A második félidőben mutatott remek játéknak köszönhetően a Topolyai Sport Club 2:0-ra nyert az ubi Jedinstvo ellen a Szerb Szuperliga 11. fordulójában, s a győzelemnek köszönhetően már csak két pont választja el a negyedik helyezett belgrádi Čukaričkitől. A TSC-nek ez volt a bajnokságban sorozatban a harmadik győzelme, s a szériát október 19-én a kragujevaci Radnički ellen folytathatja az együttes.

A mérkőzés egy vendéghelyzettel kezdődött, de Veljko Ilić hibáját Darko Jevtić nem használta ki, miután a jobb oldalról az üres kapu mellé csavart. Ahogy múlt az idő, a TSC felvette a ritmust, s egyre többet birtokolta a labdát, de csak egy kapufáig jutott: a 29. percben egy bal oldali szabadrúgást Aleksandar Ćirković a felső léc és a bal kapufa találkozására tekert.

A második félidőben a vendégek szinte csak a védekezéssel foglalkoztak, de azt igen jól tették, mivel hiába alakította ki a helyzeteket a TSC, a vendégek védői az utolsó pillanatban mindig beleléptek a lövésbe, vagy ha ez nem sikerült, akkor a kapusuk, a 17 éves Vukašin Jovanović, a szerb U19-es válogatott hálóőre hárított. A gólra egészen a 69. percig kellett várni, amikor a grúz Zsordanija elveszítette a saját tizenhatosa előtt a labdát, s Mihajlo Banjac önzetlenül az üresen álló Prestige Mboungou-t hozta játékba, aki az üres kapuba gurított. A hazaiak a öt perccel később megduplázták előnyüket, amikor Banjac erőből lőtte középre a labdát, amit Petar Sztanics egy méterről mellel továbbított a kapuba.

A TSC a 12. fordulóban, amely október 19-én szerepel a programban, szintén saját közönsége előtt lép pályára a kragujevaci Radnički 1923 ellen.

A két Jovanović, Vukašin (Jedinstvo) és Saša (TSC) harca a labdáért a Topolyai Sport Club és az ubi Jedinstvo mérkőzésén 2024. október 6-án Topolyán a TSC Arénában (Fotó: FK TSC)