A Színházi Kritikusok Céhe díjátadó gáláján vette át Hernyák György színházi rendező életműdíját.
A Színházi Kritikusok Céhe évente egyszer titkos szavazással életművéért kritikusdíjat adományozhat olyan, a színházművészet bármely területén kiemelkedőt alkotó 65 év feletti művésznek (színész, rendező, tervező, dramaturg stb.), aki dokumentálhatóan sokat tett a magyar nyelvű színház fejlődéséért, eredményeiért, színvonalának emeléséért, és közvetve vagy közvetlenül hozzájárult, illetve hozzájárul a magyar színházművészet jövőjének alakításához, a fiatalabb színházi generációk neveléséhez, formálásához.
Molnàr G. Nóra laudàcióját teljes egészében olvashatják:
„5 színház / társulat alapítása, több mint 30 év színészmesterség tanítás, fél évszázad színház. Rengeteg munka. Sok dorgálás, közös útkeresések, eltévedések, számtalan elszívott cigaretta a tízesben – a portás tudta nélkül, csontszerkezetig elemzett drámai szereplők, pofonok, sírások, kinevelt lustaságok, vacsorák mikor te főztél, hajnalig tartó szakmázás.
Tanár úr! Te igazán szabad, csökönyös és nyughatatlan ember vagy. Tizenöt évvel ezelőtt mikor megismertelek, ugyan ilyen kemény és őszinte voltál. Velem is.
Te tanítottál meg kapcsolódni az anyaggal, az alkotó társakkal, de főleg önmagammal. Éhségre neveltél minket. A színházi hivatás habzsolásának vágyára. Az alkotás tiszteletére és az örök kételkedés izgalmas színeire. Általad nevelődött belénk a tudat, hogy nekünk otthon Vajdaságban, ÜGY színházat csinálni.
Te folyton elégedetlenkedő, politizáló, hangos, figyelmes őrszem vagy. Szüntelen kitartással hiszel a diákjaidban és a színészeidben. Én soha életemben nem tapasztaltam ekkora bizalmat, mint amit tőled kaptam. Mint amit ez a 8 generáció tőled kaphatott.
Azt mondtad, azért akartál színész lenni, mert -azt érezted, ki akarod mondani, énekelni, ami benned van, ami zavar, ami fáj. – Tanár úr, ez nem csak neked sikerült – bár nem lettél színész – hanem mindannyiunkat erre tanítottál.
Bátorságra és vakmerőségre képeztél bennünket, szétszakíthatatlan védőhálót szőve alattunk. Összekötöd mindannyiunk életét, a színházakat, társulatot, amatőr színjátszó táborokat, szavalóversenyeket, igazgatókat, zenészeket, költőket. A vajdasági magyar kultúrát.
Pénz nélkül, hely nélkül, díszlet, jelmez, kellék nélkül, te mindenhol mégis színházat csináltál, és erre neveltél minket is. Ahogy sokszor mondtad, mindig kell egy őrült fanatikus. Nem igaz?
Tanár úr, te egy igazi Mester vagy!
Köszönjük neked ezt a csillapíthatatlan torkosságot a színházi hivatás iránt.”
