Slavica Đukić Dejanović oktatási miniszter arra kérte az oktatási szakszervezetek képviselőit, hogy folytassák a tárgyalásokat a következő évben esedékes béremelésekről – írja az N1.

Dejanović szerint a szerb kormány megérti, hogy a pedagógusok anyagi szempontból évtizedek óta hátrányos helyzetben vannak. Emlékeztetett arra, hogy 2000-ben 59 ezer dinár volt egy egyetemi végzettségű tanár kezdő fizetése, ma ez 86 ezer dinár, ha pedig munkatapasztalat nélküli osztályfőnök, akkor 93 ezer dinár a kezdőbér. Természetesen, ha a 2000 körüli árfolyamokat és az inflációt figyelembe vesszük, hamar kiderül, hogy akkor jóval jobb anyagi helyzetben voltak a tanárok, mint manapság.

„Amikor az oktatás szóba került, nem volt kétséges, hogy a tanárok magasabb emelést kapjanak másokkal szemben” – mondta Đukić Dejanović.

Hozzátette, hogy a tervezett 12 százalékos tanári béremelés az állam anyagi lehetőségein belül van.

„Ebben a pillanatban a januári emelés nem lehet több, mert nincs több pénz” – mondta Dejanović.

A miniszter szerint a tavaly aláírt megállapodásban foglaltak teljesítve lettek.

„Abban viszont nincs egyetértés, hogy januártól olyan mértékben emeljük a tanári fizetéseket, hogy a legalacsonyabb fizetés megegyezzen a szerbiai átlagbérrel. Erre nincs pénz” – mondta az oktatási miniszter.

Hozzátette, az október másodikán tartott tüntetéskor az iskolák 48 százaléka működött normálisan Szerbiában, körülbelül 29 százalékuk részben rövidített órákat tartott, míg az iskolák 23 százaléka teljes munkabeszüntetést tartott.

Đukić Dejanović emlékeztetett arra, hogy jelenleg is folyik a nyilvános vita a büntető törvénykönyv módosításáról, és arra kérte a pedagógusokat, hogy vegyenek részt és mondják el javaslataikat.