A Vajdasági Rádió és Televízió Napjaink című műsorát nem alákérdezős interjúkra találták ki – üzeni honlapján Bozóki Antal ügyvéd. A cikket az alábbiakban változtatások nélkül közöljük:

A gonosz győzelméhez elegendő az,
ha a jó emberek nem csinálnak semmit.

Edmund Burke, ír író, politikus* (1729-1797)

Augusztus 26-án Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke volt Vojvodity Ágnes, a VRTV2 magyar szerkesztősége felelős szerkesztőjének a „vendége” a Napjaink c. közéleti műsorban.

A szerkesztő asszony kilenc „rázós” kérdést intézett az apja pártelnöki székét megöröklő pártvezetőhöz, éspedig:

  1. A Tihanyi Tranzitfesztiválon, ahol a rendszerváltás utáni nemzetegyesítésről cseréltek véleményt, illetve panel értekezlet is volt, kikkel sikerült véleményt cserélni és miről volt szó?
  2. Mi a palicsi Szent István napnak az üzenete a vajdasági magyarság számára az idén?
  3. Augusztus 20. a vajdasági magyarok számára még egy jubileum, még egy ünnep, ahogy az imént is említette, ugyanis 25 évvel ezelőtt alakult meg az ideiglenes Magyar Nemzeti Tanács. Nagyon rossz idők jártak akkor, a bombázásnak éppen hogy csak vége lett, ugye?
  4. A Bálványosi Szabadegyetemen Orbán Viktor magyar miniszterelnök mondott beszédet és egyebek között említette a családtámogatást is, tehát a családtámogatás folytatódik, de vajon nálunk milyen nagyberuházások folytatódnak, illetve magyarországi támogatás ezentúl érkezik-e?
  5. A köztársasági parlament júliusi rendkívüli ülésén elnök úr is felszólalt, amikor is a politikai jogok védelméről és a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozatot fogadta el a képviselőház, miért fontos a VMSZ számára ez a nyilatkozat?
  6. A szabadkai Székesegyház fejújítása milyen ütemben halad (húsz év óta halad?? – B.A.), illetve a zsablyai templom mikorra készül el?
  7. Milyen iskolakezdés elé nézünk?
  8. Várható, hogy Újvidéken megnyílik a Vackor Óvoda, vajon a többi öt magyar tagozat Újvidéken megmarad-e?
  9. A koalíciós szerződés (a Szerb Haladó Párttal – B.A.) mikor kerül aláírásra, illetve milyen változások esedékesek benne?

A kérdések jó része szinte érdektelen, de alkalom volt ez a pókerarcú Pásztor Bálintnak, hogy a 24 perces „interjúban” a tőle megszokott szenvtelen, monoton hangon propagálja a Fideszes/véemeszes/Szerb Haladó Párti (SNS/SZHP) politikát, arról győzködjön bennünket, hogy milyen jó is nekünk. Amihez a feszültnek látszó szerkesztőasszony szaporán bólogatott. (Az is elképzelhető, hogy a junior Pásztor a kérdéseket előre megkapta, hogy felkészülhessen a válaszokra. A teljes műsort itt lehet megnézi: https://media.rtv.rs/hu/napjaink/94391).

Érdekesmód, a Pásztorpresshez tartozó Magyar Szó (eddig) még csak szemelvényeket sem közölt a műsorban elhangzottakról.

A lap augusztus 29-én csak azt írta, hogy II. Pásztor a Napjaink műsora előtt Goran Karadžić vezérigazgatóval és Juhász Andreával, a kettes csatorna megbízott fő- és felelős szerkesztőjével „tárgyalt”. Vojvodity Ágnes is – a „nem várt fogadtatásról” készült fotó alapján – jelen volt.

– Áttekintettük közös feladatainkat az anyanyelven történő színvonalas tájékoztatás ügyében, majd szerb nyelven nyilatkoztam a vajdasági közszolgálati médiaház jelentőségéről és a közösségünk tájékoztatásában betöltött kivételes szerepéről – írta Facebook-bejegyzésében a pártelnök.

Karadžić és Pásztor július 12-én már találkoztak. Akkor a VMSZ szabadkai székházában, amikor is a magyar közösséget érintő műsorok sugárzásáról, a magyar nyelvű közvetítések színvonaláról és annak fejlesztési lehetőségeiről” volt szó.

– Elégedettek vagyunk a programmal, tudjuk, hogy nagy kihívás a kisebbségi közösségek tájékoztatásának megőrzése. Az igazgatóban őszinte partnert látunk – tette hozzá a VMSZ elnöke. Hogy a jó még jobb legyen – írta akkor a pártelnök a találkozóról. A „partnerek” most ismét találkoztak, hiszen közös érdekük a jelenlegi rendszer fenntartása!

Noha: egy valamire való tájékoztatási eszköznek soha nem lehet párt a partnere! Vagy az RTV magyar szerkesztőségének (amely eddig az újságírói etikai kódexet igyekezett betartani) a leépítése és a VMSZ alá rendelése a cél?

Nem az kérdés, hogy a junior Pásztorék „elégedettek”-e a tévéműsorral, hanem, hogy a magyar közösség elégedett-e!

A VRTV a Napjaink alapján csupán a „magyarországi támogatásokról” tartotta érdemesnek tájékoztatni a nyilvánosságot.

Hogy a rádióhallgatók is értesüljenek a pártvezér magvas gondolatairól, arról a VRTV Hangadó Szerda (az Újvidéki Rádió) c. politikai műsorban gondoskodtak 2024. augusztus 28-án, amikor is a Napjainkban elhangzottakat teljes egészében mantraként leadták. (Milyen jó közszolgálatú médiában újságírónak lenni, dogozni sem kell, elég csak átvenni valamelyik propagandaműsort!)

Akinek még ez sem lenne elég, a teljes műsort megtalálhatja Pásztor Bálint honlapján és a YouTube-on is. Szóval dübörög a tömör véemeszes propaganda, kommentár meg sehol széles e tájon!

Túl hosszú és érdektelen lenne kitérni Pásztor Bálint(ka) minden állítására, ezért maradjunk csak egy (szubjektív) válogatásnál.

A VMSZ elnökének a palicsi Szent István nap idei üzenetével kapcsolatos válasza szerint „Szent István király nem meghunyászkodó politikát folytatott és a végsőkig kitartott a saját nemzeti közössége mellett, így nekünk is ez a feladatunk, nem behódolni senkinek, együttműködésre törekedni, ahogy Szent István király is tette, de egyenrangú feleknek az együttműködésére. Ez tud bennünket vajdasági magyarokat megtartani a következő időszakban is.”

Már az sincs rendjén, hogy a VMSZ és nem a Magyar Nemzeti Tanács szervezi a vajdasági Szent István napot!

Junior azt akarja elhitetni velünk, hogy a VMSZ nem folytat „behódoló” politikát, hogy a Szerb Haladó Párttal való koalíciója „egyenrangú feleknek az együttműködése”?! Mondta ezt szemrebbenés nélkül, miközben – aki csak egy picit is figyeli a politikát – az tudja, hogy mind a két állítás szemenszedett valótlanság. A VMSZ a SZHP-vel a magyar közösség hátrányára kötött megalázó hatalmi szövetséget. Nemzetárulást folytat. A SZHP-nek a VMSZ-re csak a demokratikus nemzeti kisebbségi politika látszatának a külföld felé mutogatása miatt van szüksége.

A Magyar Nemzeti Tanács (MNT) megalakulásának 25 éves jubileumával kapcsolatosan Pásztor Bálint fogalmazása szerint „autonómiaépítésben az egész Kárpát-medencében mi, vajdasági magyarok jutottunk a legmesszebbre”.

Tudjuk, hogy milyen messzire jutottunk az autonómépítésben. Az MNT-t csak egy egypárti (véemeszes) bürokrata civil szervezet szintjére süllyedt, hozzá nem értő bábuk, megélhetési politikusok bólogató-bábszínházává vált, amelyik a Magyarországról befolyt pénzösszegek elosztásával, a sajtó, a kultúra, az oktatás, a tájékoztatás és a hivatalos nyelv- és íráshasználat pártalapú irányításával, valamint a VMSZ és a Fidesz kritériumainak megfelelő káderkinevezések jóváhagyásával foglalkozik. A VMSZ által irányított testület egyetlen alkalommal sem állt ki a magyar közösség vagy tagjainak a jogsérelme esetén. A közösség „jó” (véemeszes) és „rossz” (a többi) magyarokra osztásában viszont ért el sikereket.

A Vajdaságban folyó nagyberuházásokra és a magyarországi támogatásokra vonatkozó kérdésre adott válaszában Pásztor Bálint szükségesnek tartotta elmondani, hogy „nagyon fontosnak tartja az intézményrendszerünknek a támogatását”.

– Itt elsősorban az oktatási, a művelődési vagy akár a tájékoztatási eszközöknek a támogatására gondolok. Fontosak a családtámogatások. Elmondta a miniszterelnök úr, hogy az Magyarország kormányának a célja, hogy a magyarországi családtámogatási rendszert a hatáson túlra is kiterjesszék. […] Nagyon fontos a gazdaságfejlesztési program folytatása: novemberben kerültek kiírásra, három év szünetet követően, újabb pályázatok, falusi házvásárlási pályázat, mezőgazdasági termelők és a kisvállalkozók számára jelent meg pályázat. Ezek közül kettőt elbíráltak már, egyet pedig a közeljövőben bírálnak el, de a jövőben újabb pályázatokat is elbírálnak majd. Én azt szoktam mondani, mert én az egyenes, világos beszédnek vagyok a híve, hogy mindez azért valósulhat meg, mert van kit támogatni. Ez alatt azt értem, hogy van nekünk közösségünk, amely számottevő, de hogyha politikai értelemben nem lennénk relevánsak, azaz, hogyha a vajdasági magyar közösség a választásokon nem sorakozna föl a Vajdasági Magyar Szövetség mögé, akkor a magyar kormánynak nem lenne kivel tárgyalnia arról, hogy melyek azok a támogatási formák, amelyek leginkább találkoznak a közösség elvárásaival. Akkor mindabból, amiből sok mindent természetesnek tart a vajdasági magyar közösség, nem valósulna meg. Így viszont megvalósulhat – válaszolta Pásztor Bálint.

A magyarországi befektetésekről, az eszközök elosztásáról legfőképpen a 2023-ban elhunyt Pásztor István (Pásztor Bálint apja), a VMSZ volt elnöke és szűk köre döntött, a Prosperitati Alapítványon keresztül.

A magyar adófizetők pénzéből olyan befektetésekre is sor került, amelyeket a szerb kormány lett volna köteles elvégezni, mint például a magyar nyelvű tájékoztatás fenntartása, az iskolák, a művelődési otthonok és az egyházi épültek felújítása, stb.

Ami a szabadkai (Szent Teréz) Székesegyházat illeti, „hát azt meg se merem mondani, hogy mennyibe fog kerülni ennek a felújítása, most, hogy a szakemberek újra kiszámolták, nem lesz egy egyszerű és egy gyors beruházás, de oda fogunk arra figyelni, hogy a következő években megvalósuljon”, nyilatkozta Pásztor Bálint.

Nem inkább munkahelyek nyitására kellett volna fordítani a pénzt, hogy azok aztán megtermeljék a felépítményre valót?

Egyébként, a Székesegyház 1973 óta „a Műemlékvédő kulturális intézet védelmét élvezi”. Nem a szerb állam kötelessége lenne a karbantartása, felújítása?

A tömérdek „guruló forint” sok esetben nem észszerű és célszerű felhasználásának az eredménye elsősorban a VMSZ-es haverok és a Pásztor Kft-hez közeli személyek gazdagodása, nem pedig a vajdasági magyar közösség tagjai helyzetének javulása, életszínvonalának a növelése lett. Jól mutatja ezt az adat, miszerint 2011. és 2022. között 70 ezerrel lett kevesebb magyar a Vajdaságban.

A magyarországi támogatásról, illetve azok kihelyezéséről, célszerű felhasználásáról, de azok eredményeiről se közösségi, se szakmai vita nem volt. Soha erről – ismereteim szerint – komoly szakmai elemzés nem készült.

Pásztor Bálint maga is beismerte, hogy a magyar kormány csak a VMSZ-el tárgyalt a „támogatási formákról”. Úgy állítja be, mintha nélküle és a VMSZ nélkül nem is lenne támogatás! Így a teljes felelősség is személyesen őt és a VMSZ-t terheli.

Érdekes volt még a műsorban, hogy a pártelnök hogyan indokolta meg, miért volt fontos a VMSZ számára, hogy a köztársasági parlament júliusi rendkívüli ülésén támogassa A nemzeti és politikai jogok védelméről, valamint a szerb nép közös jövőjéről szóló nyilatkozatot.

– Ugyanúgy, ahogy mi elvárjuk, a mi közösségünk tagjai természetesnek tarják azt, hogy Magyarország kormánya, Magyarország nemzeti kormánya támogatja a mi elképezéseinket, a közösség elképzeléseit, az intézményfejlesztésünket, a gazdasági megerősödésünket, az identitásunk megőrzését, úgy azt gondolom, hogy mi se vitathatjuk el a szerbektől azt, hogy támogassák a határon túlélő nemzettársaikat. Éppen ezért teljesen természetesnek tartom azt, hogy támogattuk a szerbiai parlamentben ez a parlamenti határozatot, ezt a deklarációt és bízom abban, hogy a szerbek sikeres nemzetpolitikát fognak folytatni. Az biztos, hogy egész Európában a magyar nemzetpolitika párját ritkítja, és hogy van mit tanulni Magyarország kormányától. Hát a szerbiai kormány már át is vett ezt-azt ebből a nemzetpolitikából, úgyhogy ilyen módon azt gondolom, hogy teljesen természetes, hogy mi támogattuk ezt a parlamenti nyilatkozatot – hangzott válaszként II. Pásztor monológja.

Szavai szerint, „kapott is ezért hideget, meleget a szerb liberális ellenzéktől” (de inkább hideget), amellyel már korábban – a magyar közösség kárára – tartósan megrontotta a kapcsolatokat.

A vitás szerb képviselőházi nyilatkozat valójában Aleksandar Vučić nacionalista elnök eddigi politikájának a csúcspontja – a Radikális Pártban (SRS) töltött időktől kezdve –, amelynek lényege az összes szerb egy országban való egyesítése, a „szerb világ” megteremtése a (vég)célja (annak ellenére, hogy ez a fogalom nem szerepel a deklarációban).

A „szerb világ” kifejezéssel egyes szerb értelmiségiek és politikusok (mint pl. Aleksandar Vulin, a szerb kormány alelnöke – B.A.) 2020 közepétől a szerbiai és a környező országokban élő szerbekkel való kapcsolatait népszerűsítik. Hirdetői a szerbek egy államközösségbe való kapcsolásáról, mások a szomszédos országokban élő szerbek kulturális, gazdasági és egyéb kapcsolatairól beszélnek. Vučić soha nem is mondott le a radikalista korszakából ismert Karlobag–Ogulin–Karlovac–Virovitica földrajzi vonalig terjedő Nagy Szerbiáról.

A radikális nemzeti diktatúrák, így a „szerb világ” sem kisebbségbarát. A nemzeti kisebbségeket az erre a célra összehívott Szábor 2024. június 8-i nyilatkozata egyetlen alkalommal, semmilyen összefüggésben nem említi, az ilyen világba egyszerűen nem illenek bele.

Arról van itt szó, hogy Aleksandar Vučić szerb nacionalista diktátor szemet huny Orbán Viktor magyar nacionalista diktátor szerbiai támogatásai felett. Így a kispásztornak kötelessége volt kiállni az SZHP által beterjesztett nyilatkozat mellett (manus manum lavat/kéz kezet mos – Petronius), amit a szerb ellenzék nem támogatott. Sőt, a még a hatalmi pártok minden képviselője sem szavazott a Deklarációra, vagy meg se jelent a voksoláson (a 250 közül 140 szavaztak igennel).

Vučić miért ne nézné el Orbán „befektetéseit”, hiszen ezzel gazdagítja Szerbiát és egyúttal tehermentesíti a szerb államot a nemzeti kisebbségi jogok érvényesítésével kapcsolatos nemzetközi kötelezettségek teljesítése alól.

A szerb nacionalista önkényúr jót nevet(het) a markába és mellé még „megkapta a magyar állam által adományozható legnagyobb kitüntetést”, a Magyar Érdemrend nagykeresztjét a nyaklánccal és az arany sugaras csillaggal! Orbánt pedig az itteni magyar közösség nem is érdekli, neki csak a szavazataink kellenek!

A képviselőházi nyilatkozat – Pásztor Bálint állításával ellentétben – nem a szerbeknek a határon túlélő nemzettársai támogatásáról szól, a nemzetközi joggal összhangban, hanem „az összes szerb egy országban való egyesítéséről”, ami már nagyon is ellentétben van a határok megváltoztathatatlanságának a nemzetközi jog által elismert elvével.

Az Európa Tanácsnak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményének ugyanis „egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely egyén számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely a nemzetközi jog alapvető elveivel, kiváltképpen az Államok szuverén egyenlőségével, területi integritásával és politikai függetlenségével ellentétes” (21. cikk)[18].

Óriási ellentmondás, hogy a VMSZ mindennek ellenére a SZHP „stratégiai partnere”, amely párt vezetői a „szerb világ” elképzelésnek nem csak szószólói, hanem gyakorlati kivitelezői is.

A VRTV Napjaink c. műsora első részének nézői tömör véemeszes propagandát láthattak, aminek az volt a célja, hogy meggyőzze azokat, akikben még nem tudatosodott, hogy milyen jól élünk, itt van már a Kánaán, minden fejlődik, folynak a befektetések, érkeznek Magyarországról a pénzek…

Ennek a propagandának azonban semmi köze a mindennapjainkhoz. Aki ezt nem látja, annak elég csak elolvasni Szabó Angélának éppen az idézett műsor sugárzásának napján (augusztus 26-án) Tényleg nincsen, aki ezt megállítsa? címmel közölt nagyobb lélegzetű írását a jelenlegi csantavéri állapotokról, problémákról.

A VMSZ vezetése – a trónörökös Pásztor Bálinttal az élen –, mélyen hallgat arról, hogy a magyar közösség lékszáma drámaian csökkent, a helyzete egyre rosszabbodik, jogai a mindennapi gyakorlatban sérülnek, csorbulnak, a falvak élhetetlenek, elnéptelenednek, az iskolák kiürülnek…

Azért jutottunk idáig, mert „feszt csak a javunkat akarják, nem is győzik elégszer hangoztatni. Ezúton is köszönjük nekik” – fogalmazott találóan Szabó Angéla.

Vojvodity (Bólogató) Ágnesünk 2024. július 15-én (https://media.rtv.rs/hu/napjaink/93577) hasonló, alákérdezős „élő interjút” készített Nyilas Mihály oszlopos véemeszes káderrel is (korábban szerb igazságügyi államtitkár, most tartományi ombudsman helyettessel). Ezúttal is igazolta, hogy ezt a műfajt nem neki találták ki. Pedig házon belül is lett volna honnan tanulni, a Fókuszban c. műsor korábban nem a demagógia, hanem a feltáró kérdések félórája volt.

Változás addig itt nem lesz, amíg az újságírók nem kezdenek el a hivatásukkal összhangban dolgozni!

Állítsuk meg Pásztor Bálintot, amíg teljesen el nem fogyunk, mielőtt mindent tönkre nem tesznek! Lesz mit számon kérni majd a vajdasági Tisza Pártnak!

Felelősségkizáró szerkesztőségi nyilatkozat

Pásztor Bálint és Vojvodity Ágnes a Napjaink adásában (Képernyőfotó)

FRISSÍTÉS:
1. * Edmund Burke elsősorban konzervatív filozófusként ismert, noha 14 éven át tagja volt a brit parlamentnek és politikai tisztségeket is viselt.
2. Átvett anyagunkat szerkesztőségi apparátussal frissítettük 2024. szeptember 5-én.