Ahogy hűvösebbre fordul az időjárás odakint, észrevehetően ritkábban nyitogatjuk az ablakainkat. Ez természetesen abszolút érthető, hiszen egyáltalán nem szeretnénk, ha a kint lévő ködös, párás és hűvös levegő be tudna jönni a lakásba. De mi a helyzet eközben odabent?

Vajon azzal, hogy zárva tartjuk a nyílászárókat, elkerülhetjük-e azt, hogy nyirkossá váljon odabent a levegő? Lássuk!

Az ideális páratartalom jelentősége

Az Etalon Webshop hő- és páratartalom-mérőinek kínálatában többféle praktikus és pontos eredményeket adó modell is megtalálható. Amennyiben ezeket alkalmazzuk, képessé válunk arra, hogy meghatározzuk az aktuális páratartalmat.

Normális esetben ez az érték 40 és 60% között mozog. Az sem szerencsés, ha tartósan alacsonyabb, de az sem, ha folyamatosan magasabb ennél a levegő nedvességtartalma. Külön kérdés, hogy amikor ideiglenesen megemelkedik ez a szám, például fürdés vagy teregetés hatására, akkor mennyire képes konszolidálódni a dolog, azaz mi lesz az átlagos értékünk ezek mellett.

Elsősorban az egészségünk miatt érdemes aggódni, ha nem megfelelő a páratartalom a lakásban.

A gyerekek és a betegek jobban érintettek

Az nyilván nem meglepő, hogy a kicsikre nagyobb hatással lehet a dolog, de ha emellett allergiában vagy asztmában is szenved valaki, akkor duplán meg fogja viselni a szervezetét a kedvezőtlen környezet.

A felső légúti betegségeknél, amikre sajnos menetrendszerűen számítani lehet az őszi és a téli hónapokban, szintén rontja az eleve kellemetlen panaszokat, felerősíti a köhögési ingert, illetve nehezíti a gyógyulás folyamatát.

A magas páratartalom pedig egyenes utat jelent ahhoz, hogy megjelenjen a penész az otthonunkban.

A penész nagyobb gond, mint hinnénk

Talán emlékszünk még, hogy régen legyintettek a penészre, legfeljebb felírták fejben a listára, hogy majd meszelni kell, mivel az fertőtlenítő hatással bírt. Azonban a fejlődő szervezetre súlyos terhet rótt már akkor az ilyen környezet, de azzal is érdemes tisztában lenni, hogy senki sem menekülhet az ártalmas hatásai alól. Így gyakorlatilag garantált a gyakori megfázás, a nehezen múló nátha, de súlyos esetben akár mérgezéshez hasonló állapot is kialakulhat.

Ráadásul tünetileg lehetetlen megszüntetni a penészedést, muszáj a kiváltó okokat előbb megoldani, anélkül eleve vesztes csatának nézünk elébe.

Miben segít egy páramérő készülék?

Az említett mérőeszközök alkalmasak arra, hogy pontos képet adjanak nekünk a fennálló helyzetről, így meg tudjuk tervezni azt a stratégiát, amely képes lesz valós eredményhez vezetni bennünket.

Hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy milyen megoldásokat alkalmazunk, adott esetben nemcsak nem fognak segíteni, ha rosszul választottuk ki őket, hanem akár ronatni is tudnak a kialakult helyzeten. Megéri hát beszerezni egy hő- és páratartalom mérőt, és még azelőtt megtenni a szükséges lépéseket, hogy elfajulnának a dolgok.