A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége (VMDK) megütközéssel figyeli az óbecsei Szerb Haladó Párt –Vajdasági Magyar Szövetség vezette önkormányzat választások utáni intézkedéseit. A kampány során ingyenes óvodai ellátást hirdettek, amely vonzó ígéret volt a választók számára, emlékeztet a párt keddi sajtóközleményében.

A közleményt az alábbiakban teljes terjedelmében adjuk közre:

„A valóság azonban egészen más képet mutat: a választások után bevezették az úgynevezett szülői hozzájárulást, amely 5000 dinár. Ezen felül a szülőktől minden hónapban „önkéntes” adományokat kérnek, valamint 300 dinárt a szükséges kellékekre. Ami még felháborítóbb: a tisztálkodási szereket is a szülőknek kell biztosítaniuk, pedig ez az alapító kötelezettsége lenne!

Felszólítjuk az óbecsei vezetést, hogy tisztázza: hol van az ígért ingyenes ellátás? Az ingyenesség csak egy üres szlogen, miközben a szülők hónapról hónapra egyre nagyobb anyagi terhekkel néznek szembe. Ez a magatartás nem más, mint a választók becsapása és a kampányígéretek semmibe vétele.

A VMDK határozottan elítéli az ilyen átláthatatlan és tisztességtelen intézkedéseket. Az óbecsei vezetésnek kötelessége betartani ígéreteit, és nem szabad tovább terhelnie a családokat rejtett költségekkel. Az ingyenes óvodai ellátás nem luxus, hanem egy alapvető jog, amelyet a polgárok joggal várnak el!”

– olvasható a Vajdasági Magyarok Demokratikus közösségének közleményében, amit azzal zárnak, hogy a párt továbbra is kiáll a polgárok jogaiért és érdekeiért!