Miloš Vučević miniszterelnök a pedagógiai és óvodai dolgozók szakszervezeti képviselőivel tartott találkozóján kijelentette, hogy megérti elvárásaikat, azonban gondoskodnia kell Szerbia gazdasági stabilitásáról is. A szerb kormány közleménye szerint a tárgyalások során a dolgozók anyagi helyzetének javításáról volt szó.

Vučević elmondta, hogy a szerb kormány teljes megértéssel viszonyul a dolgozók álláspontjához, és maximális tisztelettel kezeli azokat, amit a folyamatos megbeszélések is mutatnak. A reprezentatív pedagógus szakszervezetek képviselői a találkozó után kijelentették, hogy nem sikerült megegyezniük, és holnap Belgrádban tüntetést szerveznek, valamint munkabeszüntetést tartanak az iskolákban országszerte.

A miniszterelnöki kabinet közleménye szerint Vučević a találkozón megismételte a kormány javaslatát, miszerint a pedagógusok, óvodai dolgozók és az óvodákban dolgozó személyzet 2025. január 1-jétől 12 százalékos, míg a nem oktatási személyzet 8 százalékos béremelést kaphatnak. Bejelentette, hogy fontolóra veszik az egyszeri pénzügyi támogatás lehetőségét minden oktatásban és óvodai intézményben dolgozó személy számára, amit a következő napokban konkrétan meg fognak tárgyalni.

Vučević hangsúlyozta, hogy ezzel a béremeléssel jelentősen közelebb kerülnének ahhoz a célhoz, hogy a kezdő pedagógusok bére elérje az átlagbért Szerbiában, ami az egyik szakszervezeti követelés.

A miniszterelnök ismét köszönetet mondott a szakszervezeteknek az őszinte és nyílt párbeszédért, hangsúlyozva, hogy fontos nyíltan beszélni a problémákról, mindenekelőtt a dolgozók érdekeit szem előtt tartva. Hozzátette, hogy megérti az elvárásaikat, de egyúttal a gazdasági stabilitásról is gondoskodnia kell.

A szakszervezetek képviselői üdvözölték az állam lépéseit, különösen a Büntető Törvénykönyv módosításának kezdetét, amely magában foglalja a pedagógiai és egészségügyi intézményekben dolgozók elleni támadások büntetőjogi szankcionálását. A szakszervezetek hozzáfűzték, hogy jó lenne, ha az iskolák és óvodák minden dolgozója egyszeri pénzügyi támogatást kapna a közeljövőben.

A pedagógus szakszervezetek és Miloš Vučević miniszterelnök tárgyalásai az oktatásban dolgozók munkakörülményeinek javításáról nem hoztak közeledést a felek között – közölték a szakszervezetek képviselői a sajtóval.

A szakszervezetek képviselői a médiának elmondták, hogy nem sikerült közelebb kerülni az közös álláspontokhoz.

„Az a célunk, hogy a béremelés minden oktatásban dolgozóra vonatkozzon. A másik következtetésünk, hogy a kormány nem fogja és nem tudja betartani az aláírt protokollt. Azt mondják, hogy nincs pénz a bérkeretben, a Pénzügyminisztérium nem tud további forrást biztosítani a béremeléshez” – mondta Dragoslav Marjanović, az Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniójának elnöke.

Az Oktatási Dolgozók Szakszervezeti Uniója közleményében kiemelte, hogy szilárd álláspontot képviselnek, miszerint nem fogadják el a dolgozók közötti bármilyen megosztást, így a javaslatot sem, miszerint az oktatási személyzet bére 12 százalékkal, a nem oktatási személyzeté pedig 8 százalékkal emelkedjen.

A közlemény szerint a mai tárgyalás után egyértelmű, hogy az állam nem fogja betartani az aláírt, kötelező erejű protokollt, és nincs pénz a béremelésre ebben a naptári évben, valamint nem lesz tárgyalás a koefficiens korrekciójáról sem.

Vučević elmondta, hogy a Büntető Törvénykönyv módosításait az év végéig elfogadják a szerb Parlamentben. A pedagógusok azt kérték, hogy a Büntető Törvénykönyv módosítása tartalmazzon egy külön bűncselekményt, amely szankcionálja az oktatásban dolgozók elleni támadásokat.