A világsajtó sokat foglalkozik a vasárnapi osztrák parlamenti választásokkal, ahol a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt (Freiheitliche Partei Österreichs, FPÖ) először végzett az első helyen. Ez ugyan nem meglepetés, de az eredmény új tapasztalattal szolgál a szavazóknak. – Átlapoztuk a világsajtót Varsótól Madridig és Zürichtől Budapestig.
Az osztrák Salzburger Nachrichten című keresztény-liberális konzervatív napilap így elemzi a választások eredményét:
„Sok szavazót nem nyűgözött le a bevett pártok »tűzfala« az FPÖ-vel szemben. Nyilvánvalóan már nem elég valami ellen lenni. Az embernek az a benyomás támad, hogy nem az ellenzék harcol a kormány ellen, hanem fordítva: az ÖVP [Österreichische Volkspartei, Osztrák Néppárt], az SPÖ [Sozialdemokratische Partei Österreichs, Ausztria Szociáldemokrata Pártja], a Zöldek és a Neos [Das Neue Österreich und Liberales Forum, Új Ausztria és Liberális Fórum] folyamatosan figyelmeztetnek az FPÖ többsége és annak elnöke, Herbert Kickl ellen, de mindez nem volt nagy hatással a polgárokra. Ellenkezőleg: még meg is erősítették Kicklt és az FPÖ-t.”
A varsói Gazeta Wyborcza című, legnagyobb példányszámban megjelenő lengyel liberális-baloldali napilap hangsúlyozza, hogy a szélsőjobboldali FPÖ lett a legerősebb erő, a szociáldemokraták pedig:
„… legrosszabb eredményüket könyvelik el – az elmúlt évtizedekben soha nem estek vissza a harmadik helyre. Az eredmények nem térnek el lényegesen az elmúlt napokban közzétett közvélemény-kutatásoktól. A Kickl elnök által vezetett FPÖ-nek koalíciós partnert kellene találnia a kormányhoz – velük azonban gyakorlatilag senki sem akar együttműködni. A kivétel az ÖVP. Nehammer kancellár azonban hangsúlyozta, hogy nem tudja elképzelni Kicklt a kormányában, mert demokráciaveszélyes politikusnak tartja, aki »hisz az összeesküvés-elméletekben«. Elméletileg a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták koalíciója is lehetséges, de az ellentétek nehezen leküzdhetőnek bizonyulhatnak.”
Ezzel szemben a Neue Zürcher Zeitung című liberális napilap így véli:
„A nagy ideológiai különbségek ellenére valószínűbb az FPÖ elleni szövetség, különösen azért, mert az ÖVP ebben a konstellációban megvédhetné a kancelláriát. Főleg a szövetségi államokból jönnek olyan hangok, amelyek a konzervatívok és a szociáldemokraták hagyományos nagykoalícióját szeretnék feléleszteni. Az SPÖ hét év ellenzéki munka után visszatérhet a hatalomba. Erre a célra azonban a szövetséget ki kellene bővíteni egy harmadik fél bevonásával, hogy megbízható többséget szerezzen.”
A Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilapnak ez a véleménye:
„Bármennyire is szimbolikus a kérdés, hogy az ÖVP vagy az FPÖ kerül-e be legerősebb erőként a Bécsi Nemzeti Tanácsba, Ausztria alapvető problémája már jóval az első eredmények vasárnap esti nyilvánosságra hozatala előtt nyilvánvaló volt: a nagyon szélsőjobboldali FPÖ már régen központi erő a Második Köztársaságban. Olyan erő, amely alakítja az ország politikáját és megelőzheti a többi pártot. És hogy ennek ellenére (vagy talán éppen azért) Herbert Kickl alatt egyre inkább radikalizálódott, és már nemcsak a jól ismert idegengyűlölő képzeteket használt, hanem csúnya sértéseket is szórt a politikai ellenfelekre és nem titkolta jobbközeliségét.
Ausztriában már régóta keserű valóság az a hír, ami Németországban a legutóbbi tartományi választások után a keleti régiókból érkezett. A hangnem azonban mindig más volt Ausztriában. Saját történelmükből soha nem származtak ugyanazok a szigorú tabuk, mint a Szövetségi Köztársaságban. Ennek megfelelően Bécsben és a tartományi fővárosokban nem volt szükség tűzfalak építésére. Az FPÖ-t többször is bevonták – és a fantasztikus repülései újra és újra véget értek. Mert a kormányzati felelősség kerekeiben a »szabadságok« is szembe kerültek a tényekkel, majd a választók méretre nyírták őket.
Ez a jövőben nem lesz ilyen egyszerű Herbert Kickl vezetésével. Belügyminiszteri ideje alatt világossá tette, meddig kész elmenni. Karl Nehammer, az ÖVP vezetője jól tette, hogy már az elején egyértelműsítette: alapvetően nem zárja ki az együttműködést az FPÖ-vel, Kickllel viszont igen. Ez egy olyan politikai kísérlet lenne, amelyet Németországban is szorosan követni kellene: vajon egy párt deradikalizálhatja-e magát, ha lehetőséget kap részt venni a kormányban – azzal az egyértelmű feltétellel, hogy elszakad a szélsőségesektől. Ennek a kísérletnek az eredménye nyitott.”
„Az Osztrák Néppárton Európa szeme, Karl Nehammer határozhat arról, populista kormánya legyen-e Ausztriának. Annak ellenére, hogy a választást a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt nyerte meg. Rendkívül nehézkes kormányalakítási tárgyalások várhatók”, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap, majd így folytatja:
„Megakadályozható-e az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) hatalomra kerülése akár az után is, hogy a párt 28,8 százalékos eredménnyel megnyerte az osztrák parlamenti választást s 2,5 százalékponttal megelőzte a kormányzó Osztrák Néppártot (ÖVP)? Ezek a kérdések foglalkoztatják az osztrákokat, de a választ nem lesz könnyű megadni.
Rendkívül nehézkes és bonyolult kormányalakítási tárgyalások várhatók. Az ország történetének eddigi leghosszabb ideig tartó kormányalakítási megbeszélései 129 napig tartottak még a hatvanas évek első felében, kérdés, hogy most ezt túllépik-e.
Matematikai szempontból a legstabilabb az FPÖ és az ÖVP koalíciója lenne. A 183 tagú törvényhozásban e két párt 56 szabadságpárti és 52 néppárti mandátumra, tehát összesen 108 képviselő támogatására számíthatna. Ha az ÖVP a 41 mandátumot szerzett szociáldemokratákkal szövetkezne, az 93 képviselői helyet jelentene, ami mindössze eggyel lenne több az abszolút többségnél. E két párt eleve nehézkesnek tűnő koalíciója elvileg még kiegészülhet vagy a liberális NEOS 18, vagy a Zöldek 16 helyével, de azért tűnik nehézkesnek egy ilyen szélesebb körű koalíciós együttműködés, mert aligha lesz könnyű programjukat átfedésbe hozni. Karl Nehammer kancellár pártja eleve deklarálta, hogy az eddigi koalíciót nem kívánják folytatni a Zöldekkel, igaz, ez matematikai szempontból sem lenne lehetséges.
Az ÖVP ugyan a királycsináló szerepében találta magát, de a pártnak előbb-utóbb szembe kell néznie a kellemetlen valósággal: a 2019-es választáshoz képest 19 mandátumot veszített. Ezt igazságtalan lenne Nehammer nyakába varrni, hiszen a pártnak át kellett élnie a csodagyereknek kikiáltott Sebastian Kurz tündöklését és bukását. Ahhoz képest a 26,3 százalékos eredmény nem is rossz, különösen annak fényében, hogy néhány hónapja a közvélemény-kutatások szerint még tíz százalékkal állt az FPÖ az ÖVP előtt. A reménysugarat az ÖVP számára a júniusi európai parlamenti választás jelentette, ahol az FPÖ előnye az egy százalékot sem érte el. Most azonban felmérések szerint az ÖVP minden választókörzetben rosszabbul szerepelt, mint öt éve, ami különösen drámai adat az Osztrák Néppárt szempontjából,
hogy azon 1,41 millió emberből, akik vasárnap az FPÖ mellé tették az x-et, 2019-ben csak 589 ezren voksoltak szintén az FPÖ-re. A nagy szavazói vándorlás legnagyobb kárvallottja a kancellár pártja lett.
A legnagyobb kérdés azonban, kit választ az ÖVP. A néppárt a jobbközép európai pártok jobbszárnyához sorolható, több tartalmi átfedés is van a Szabadságpárt és Nehammer tömörülése között. S ne feledjük, hogy kétszer már együttműködtek egymással kormányzati szinten. Európa-szerte is hatalmas botrányt keltett, amikor 2000 februárjában az akkori osztrák kancellár nem az élen végzett szociáldemokratákkal lépet koalícióra – holott a nagykoalíciónak komoly hagyományai vannak Ausztriában –, hanem az akkori, időközben elhunyt FPÖ-vezér, Jörg Haider Szabadságpártjával. Ez volt az első alkalom 1945 után, hogy egy szélsőjobboldali, antiszemita húrokat pengető párt bekerült egy európai kormányba. Európa jobbratolódását jelzi, hogy ma már egy újabb FPÖ-ÖVP frigyen senki sem lepődne meg. Az azonban mindenképpen új helyzet, hogy ezúttal, először az osztrák történelemben, az FPÖ végzett az élen, így elvileg a szélsőjobb párt kerülhet előnyösebb pozícióba a következő kormányban.
Nehammer eleve kikötötte, hogy az FPÖ-vel nem hajlandó koalícióra lépni, ha az új kancellárt Herbert Kicklnek hívják. E tekintetben az ÖVP szavazói felmérések szerint szinte egységesen állnak Nehammer mögött. A kancellár ezt a feltételét megerősítette a pártvezetők választás utáni kerekasztal-beszélgetésén is. »Amit a választások előtt mondok, azt mondom a választások után is« – magyarázta.
Nyilván lehetséges egy olyan változat is, hogy az FPÖ végül mást jelöl a kancellári tisztségre, de ez nem olyan egyszerű. Az FPÖ előretörése Kicklnek köszönhető, a párt ma elsősorban az ő személye köré szerveződik. Ha az FPÖ másik kancellárt jelölne, az Kickltől függne, tehát csak a körítés lenne más. Ezt a gordiuszi csomót tehát nem lesz könnyű átvágni.
A kormány megalakításával hivatalosan Alexander Van der Bellennek kell megbíznia valakit. Vasárnap a szövetségi elnök még nem akarta elárulni, hogy ezt a feladatot valóban az FPÖ vezetőjére, Kicklre bízza-e. Kathrin Stainer-Hämmerle osztrák politológus az ORF közszolgálati televízióban elképzelhetőnek nevezte, hogy Van der Bellen kikéri Karl Nehammer (ÖVP) kancellár véleményét is, vagy neki ad megbízást. A politológus ugyanakkor rámutat, ha Kickl és Nehammer megállapodik egymással a következő kormányról, akkor »még a szövetségi elnök sem tehet semmit, ha nem tud alternatívát kínálni«.
Van der Bellen jelezte, a héten tárgyalásokat folytat minden parlamenti párttal. »Most arról van szó, hogy közeledjünk egymáshoz, találjunk megoldásokat és kompromisszumokat. Ez eltarthat egy ideig« – mondta az államfő. Hozzátette ugyanakkor, »legjobb tudása és meggyőződése szerint« biztosítani fogja, hogy csak olyan kormányt nevezzenek ki, amely nem ingatja meg azokat az »alapokat, amelyekre jólétünket építettük«. Ez a kijelentése értelmezhető akár úgy is, hogy a maga részéről igyekszik mindent elkövetni az FPÖ kormányon kívül tartásáért, de hangsúlyozzuk: az államfőnek korlátozottak a lehetőségei erre.
Van der Bellen és Kickl kapcsolata közismerten rendkívül feszült. A szövetségi elnök már a választások előtt kijelentette, hogy Kickl, akit 2019-ben a kormány javaslatára ő maga menesztett a belügyminiszteri tisztségből, nem kap automatikusan kormányalakítási megbízást választási győzelme esetén. Van der Bellen az ORF-nek januárban adott interjújában hangsúlyozta, az alkotmány nem írja elő, hogy a legtöbb szavazatot kapott pártnak kell megkapnia a megbízást. Kickl erre a kijelentésére reagált azon vasárnap esti megjegyzésével, amely szerint »ha az alkotmány szépsége jelent neki valamit«, akkor az FPÖ első emberét, tehát őt magát kellene megbíznia. Egyúttal azt is mondta, »minden irányba« kinyújtják a kezüket. Elvileg az FPÖ és a szociáldemokraták is alakíthatnának kormányt, de az SPÖ eleve kijelentette, nem lép koalícióra a szélsőségesekkel.“
Az osztrák választás megerősít egy európai tendenciát – hangsúlyozza a madridi ABC című konzervatív-monarchista katolikus napilap – nevezetesen:
„a szélsőjobboldal előretörését Európában, amely már a júniusi európai parlamenti választásokon, majd a franciaországi és egyes országok parlamenti választásán is megmutatkozott, valamint a németországi regionális szavazatok is erre utalnak. Az is világos, hogy a hagyományos bal- és jobboldal elvesztette népszerűségét a kontinens szavazói körében, és a liberálisok és a zöldek az összeomlás szélén állnak.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
