A közlekedési rendőrség tegnap a Topola – Kragujevac úton megállította a 46 éves N.M-et, képviselőt, miután BMW típusú autójával négy súlyos közlekedési szabálysértést követett el. Ahogy azt a Belügyminisztérium  közölte, 127,7 kilométeres óránkénti sebességgel haladt olyan útszakaszon, ahol a sebességkorlátozás 50 kilométer per órára volt meghatározva. Emellett kétszer előzött záróvonalon keresztül. A rendőrség azután állította meg, hogy járműsor előzése közben átlépte a szaggatott vonalat.

Amikor a rendőrök megállították, a képviselő mentelmi jogára hivatkozott. A Belügyminisztérium Közlekedésrendészeti Igazgatósága rámutatott, hogy az ilyen durva szabálysértések komoly aggodalomra adnak okot, tekintettel arra, hogy az év eleje óta 387 ember vesztette életét közlekedési balesetekben, köztük nyolc gyermek, mindössze másfél hónap alatt.

A Belügyminisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy az év eleje óta növekedett a halálos és sérülésekkel járó közlekedési balesetek száma.