínt, fúrni-faragni, majd pár nappal később megérkeznek az alkotótáborosok. Művészeti táborokat idén is szerveztünk, 5 táborral, és nagyjából 50 résztvevővel. Volt színésztábor, amelyet Góli Kornélia és Kucsov Borisz vezetett, volt fotótábor Pettendi Szabó Péter és Szaulity Tamás vezetésével, ez a fesztivál alatt is tart még. Továbbbá volt egy zenei táborunk Tokodi Krisztofer, Csasznyi Imre és G. Nagy Réka vezetésével, ez volt a legnépesebb, lekedveltebb és egyben legnagyobb bulit csapó táborunk. Ezen kívül volt szitaworkshop Biacsics Renátával és Munyin Diannával, Szabó Róberttel, és filozófia táborunk is, Tóth Szilárd János, Tóth Tamara és Sárcsevity Hajdú Bea vezetésével- tudhattuk meg Szerda Zsófitól a táborokról, aki hozzátette, hogy bár a tábor nem tart egy hétig, mégis elképesztően jó dolgok jöttek létre, kevés idő alatt, a táborok pedig a nulladik napon mutatták be, hogy min dolgoztak.

– A színészek egy egyórás előadást mutattak be, a filozófusok pro-kontra vitákkal érkeztek, volt két kiállítás, a zenei tábor pedig egy koncerttel koronázta meg az alkotótáborokat – mondta. Zsófit megkérdeztük arról is, hogy mi változott az elmúlt évek alatt, hiszen alkotótáborokat 9 éve szerveznek.

Malomfesztivál

A Malomfesztivál állatkertje

– Az első táboroknál még kicsi volt a fesztivál, kisebb volt az infrastruktúra, kevesebben voltunk, nyugisabb volt. Mostanra a fesztivált megelőző hét arról szól, hogy minden legyen kész, működjön. A táborok ebbe úgy tudnak beilleszkedni, hogy meg kell találniuk a saját helyüket, ahol nem zavarják őket, és ők sem zavarják azokat, akik építenek. A jövőben ezen talán gondolkodni kell, alakítani kell majd azon, hogy hogyan szervezzük meg ezt. Az érdeklődők számát tekintve van, amikor egyik táborban többen vannak, másikban kevesebben. Most azonban bár minden nagyobb, és hangosabb, a hangulat, a lelkesedés, a kreatív energiák és az alkotni vágyás nem csökkent a fiatalokban, résztvevőkben – mondta.

Malomfesztivál

Kivilágítva

A nappali programok tekintetében is az idei Malomfesztivál szintén nagyobb. Rengeteg workshop, kerekasztal-beszélgetés és program várja a résztvevőket a koncertek előtt is. Hogy miben másak idén a nappali programok, arról Petró Annamáriát, a nappali programok egyik szervezőjét kérdeztük.

– Igyekeztünk olyan programstruktúrát felépíteni a nappali programok kapcsán, amely mindenki számára elérhető, és bárki számára tud foglalkozást, időtöltést adni a zenei programok mellett. Így sok dolog készült, a gyermekprogramoktól kezdve az irodalmi estekig, de vannak színházi előadások, kézműves foglalkozások, beszélgetések, workshopok, jóga. Sok programon elég csak megjelenni, kettő-három program van, amire regisztrálni kellett, de még nem teltek be, így ott is oda lehet menni megkérdezni, hogy csatlakozhatunk-e. Sikerült nyitni a mentálhigiénés foglalkozások felé, és sikerült szervezni egy szakemberekből álló csapatot, akik a fesztivál alatt tartanak egyéni beszélgetéseket, csoportmunkákat is, őket a Szeparé helyszínen találhatjuk meg. Boldog vagyok azért is, mert sikerült az Aurora egyesületet elhozni, ők többek között a zaklatásmentes éjszakai életről fognak előadást tartani, a workshopon belül azzal foglalkozhatunk, hogy mit lehet tenni akkor, ha zaklatás áldozata vagyunk, vagy szemtanúja. Lesznek kézműves foglalkozások, lehet majd álomcsapdákat készíteni, amelyet egy mexikói hölgy tart majd, aki Budapesten él, ő fogja az álomcsapda mexikói módját megmutatni a résztvevőknek. De idén is vannak kerekasztalbeszélgetések is – tette hozzá. Mint mondta, idén új helyszín is van.

– Idén sok program lett nyilván bennünk volt az, hogy tízéves a Malomfesztivál, és szerettünk olna minél több résztvevőnek hasznos időtöltést kínálni napközben. Lett egy új helyszínünk is, a Szeparé, amelyet workshopokkal töltöttünk meg, ettől is többnek tűnhet idén a nappali program. Amit kiemelnék, hogy már tavaly is együttműködtünk az oromi tájházzal, ami fontos, hiszen nem csak a fesztiválon belül, de a művelődési házban és a tájházban is így vannak programjaink – tette hozzá.

Kínálat

Amennyiben nem vásároltunk elővételben jegyeket, úgy ezt a fesztivál bejáratánál tehetjük meg. A helyszínen váltott bérlet 5800 dinár, a napijegy 2000 dinár, míg a családi jegy 3000 dinárba kerül. Idén is van bőven étel- és ital kínálat, azonban ne lepődjünk meg, fesztivál árak vannak. Étel és italkínálat tekintetében az árak kicsit magasabbak, mint a fesztiválon kívül, azonban az ételek jó minőségűek, és italkínálatból is kedvünkre válogathatunk. Idén is van kézműves kirakodóvásár, ahol rengeteg szép terméket nézhetünk meg, ékszerek, szappanok, szószok várják az érdeklődőket.

Malomfesztivál

Toot Ensemble

Koncertekből pedig már az első napon sem volt hiány, a Bitang színpadon fellépett a Sin Seekas, majd hatalmas bulit csapott a cseh rezesbanda, a Toot Ensemble, a bulit a szerbiai Artan Lili folytatta, az estet az Analog Balaton zárta. Az Akácosban hat órától kezdve meg sem állt a zene, de az Etnocampben is buli volt, itt többek között a Pendergő is húzta a talpalávalót. A BaZen helyszínen szintén egész nap tartott a buli, de a NoChill Stage-en is hajnalig lehetett táncolni.

Programokból pedig pénteken sem lesz hiány, érkezik a nagyszínpadra a Mali Demon, a Kanda, Kodža i Nebojša, a Stereo MC’s és az Anima Sound System is.