Ma van a magyar fotográfia napja, amellyel az első magyarországi nyilvános fénykép elkészültére emlékezünk. Az első felvételen a budai vár volt látható.

A Magyar Tudós Társaság, a későbbi Akadémia tagjai előtt 1840. augusztus 29-én mutatta be Vállas Antal mérnök, matematikus a dagerrotípia készítésének módját.

A dagerrotípia az első fényképészeti módszer volt. Két francia feltaláló, Louis Daguerre és Joseph Nichéphore Niépce nevéhez kötődik. Utóbbi volt az igazi feltaláló, viszont anyagi gondjai miatt társulnia kellett Daguerre-rel. Majd Niépce az általa készített első fennmaradt fotográfia elkészülte után hamarosan meghalt, így kizárólag Daguerre lett az eljárás fejlesztője, a dagerrotípia is róla kapta nevét. A francia kormány megvette a találmányt és 1839-ben közkinccsé tette azt. Így válhatott a fotózás mindenki számára elérhetővé a világon.

A magyar mérnökök, kutatók, tudósok a legelsők között voltak, akik érdeklődtek a modern kor technikai újdonságai iránt, Vállas Antal is ilyen tudással, kutatással felvértezve, egy évvel később már be is mutatta az új eljárást Budapesten.

A fotózásban mérnöki és alkotói szinten is sokat tettek azért a magyarok, hogy a fényképészet ma ilyen szinten álljon.

Technikailag kiemelkedik az apatini születésű Mihályi József, fejlesztéseit már nem itthon, hanem Amerikában dolgozta ki és számtalan szabadalmától kezdve a Kodakig olyan projektekben vett részt, amelyek nélkül ma nem létezne fényképezés.

Weisz László néven született a (mai) határ közelében Moholy-Nagy László. Az édesapa elhagyta a családot, így az édesanya Moholra költözött, ahol Nagy Gusztáv ügyvéd, a nagybácsi tudott gondoskodni róluk.

Gyermekkora emlékére és nagybátyja tiszteletére változtatta nevét Moholy-Nagy Lászlóra a későbbi zseni. Külhonban érte el sikereit a Bauhaus terén, de filmezésben, festésben, fotogramban is sokat alkotott.

Mellettük ki kell még emelni Petzval Józsefet, aki az objektíveket dolgozta ki, Dulovits Jenő találta fel a világ első tükörreflexes fényképezőgépét, az alkotók közül pedig csak megemlítjük André Kertészt, Robert Capat vagy Székely Aladárt.

Kattintsanak egyet akár mobiltelefonjukkal a mai napon.

Petzval József objektívje évtizedekig meghatározta a fotózást (Fotó: Pixabay)