Vasárnap Párizsban véget értek a 33. nyári olimpiai játékok, melyen 203 országból vagy területről 10.500 sportoló vett részt. A legeredményesebb ország az Egyesült Államok volt, mivel röviddel a játékok befejezése előtt női kosárlabda-válogatottja 67:66-ra legyőzte a francia válogatottat, megszerezte a 40-ik aranyérmet s ezzel utolérte Kínát. Az amerikaiak ráadásul több ezüstöt (44) és bronzot (42) szereztek, mint a kínaiak. Magyarország a 14-ik helyen végzett 6 arany-, 7 ezüst- és 6 bronzéremmel, ami gyengébb teljesítmény, mint a legutóbbi, tokiói olimpián. A játékok legidősebb versenyzője a 62-éves Andrew Hoy ausztrál lovagló volt. (Minden idők legöregebb olimpiai résztvevője Oscar Swahn svéd lövész, aki 1908-ban Londonban két aranyérmet, 1912-ben Stockholmban pedig egy aranyat szerzett, de még 72 éves korában is részt vett az 1920-as olimpián. Párizsban a 12-éves Hend Zaza szíriai asztaliteniszező volt a legfiatalabb, de 1896-ban az akkor tízéves görög tornász, Dimitriosz Loundrasz volt nemcsak a legfiatalabb résztvevő, de a legfiatalabb érmes is.
A nyári játékok fényei még az olimpiai láng eloltása után is ragyognak, írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A La Madeleine templom mögött létezett egy különleges kínálat a nyári olimpiai játékok idején. – Kérem, fogja meg! – mondogatta egy fiatal férfi és egy kosárlabdát nyújtott a járókelőnek. Mögötte fiatalok és idősek próbálkoztak. Két, kissé remegő kosárba dobáltak. Nevetgéltek, játszadoztak. Aztán újra felvették a hátizsákjukat, gyerekeiket kézen fogták és továbbmentek. A legtöbbjük a Place de la Concorde felé tartott, amely az elmúlt két hétben négy olimpiai sportágnak adott otthont. Az olimpiában az a legjobb, hogy megmozgatja az embereket. Párizs megmozdult.
Csak másképpen! Számtalan szívet megható történet is elmondható a mintegy 10.500 sportoló versenyéről 2012-ben Rióban vagy akár Tokióban 2021-ben is, noha legutóbb a járvány miatt üres lelátók előtt kerültek megrendezésre a játékok. A világszínház napi drámája egyesíti a nyári játékokat, bárhol is folyjanak. Párizsban azonban valami újat lehetett megfigyelni: a játékok urbanizációját, beilleszkedésüket egy vibráló kozmopolita város életébe. Most nem többnyire egy gyönyörű parkban zajlottak, mint Anglia fővárosában és nem egy hatalmas parkolóban, a Copacabana előtti hegy mögött. Párizs megnyitotta és elhelyezte a sportot oda, ahol az emberek járkálni szeretnek, a legszebb helyekre, a leghíresebb műemlékekre.
Egy séta: a Dôme des Invalides-tól (íjászat) a Pont Alexandre III-on keresztül a triatlonig, majd a Place de la Concorde-ig, ahol olyan ifjúsági sportokat is kipróbálhatunk, mint a gördeszka. Ez az olimpia a gyalogosok számára született. Még ha a központból Saint-Denisbe költöztették is ki a játékokat, a közlekedési artériának köszönhetően megmaradt a kötődés érzése. Ott volt az »olimpiai sáv«, amely lehetővé tette például az olimpiai résztvevők családtagjai számára a speciálisan kialakított sávokon az ingyenes utazást. De a metró is mindenkinek elég lett volna. Mindez azt az elképzelést képviseli, hogy mindent mindenki számára elérhetővé kell tenni, vagy legalábbis felkínálni.
[…] Az volt a terv, hogy százezrek nézzék meg az olimpiai csapatokat szállító hajókat a megnyitó ünnepségen. Bölcs üzenet volt ez a párizsiaknak. Sokan az ablakokból vagy az erkélyekről követték, kik suhannak a Szajnán. A látványt nem is lehetett volna nyilvánosabban megszervezni. Bosszantó volt azonban a szervezőbizottság makacssága, hogy a folyójukhoz mint versenyhelyszínhez ragaszkodott, pusztán az ötletükre való büszkeségből. Mert valójában a sportolók egészsége forgott veszélyben. Néhányan a triatlon és a nyíltvízi úszás után rosszul is lettek.
Ennek ellenére Párizs az olimpiai láng eloltása után is ragyog. A 2036-os vagy 2040-es nyári játékokra még ki nem választott jelentkezőknek ki kell találniuk valami újat. A fenntarthatóságból már nincs mit. Ez a szabvány része, bár ez is hagy teret a fejlesztésre. A franciák – a Szajna megtisztítását nem számítva – csak egyetlen új sportlétesítményt építettek, egy úszómedencét. Kihasználták a meglévő, csiszolt infrastruktúrájukat, azt, amit egy kozmopolita város bőséggel kínál a sportoló nemzetnek: kis és nagy arénákat kis helyeken. A németek decentralizált koncepciói, legyen az a Rajna-Ruhr projektum, vagy Berlin központjának egy hamburgi kirendeltséggel való összekapcsolása, elhalványulnak a 2024-es Párizshoz képest.”
Az amszterdami de Volkskrant című közép-baloldali napilap így elemzi a párizsi nyári olimpiát:
„Sok francia azt gondolta, hogy országa hanyatlóban van, de ez az olimpia megmutatta, hogy Franciaország valóban tud olyan világeseményt rendezni, amelyre büszke lehet. A franciák, akik túl gyakran hajlamosak panaszkodni és tiltakozni, elragadtatták magukat. De a hatás csak átmeneti lesz. Az ország politikai problémái még mindig ugyanolyan nagyok, mint a játékok előtt voltak. Az aranyérmek nem vezetnek olyan kormány megalakításához, amely a nemzetgyűlés többségére támaszkodhat. A sport nem oldja meg a világ problémáit, de egy időre elvonja róluk a figyelmet. Ez volt ezeknek a játékoknak a nagy értéke.”
A párizsi Le Figaro című liberális-konzervatív napilap is azt gyanítja, hogy a játékok után a visszatérés a hétköznapokba sokkal…
… „kevésbé lesz kellemes. A valóság az, hogy Franciaországot sújtják az adósságok, egyre növekvő bizonytalanság, az ellenőrizetlen bevándorlás és a túlterhelt közszolgáltatások. A valóság egy nemzet földrajzi, kulturális, vallási és társadalmi megosztottságtól való szenvedés. És ez a valóság pedig egy olyan országé, amely mély politikai válságban van, nincs többség, nincs kormány, és nincs kilátásban egy egyértelmű megoldás.”
A londoni The Daily Telegraph című konzervatív napilap biztos ebben:
„Senki sem felejti el egyhamar ezeket a jeleneteket: a naplementéket az Eiffel-torony mögött, a csillogó fényshow-t St. Denisben a 100-méteres döntő során vagy a szörfözést Tahitin, 10 000 mérföldes távolságban a csendes-óceáni paradicsomban, Francia Polinéziában. A felszínen ez az olimpia egy gondosan megkoreografált remekmű volt, amely izgalmas bravúrokat tartalmazott a világ legfotogénikusabb városában.”
A tajpeji Liánhée Bao című kormánypárti napilap kritikusan értékeli a játékokat. A politikai döntéseket nem lehetett figyelmen kívül hagyni:
„Ezúttal az agresszor Oroszország és támogatója, Fehéroroszország kizárásáról volt szó. Ellenben a szintén háborúba keveredett Izrael részt vehetett. A kettős mércét a doppingproblémák esetében is alkalmazták. A kínai úszó világrekordot például hangosan megkérdőjelezték a nyilvánosság előtt, miközben a francia úszósztárt, Marchandot melegen ünnepelték rendkívüli teljesítményéért.”
Oroszország kizárásával kapcsolatban a tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapja megjegyzi:
„A lényeg az, hogy az az ország, amely gyakran okozott káoszt, például doppingproblémákkal, a korábbi játékokon, nem hiányzott Párizsból. Az olimpiai elképzelés szempontjából azonban Oroszország kizárása nem jelenthet megoldást minden problémára. Az olimpiának az a küldetése, hogy ne csak a tisztességes versenyt tegye lehetővé a stadionokban, hanem az olimpiai eszmék terjesztését is azokon kívül, például a világbékéhez való hozzájárulást.”
A bogotai El Tiempo című centrista napilap így zárja:
„A párizsi olimpia határozottan kiállta a próbát. Ez vonatkozik a fenntarthatóság kérdésére és a kiadások korlátozására is. Nem valósítottak meg olyan megaprojekteket, mint például azok, amelyek a múltban Athént a szakadék szélére sodorták. Az is egyértelmű, hogy szigorúbb doppingellenes küzdelemre van szükség. A sportsiker önmagában nem minden.”
A világ országainak egyharmada még nem nyert érmet olimpián, és nem azért, mert hiányoznak a tehetségek, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Vannak országok, ahol a sportra alig-alig tudnak áldozni a sürgetőbb feladatok, például utak, kórházak és iskolák fejlesztése mellett. Magyarország nagyszerűen áll, az állam kiemelt pénzügyi hozzájárulása viszont önmagában édeskevés az eredményességhez.
A múlt szombaton örömtáncoktól volt hangos a karibi térség. Castries (egyik?) nyilvános kivetítője előtt amilyen kevés főt számláló, olyan lelkes tömeg ünnepelt. Sokan eleve nem lehettek: Saint Luciát összesen 180 ezren, fővárosát cirka 20 ezren lakják. Hasonló események játszódtak le a Dominikai Közösségben is (nem a jóval nagyobb Dominikai Köztársaságban). Mindkét ország fennállása első aranyérmét nyerte. Előbbi helyszínen a 23 éves Julien Alfred női 100 méteres síkfutásban elért aranyérme, az onnan mintegy 170 kilométerre északra élő Thea LaFond-Gadson női hármasugrásban megszerzett elsősége miatt lelkesedtek.
Ez a két ország lett a 155., illetve a 156. a sorban, amely olimpiai érmet nyert. S mindjárt aranyérmet (Julien Alfred később 200-on ezüstérmet szerzett)!
A modern játékok 1896-os kezdete óta továbbra is mintegy 70 ország, a felvonultatott nemzetek nagyjából harmada sem a téli, sem a nyári seregszemlén nem nyert semmit. Dél-Szudán például 2016-ban képviseltette magát először, Monaco viszont már több mint egy évszázada próbálkozik, de egyik delegáltja sem állhatott még dobogóra. A hercegség 32 seregszemlén vett részt. Ennél alig eredménytelenebb egy másik törpe állam, Andorra (25), utána viszont a 12 milliós Bolívia jön az eredménytelenségi sorban: 22 olimpia (15 nyári, 7 téli) is kevés volt az éremszerzéshez. A »sikertelenek« sora dugig van kis területű országokkal (Eswatini, Bhután, Tuvalu), hátrányos helyzetűekkel (Közép-afrikai Köztársaság, Jemen, Honduras), frissebben alapítottakkal (Seychelle-szigetek, Bosznia-Hercegovina, Belize), s olyanokkal, amelyeket mindhárom tényező kombinációja súlyt.
[…] »A sportra alig-alig tudunk áldozni. Vannak sürgetőbb feladataink, például utak, kórházak és iskolák fejlesztése« – magyarázta Rajvaidya. Így Nepál olimpikonjainak felkészítését elsősorban nem az állam finanszírozza, hanem a NOB-nak van egy úgynevezett szolidaritási alapja. A szervezet a tokiói játékok óta mintegy 590 millió dollárt (212 milliárd forintot) fordított »a legnagyobb anyagi szükséget szenvedő országok sportolóinak és edzőinek megsegítésére«. A Japánban szereplő mintegy 11 000 versenyző közül 827 volt szolidaritási ösztöndíjas, ők 178 nemzetből érkeztek. 113 érmet nyertek, köztük három ország első olimpiai érmét: Türkmenisztán (ezüstérem női súlyemelésben), Burkina Faso (bronzérem férfi hármasugrásban) és San Marino (a 35 ezer lakosú európai mikroállam három érmet nyert, ezzel a legkisebb érmes ország lett, és a lakossághoz viszonyított eredményesség terén rögvest az élre állt).”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
