Az előfeltevésekkel ellentétben Géczi János 2024. július 18-án, a Műcsarnokban megnyílt Feltakarás című kiállítása egészen más jellegű, mint a Róma-sorozatokból létrejött bármelyik másik tárlata, legyen szó a Római Magyar Akadémia vagy pedig a Magyar Műhely Galéria rendezvényeiről.
A most kiállítottak koncepciója attól is eltér, mint amiről a kiállítás előzeteseként a Családi Körben írtunk, de részben még a művész interjúi alapján létrejött elképzelésünket is felülírta az októberig megtekinthető új összeállítás.
Géczi János 2024. július 18-án, a Műcsarnokban megnyílt Feltakarás című kiállítása (Fotó: Zámbó Illés)
„A dekollázsok az emberi kultúra, a környezet véletlen, romboló tényezői és a rájuk tekinteni képes emberi tekintet produkciói, amelyek sok-sok szempontból ellentmondanak az európai esztétikák normáinak. Olyan művészet dokumentumai, amelyben a korábbiakhoz képest az anyagi, valamint a természeti hatások jobban érvényesülnek” – nyilatkozta Géczi János a Tiszatájonline-on.
„A plakát az urbánus kultúra terméke, egymásra halmozódó rétegeiben nemcsak a természet erőinek romboló hatása mutatkozik meg, de a közösségi jelentések romlékonysága, mi több, az ember szellemi törekvéseinek múlandósága, alávetettsége az elmúlásnak. Épp ezért a dekollázs-művészet, amelynek a József Attila-díjas Géczi János költő, többkötetes regényíró és rózsakutató az egyik legjelentősebb magyarországi képviselője, erős társadalomkritikát közvetít a befogadó felé” – reflektáltunk e tartalmakra cikkünkben.
A Feltakarásban mintha ez az erős urbánus kritikai attitűd szorulna valamelyest háttérbe. Az elénk táruló látvány inkább a melankolizáló, a mindent átalakító idő múlására és hatására figyelmezteti a befogadót. Amott a roncsolás, a feldarabolás és -szaggatás mechanizmusai érvényesültek, a Műcsarnokban látottak az egymásra halmozódás, a rétegeződés, az átalakulás és az elmúlás mögötti működéseket „takarják ki”, „teszik láthatóvá” az időt erejét előttünk.
A Műcsarnoknak a Városliget felőli oldalán három hirdetőoszlop invitál a kiállításra, amelyekre a kamaraterem ablakaiból is visszatekinthetünk, ezáltal kültéri helyzetük ellenére is részeseivé válnak az installációnak. A terembe lépve a többrétegű életmű alakulásának részleteiből kapunk ismertetőt az e célt szolgáló, szöveg- és vizuális elemeket egyaránt tartalmazó prezentáció révén, majd a művészről készült filmet tekinthetjük meg. Csak ezután tárul elénk a valódi látvány. Se nem klasszikus értelemben vett, se nem roncsolódott plakátok, nem dekollázsok, hanem mindezek eggyé formálásból készült hatalmas, színes, lenyűgöző „faltakaró képek”, illetve ezek részletei, amelyek egyszerre hordozzák magukban az absztrakció, a színkavalkád és a szövegkép sajátosságait. A tárlatrendezés performatív jellegű volt, aki akarta, meg is tekinthette, hogyan készíti el és állítja fel műveit az alkotó.
A kiállítás kurátora Szerdahelyi Júlia. A tárlatot, amelyet október 6-áig tekinthetnek meg az érdeklődők, Bán András művészettörténész nyitotta meg.
(A helyszínen készült videó és a fényképek Zámbó Illés munkái)
