Pancsova egyetlen közlekedési vállalata, a Pantransport buszait a Szerb Haladó Párt (SNS) évfordulós ünnepségére tartó tagok szállítására biztosította, így a város lakói és a környező települések csütörtökön buszok nélkül maradtak.

A helyi és környékbeli buszjáratokat délben leállították, és egyedül a Belgrád felé tartó járatok közlekednek. Az utolsó busz Homokos felé Dolován keresztül 11:30 körül indult, a következő járat pedig csak este, 20 óra körül várható.

A Pancsova – Vaše komšije képviselői csoport a pancsovai önkormányzatban közleményben kijelentette, hogy a Pantransport törvényt sértett azzal, hogy minden előzetes bejelentés és alternatív megoldás nélkül leállította a közlekedést október 24-én.

„Ez a lépés több száz pancsovai és környékbeli lakost károsított meg, hiszen a Pantransport szerződésben áll Pancsova városával, és kötelessége lett volna biztosítani a rendes közlekedést” – áll a közleményben.