Vicsek Annamária a Fidesz-KDNP vajdasági EP-képviselője, a Patrióták Európáért EP-frakció tagja az Európai Parlament plenáris ülésén szólalt fel, ahol a megfelelő készségek hiányáról és az európai versenyképességre gyakorolt hatásáról tartottak vitát. Beszédében rámutatott, hogy valódi versenyképesség-növelő intézkedésekre van szükség a készségek terén, amihez a magyar gyakorlat példaként szolgálhat.

„A Draghi-jelentésben említett készséghiányokat és az európai versenyképesség súlyos hanyatlását nem pusztán tüneti kezelésekkel, hanem valódi versenyképesség-növelő intézkedésekkel lehet csak megoldani. Ilyen lehet például a magyar modell, amit a magyar elnökség programjának elemeként is ismerhetünk. A felsőoktatásban, a szakképzésben és a felnőttképzésben kialakított stratégiai partnerség a felsőoktatási és szakképzési intézmények és a gazdasági és társadalmi szereplők között öt év alatt már mérhető eredményeket hozott’’- mondta el felszólalásában a fideszes politikus.

„Míg öt éve még csak hét magyar egyetem, mára már 12 tartozik a világ legjobb 5%-ába, sőt a világ legjobb 1%-ában is található magyar egyetem. 20%-kal nőttek a vállalati bevételek, nőtt a hallgatói létszám, és nagy arányban csökkent a lemorzsolódás’’ – tette hozzá Vicsek.

„A Bizottság meg kell, hogy kezdje Európa versenyképességének fokozását. Ugyanakkor meg kell, hogy szüntesse a magyar felsőoktatási intézmények versenyképességét csökkentő diszkriminatív intézkedéseit, amely végső soron a teljes Európai Unió versenyképességét is csökkenti’’ – emelte ki Vicsek.