A Szabad Európának a szombati kötcsei piknik egyik résztvevője elmondta, hogy Orbán Viktor a kapuk előtti váratlan sajtótájékoztatóval szemben zárt ajtók mögött rendesen számot vetett a Magyar Péter jelentette kihívásokkal. A miniszterelnök azt mondta, hogy a Tisza Párt erős felhatalmazást kapott a választóktól, a támogatás tartós maradhat, és
Szerinte eddig a Fidesznek a választók közötti elsöprő fölénye miatt elég volt azt mondani, hogy tetszik-nem tetszik, ők a legerősebb párt, velük szemben az ellenzék „a múltat, a Gyurcsány-kormányt jelenti”, a politikai választék nem több. Ez többé már nem érvényes Magyar választási sikerével, és Orbán elismerte, hogy ő egyelőre eredményesen kényszeríti szakpolitikai vitákra a kormánypártot.
A lap szerint a miniszterelnök ezzel közvetetten elismerte, hogy vége a a Fidesz által betöltött centrális erőtérnek a magyar politikában. Szavai azt is jelezhetik, hogy a pártban a nyár elejéhez képest megváltozott a Tisza Párt megítélése. Akkor még kormánypárti politikusok Magyar berobbanását úgy próbálták elütni, hogy ez “csak az újdonság varázsa”.