Szeptember végén írtunk arról, hogy az általános iskolások számára több évfolyamon sem érkeztek meg az iskolakezdésre a tankönyvek, hiába rendelték meg időben és fizették is ki azokat a szülők. Akkor kiderült, homokszem kerülhetett a gépezetbe, ezért nem jött ki a nyomdából időben minden tankönyv. Jerasz Anikó, a Vajdasági Magyar Szövetség oktatási államtitkára akkor sem nekünk válaszolt az egyébként hivatalosan feltett kérdéseinkre a tankönyvek késése kapcsán, hanem szinte szóról szóra az általunk feltett kérdésekkel a Magyar Szó napilapban közöltek vele interjút. Akkor, abban azt mondta, hogy ha minden jól megy, október elejére megkapja mindenki a hiányzó tankönyveket. Úgy tűnik nem ment minden jól, hiába utalta át a minisztérium – ha egyáltalán átutalta, a hiányzó 42 millió dinárt a Tankönyvkiadó Intézetnek…

Október elejére talán kinyomtatják a hiányzó tankönyveket

Felháborodtak a szülők

A közösségi oldalakon csak hemzsegnek a felháborodott bejegyzések a szülők részéről. Az elégedetlenség megalapozott és jogos, hiszen nem ez az első év, hogy ilyesmi megtörténik, s azért is, mert október elejére ígérték a tankönyveket, most pedig többen azt a választ  kapták, hogy az sem biztos, hogy a félév végéig sikerül azokat kinyomtatni.

Másoknak már azt mondták, ne is számítsanak az új tankönyvekre, azok nem fognak megérkezni, vissza is adták nekik a pénzt. Ez történt a szabadkai Ivan Goran Kovačić Általános Iskolában. Hogy az iskola akart-e véget vetni a hercehurcának, vagy tényleg ez történik, egyelőre nem tudni.

„Másodikos magyar tankönyvek nem érkeztek meg… Nem tudták megmondani, lesz-e év végéig”

„Nekünk szóltak, hogy nem lesznek magyar könyvek. Visszakaptuk a pénzt. Ivan Goran Kovačić Általános Iskola.”

„Hozzánk, Újvidékre sem jöttek meg a harmadikos magyar tankönyvek. Még tavaly májusban megrendeltük, kifizettük! Dühös vagyok és tanácstalan. És ez évről évre megismétlődik. Valóban nem tehetünk semmit???”

A tanítók is nehéz helyzetbe kerültek

Közben a tanítók is felháborítónak tartják az egész helyzetet. Azt mondják, nagyon megnehezíti a mindennapokat, hogy nincs miből tanítani, mert vagy nekik vagy a szülőnek kell fénymásolni, ami további kiadást jelent. Mások kiemelik, itt tulajdonképpen az oktatásra való jog nem valósul meg, hiszen az „ingyenes” általános iskolai oktatás nemhogy ingyen, de egyáltalán nem biztosítja a tankönyveket.  Középiskolákban például a régi tankönyvekből öt éve nem volt utánnyomás, az újat pedig még nem nyomtatták ki, mondja egy középiskolában dolgozó tanár.

Mit mond(anak) az illetékes(ek)?

Próbáltunk választ kapni a Tankönyvkiadó Intézettől, de levelünkre cikkünk elkészültéig nem kaptunk választ. Arra voltunk kíváncsiak, a minisztérium átutalta-e a pénzt, nyomdába kerültek-e már a hiányzó tankönyvek.

Jerasz Anikó szeptember végén a Magyar Szónak azt mondta, s ezt mi is megírtuk, hogy:

„Kormánydöntés a 42.463.200,04 dinár odaítéléséről szeptember 12-én született. A szóban forgó összegből a Tankönyvkiadó Intézet három kategóriába sorolható tankönyveket nyomtat. Az első kategóriába azok tartoznak, amelyeket már évekkel ezelőtt jóváhagytak, de kimerült a raktárkészlet, ezért újranyomtatják. Ilyen tankönyv a magyar diákok vonatkozásában:

a 2. osztályos olvasókönyv, a nyelvtankönyv, a munkafüzet az olvasókönyvhöz és a zenekultúra-tankönyv;

a 3. osztályos diákoknak az olvasókönyv, a nyelvtankönyv, a munkafüzet az olvasókönyvhöz és a zenekultúra-tankönyv;

az 5. osztályosoknak a munkafüzet az olvasókönyvhöz és a zenekultúra-tankönyv;

valamint a 7. osztályosoknak a nyelvtankönyv.

A második kategóriába azok a tankönyvek sorolhatók, amelyeknek a jóváhagyási eljárása befejeződött ugyan, de még nincsenek kinyomtatva. Ebbe tartozik a 6. osztályosok számára a kiegészítő a képzőművészethez, a 7. és 8. osztályosok számára a kiegészítő a történelem oktatásához, valamint a középiskolai 2. osztályosok számára az olvasókönyv és a nyelvtankönyv.

A harmadik kategóriába pedig azok a tankönyvek kerülnek, amelyeknek a jóváhagyási folyamata még nem fejeződött be, de az eljárás már a végéhez közeledik, azaz hamarosan esedékes a nyomtatásuk. Ezek közé sorolhatók a következő tankönyvek: a középiskolások, pontosabban az 1., a 3. és a 4. osztályosok számára az olvasókönyvek és a nyelvtankönyvek.

Az első kategóriába sorolt könyvek a legégetőbbek, vagyis a már jóváhagyott tankönyvek mielőbbi újranyomtatása. Azonban – miután a jóváhagyott pénzeszközök átkerülnek a kiadóhoz – még le kell folytatni a szükséges, törvény által előirányzott eljárásokat is, és csak azután kezdődhet a nyomtatásuk. A tankönyvek jelentős részét – az államtitkár reményei szerint – a tanulók október elején a kezükbe vehetik.”

Mi a csend oka?

Jerasz Anikó október 19-én a Pannon RTV Közügyek című műsorának a vendége volt. A műsorban arról beszélt, hogy a szerbiai oktatási minisztérium a hónap elején jelentette meg pályázati felhívását a kifejezetten tehetséges középiskolások ösztöndíjazására. A jelentkezéshez szükséges tesztet idéntől nyolc kisebbségi nyelven is kitölthetik a diákok. A műsor teljes terjedelmében megnézhető ITT. Jogosan merül fel az olvasóban a kérdés, hogyan lehetséges az, hogy a Közügyek című műsorban ott ül a magyar közösséget képviselő államtitkár, mégsem hangzik el kérdés a hiányzó tankönyvekről.

A szülők és a tanítók már feltették a kérdéseiket, most az illetékeseken a sor, hogy azokat megválaszolják:

kinyomtatják-e végre a hiányzó tankönyveket vagy sem, és ha igen, akkor mikor?