Csaknem 1,8 millió dinár értékű, bejelentetlen luxuscikkeket találtak a Batrovci határátkelőn dolgozó vámtisztek rendőrkollégáikkal közösen október elsején, kedden.

Az esetre akkor derült fény, amikor az országba belépésre jelentkezett egy külföldi táblás Mercedes személyautó, amelyben többen is utaztak, és mindannyian azt mondták, hogy nincs semmi bejelenteni valójuk.

Az alapos vámvizsgálat során azonban kiderült, hogy az egyik utas bőröndje két női táskát rejt, amelyek az ismert luxusmárkák, Chanel, illetve Celine termékei, és amelyek becsült értéke 560.000 dinár.

Alig néhány pillanattal később ugyanaz az autó egyik női utasának poggyászából is luxuscikkek kerültek elő, egy Saint Laurent márkájú táska, valamint arany nyakék, a Chanel márka exkluzív kollekciójának egyik darabja. A táska és a nyakék becsült értéke összesen 1.200.000 dinár.

Mindkét esetben a helyszínen talált számlák, illetve a rendesen kitöltött ÁFA-visszaigénylési űrlap alapján állapították meg a bejelentetlen áru értékét.

A portékát ideiglenesen lefoglalták, amíg az illetékes szabálysértési bíróság le nem folytatja az utasok ellen indított eljárást.