Szerbia elnöke, Aleksandar Vučić, feleségével, Tamarával együtt részt vett az Újvidék és Szabadka közötti új gyorsvasút szakasz tesztelésén. Az elnök Instagram-posztjában megemlítette, hogy másodszor utaznak ezen a szakaszon.

„Most különleges okból utazunk vonattal, hiszen Szabadkáig fogunk eljutni a tesztvagonokban. Tamara azt mondja, hogy a kávé jó, az én zero kólám pedig éppen megfelelően hideg. Reméljük, hogy Újvidékig megisszuk” – írta Vučić.

 

Az elnök bejelentette, hogy a vasút hivatalosan november 24-én nyílik meg, és a vonatok 200 km/óra sebességgel fognak közlekedni, így Belgrádból Szabadkára mindössze 1 óra 10 perc alatt el lehet majd jutni.

„Nehéz megbeszélésünk volt ma az IMF küldöttségével, de jó úton haladunk. Hamarosan nagy híreink lesznek Szerbia számára, amit már évtizedek óta vártunk” – tette hozzá Vučić. A tesztvonaton jelen volt Goran Vesić építési miniszter, Maja Gojković, a tartományi kormány elnöke, Jelena Tanasković, a Szerbiai Vasút Infrastruktúra igazgatója, valamint több kínai képviselő és a média.

Vučić: Nem nyílhat meg a vasútállomás Szabadkán, nincs kiírva semmi magyarul