Minden tanév kezdetekor leellenőriztem a valamikori munkahelyemen (ma már Arany Jánosra visszakeresztelt, akkoriban Kis Ferenc Általános Iskolának nevezett intézményben) a tanulók létszámának alakulását. Mivel tisztában vagyok a tanulólétszám folyamatos csökkenésével, ezért botor módon azt hittem, mindezt kimutathatom Magyarkanizsa községre is, csakhogy amit meg tudok találni az Arany János Általános Iskola hivatalos honlapján, hiába kerestem a Jovan Jovanović Zmajról elnevezett, magyarkanizsai, valamint a Kárász Karolinára keresztelt horgosi (persze és kispiaci) általános iskolák – szintén hivatalos – internetes elérhetőségén. Igaz azonban az is, hogy a mai Arany János Általános Iskolának úgyszintén nincs újfalusi és völgyesi kihelyezett tagozata, mivel – ellentétesen Kishomokkal – ezeken a kistelepüléseken már iskolás korú gyermekek sem találhatók.
De térjünk vissza a másik két iskola honlapjára! A magyarkanizsainál csak ezt az adatot tudtam megtalálni: 806 tanuló kezdte a 2021/2022-es tanévet. Már ez az adat is elrettentő, így csak kérdések merültek fel bennem, amelyek közül – talán – a legfontosabb: Meg tudja-e mondani valaki, hogy a 2022/2023-as, a 2023/2024-es és a 2024/2025-ös tanévekben iskolakezdéskor hány gyermek volt ebben az általános iskolai intézményben? A sajtó beszámolóiból az derül ki, hogy az idén nyolcszáz diák iratkozott be, ami csak minimális csökkenés.
Kicsit lelombozódva kezdtem meg a további keresést, titkon azt remélve, ettől egy kicsit jobb lesz a helyzet a horgosi iskolában. Rákattintottam a ma Kárász Karolina néven ismert iskola honlapjára. Mivel semmilyen adat nem állt a rendelkezésemre a diáklétszámmal kapcsolatban, így az oromhegyesi iskola példája alapján egyedül csak becslésbe merek bocsátkozni, Meglehet, egy kicsit meghaladja a két település általános iskolába járó gyermekeinek száma a 300-at.
Jöjjön most az Arany János Általános Iskola példája, ami szintén csak megközelítő adatokat tartalmaz, mivel a következő kérdésekre nem kaptam válaszokat, ezért csak a tavalyi adatokkal mertem operálni.
- Hány gyermeknek kellett és melyik osztályban pótvizsgát tenni, illetve annak mi lett az eredménye?
- A gyermekek közül akad-e olyan és hány, aki a szülei után szintén külföldre távozott, jobbik esetben pedig a szüleivel együtt visszatért ezekbe a településekbe?
- Folytatódott-e a Észak-Bánát falvaiból a magyar családok áttelepülése – gyermekeikkel együtt – e településekre (főleg Oromhegyesre)?
- Sikeres volt-e a Nyers István Labdarúgó Akadémia toborzó projektuma, hogy az 5. és 6. osztályba érkezzenek új magyar diákok a szórványmagyarság területeiről?
Különösen az utolsó kérdés a legfájóbb. Utasi Jenő atyának köszönhető, hogy Tóthfaluban új általános iskola épült, beindult a labdarúgó akadémia működése, na meg felépítettek egy sportcsarnokocskát. Csakhogy időközben a magyar kormány olyan stratégiát fogadott el (én nem is merem azt stratégiának nevezni), amivel Topolya központi szerepet kapott, ott pedig csak elvétve jutnak magyar gyermekek az akadémiára, illetve a legmagasabb osztályban, vagyis a Szuperligában az előző idényig sikeresen szereplő (nemrég óta pedig csak inkább szenvedő) labdarúgó csapatba. Az a lehetőség sem működik már, hogy családostól áttelepüljenek Tóthfaluba, hiszen munkahelyet senki sem tud biztosítani a felnőttek számára, a másik (a szerbiai) kormány mezőgazdaság-politikája pedig szinte nem is létezik, így egyre kisebb az esélye, hogy a labdarúgó tehetségek Tóthfaluba kerüljenek.
De nézzük végre a számokat:
Látható, hogy Oromhegyesen, Oromon és Tóthfaluban is csökkent a tanulók létszáma, és szinte lehetetlen a csökkenés folyamatát megállítani. Akkor, amikor én Oromhegyese kerültem (1977/1978-as iskolaév) csak a két nyolcadik osztályban annyi tanuló volt, mint az idei évben összesen az oromi iskolaépületben. 1978-ban jött létre az integráció a négy (öt) település két általános iskolája között. Akkor Oromhegyesen és Tóthfaluban összesen több mint 600, Oromon Völgyesen és Újfaluban (itt az integrációt követően szűnt meg az általános iskolai oktatás) pedig összesen több mint 500 gyermek volt beiskolázva.
Ha most szakbarbár közgazdászként tekintenék minderre, kimondhatnám szabadon, az összesített gyermek-létszám még azt sem indokolja, hogy egy helyett három iskolaépületben folyjon a tanítás, hiszen egyedül a második és a nyolcadik osztályban lenne indokolt 2-2 tagozat létrehozása, de ugyanezt – igencsak nagy jóindulattal – csakis az első osztályban lehetne jóváhagyatni az illetékesekkel.
Tudom, mindezt sokkal lesújtóbb példákkal tudnám illusztrálni, és most nem csak Magyarkanizsára vagy Horgosra gondolok. Mondjuk például Zenta, Csóka, Ada, de ne feledkezzünk meg Magyarcsernye stb. oktatásáról sem.
Felvetődik a kérdés: Minek a következménye ez? Ki kell mondani, az ilyen helyzetet leginkább a (hátrafelé) haladók és koalíciós partnereik (köztük „kiemelkedő” szerep jut a VMSZ-nek is) az elmúlt 10-14 alatti hatalmának (uralmának) a logikus következménye, de a számunkra legfájóbbnak – talán – az tűnik, mindezt a magyar kormány(fő) teljes mellszélességgel támogatta, azaz szép szavak mögé felsorakozva még ő(k) sem bújhat(nak) ki a felelősség alól!
