A világsajtó nagy érdeklődéssel figyeli a november 5-i amerikai elnökválasztást. A verseny rendkívül szorosnak tűnik, de a közvélemény-kutatási eredmények nem feltétlenül tükrözik a valóságot. Ehhez nagyban hozzájárulnak a kiszámíthatatlan milliárdosok, a kriptovaluták – de akár Oroszország vagy Kína is.
A bécsi Die Presse című kereszténydemokrata konzervatív napilap figyelmezteti Európát, hogy ne hagyatkozzon se a republikánus párti Donald Trumpra, se a demokraták jelöltjére, Kamala Harrisre:
„Az ukrajnai és a közel-keleti háborúkkal két nagy konfliktus dúl az EU közvetlen közelében. Legfőbb ideje, hogy az EU gondoskodjon saját biztonságáról. Számos európai ország kormánya aggodalommal tekint az Atlanti-óceán túloldalára. Számukra Trump visszatérése szörnyűséges látomás. Trump azzal fenyegetőzik, hogy nem fogja megvédeni azokat a NATO-partnereket Oroszországtól, akik nem költenek eleget a hadseregre. Ha Kamala Harris lesz az új amerikai elnök, minden bizonnyal sokkal tekintélyesebb hangnemet fog alkalmazni az európaiakkal szemben, mint Trump. Meg fogja próbálni bevonni partnereit az ukrajnai vagy a közel-keleti döntésekbe – de csak olyan mértékben, amennyire az amerikai érdekek ezt megengedik. Az európaiak nem engedhetik meg maguknak, hogy kizárólag az Egyesült Államokra támaszkodjanak. Sem katonailag, sem pedig politikailag.”
A madridi El Paíz című közép-baloldali napilap rámutat:
„Európa számára Trump győzelme potenciális katasztrófát jelentene, Harris győzelme pedig nagy megkönnyebbülés lenne, de éppen ebben rejlik Európa egyik kockázata: a szükséges reformokkal szembeni önelégültség. Az EU mélységes politikai gyengeségtől szenved, a kulcsfontosságú fővárosokban, például Berlinben, Párizsban vagy Madridban félig lebénult kormányok működnek, más fővárosok pedig az ultrajobboldal kezében vannak. Harris győzelme olyan érzést kelthet, hogy »van még időnk«, ami irreális. Egy Harris-győzelem végtelenül jobb lenne Európának, de a jobb nem jelent csak jót.”
A stockholmi Aftonbladet című független szociáldemokrata napilap megértést mutat Trump szavazóival szemben:
„A közép politikája véget ért és ez egy globális jelenség. Szintén globális jelenség, hogy nincs többé valódi demokratikus szocialista munkásmozgalom. Teljesen mindegy, ki van hatalmon, mert ettől függetlenül a jóléti államot megnyirbálják, a gazdagok adóját csökkentik és a dolgozókra meg az alsó középosztályra hárítják a terheket. Terjed a bizonytalanság a foglalkoztatásban. Ha olyan környéken szeretne egy lakást, ahol van munka, akkor kapcsolatokra és pénzre van szüksége. A nyugdíj- és egészségbiztosítás egy rossz vicc. Az ezzel kapcsolatos harag ezért egyre nő. A szegények és a munkások egyre inkább erős férfiakat választanak, de határozottan olyan dühös embereket, mint ők – és akik ugyanakkor azt mondják nekik, hogy majd gondoskodnak róluk, és majd minden rendben lesz.”
Az isztambuli Muhalif című közép-jobboldali napilap megjegyzi:
„A közelgő választás két táborra osztja az amerikai társadalmat. A demokraták támogatói Donald Trump republikánus jelöltet olyan embernek látják, aki nem tudja visszafogni személyes ambícióit, míg a republikánus szavazók hazugnak és képmutatónak tekintik Kamala Harrist, a demokrata jelöltet, aki szerintük nem tudja irányítani az országot. A közvélemény-kutatások nem egyértelműek – a választás eredménye pedig teljesen nyílt.”
A Washington Post című közép-liberális fővárosi napilap így vélekedett:
„Ez nem egy normális választás. Túléltünk egy négyéves Trump-elnökséget, és tudjuk, mekkora károkat okozott. Ő nevezte ki a Legfelsőbb Bíróság három bíráját, akik megfosztották a nőket legintimebb jogaiktól. Destabilizálta a kapcsolatokat az ország legmegbízhatóbb szövetségeseivel és olyan brutális diktátoroknak hízelgett, mint az orosz Vlagyimir Putyin és az észak-koreai Kim Dzsongun. Harrisnek kevesebb mint négy hónapja volt, hogy bemutatkozzon a nemzetnek, miután Biden elnök visszalépett a versenytől. Alelnöknek lenni olyan, mint eltűnni egy tanúvédelmi programban. Ezért Harrisnek nem volt múltja az elmúlt négy évben. A kérdés, amire a választóknak november 5-én válaszolniuk kell, az az, hogy a nemzet visszatér-e ahhoz az állapothoz, amilyen Trump megválasztása előtt volt, aki polgárok millióit vezette meg azzal, hogy a demokrácia balekoknak és veszteseknek való.”
A tokiói Nihon Keizai Shimbun című, a világ legnagyobb példányszámban megjelenő pénzügyi és gazdasági napilapja ígyvélekedik:
„Az idei amerikai választási kampány sértések sorozatává fajult. A hazai pályán a két tábor a legsúlyosabb vádakat emeli egymás ellen. Míg az Egyesült Államokban korábban is voltak csúnya összecsapások, ezúttal a brutális retorika drámaian megnőtt, ami rendkívül aggasztó. A tényszerű politikai viták háttérbe szorultak. Ez rosszat vetít előre a demokrácia jövője szempontjából.”
Veszélyben a demokrácia az Egyesült Államokban, írja a Jean-Paul Sartre és Serge July által alapított párizsi Libération című közép-baloldali napilap:
„Donald Trump visszatérése a hatalomba egyszerűen a demokrácia végét jelentheti az USA-ban – vallja be sok szavazó, akikkel a helyszínen találkoztak lapunk tudósítói. Elképzelhetetlen lenne? Trumpnak nem, aki diktátornak mutatta be magát a Fehér Házban töltött első napjától kezdve. […] Egyesek lekicsinylik ezt a veszélyt, szerintük megnyugtató, hogy Trump már volt elnök, és a demokrácia szilárdan tartotta magát: ez a modern történelem félreértése diktatúráról és alábecsüli Trump támogatóinak gyors előretörését, kezdve a Legfelsőbb Bíróságtól Elon Muskon át a Murdoch-médiáig és mindenre hajlandó, erősen felfegyverzett milíciáig. […] Kamala Harris alelnök, akit súlyos felelősség terhel azért, hogy a rémálom ne váljon valóra, arra buzdította az amerikaiakat, hogy ne bízzák sorsukat egy »kis zsarnokra« […] A felmérésekben, amelyeket eddig 143 különböző intézet és statisztikus közölt a szavazási szándékról, folytatódik a szoros versenyfutás. A két jelölt közül csak Harris mondta, hogy ő tiszteletben fogja tartani a választók döntését, ha ellene szavaznak. Kevés ideje van arra, hogy meggyőzze Amerikát, hogy ne vegye figyelembe ezt a kihívást.”
Harris beleesik Biden „szemétcsapdájába”, írja a milánói Corriere della Sera című, történelmi jelentőségű, 1876-ban alapított, legnagyobb példányszámban kiadott és legolvasottabb liberális olasz napilap az amerikai választási kampányról:
„Néhány nappal ezelőtt megkérdezték Kamala Harrist a Fox News-nak adott interjújában: »Ha Trump olyan gonosz, mint ahogy ön leírja, akkor milyen az a több millió amerikai, aki rá szavaz? Ostoba?« Ez egy nem is titkolt kísérlet volt arra kényszeríteni a demokratát, hogy megismételje Hillary Clinton hibáját, aki a 2016-os kampány során »szánalmasnak« nevezte Trump támogatóit. Harris megúszta ezt a csapdát, de nem sokkal később beleesett Joe Biden csapdájába, akinek még mindig a helyettese. A történet a »szemét« kifejezés körül forog, amely mára a fej-fej melletti verseny kulcsszava lett. Ez talán egy olyan választási kampány elkerülhetetlen vége, amelyben erőszakos vádakkal küzdenek. Biden volt az, aki ismét lehetőséget adott Trumpnak, hogy visszatámadjon. A kár megtörtént: a konzervatív média és Trump már folyton a »szemét« kifejezést használja. […] Ez az ügy a finisben eldöntheti a választási kampány kimenetelét.”
„Mindannyian szemtanúi voltunk a latinok és Puerto Rico gyönyörű szigete elleni rasszista sértéseknek, amikor Donald Trump megjelent a New York-i Madison Square Gardenben” – mutat rá a mexikóvárosi La Razón című tabloid napilap:
„De aki követte ezt a választási kampányt, az tudta, hogy hosszú ideje ez csak egy kis része a volt elnök és támogatói radikalizálódási mozaikjának. Mert Donald Trump a latinok elleni támadásokkal kezdte pályafutását és megígérte, hogy falat épít a mexikói határra. A migrációval szembeni ellenállása továbbra is központi eleme a kampányának.”
A varsói Rzeczpospolita című gazdasági és jogi napilap általánosságban csalódott az amerikai választási kampány retorikájától:
„Trump Kamala Harrist »kommunistának« nevezi, ő pedig azzal vág vissza, hogy Trumpot »fasisztának« nevezi. Nem, Harris nem kommunista, és Trump sem fasiszta. Ez mind kampányretorika, amely már rég túllépte a tisztesség határait. A tényszerű viták helyébe a sértések kerültek. Ez természetesen a felvilágosultabbakat irritálja, de úgy tűnik, az amerikai közvélemény lelkesedik az egyre gyűlölködőbb nyelvezetért.”
A The Philadelphia Inquirer című, többszörös Pulitzer-díjas tabloid, Donald Trumphoz közelálló napilap így kommentálja annak választási ígéreteit, amelyek között szerepel az adók csökkentése és a vámok drasztikus emelése:
„Trump gazdasági terve valójában fenyegetést jelent az Egyesült Államok gazdaságára nézve, amelyet alacsony munkanélküliség és erőteljes foglalkoztatási növekedés jellemez: emelkedő bérek, rekord tőzsdei nyereségek és csökkenő kamatok, miközben az infláció újra ellenőrzés alatt áll. A javasolt adócsökkentések csak egy trükk a szavazatok megszerzésére anélkül, hogy figyelembe vennék, hogyan növelik ezáltal az inflációt és robbantják ki a hiányt. Trump első ciklusa közel sem volt olyan jó, mint ahogy azt ő állítja, hisz valójában hatalmas állásvesztésekkel és rekordhiánnyal végződött. Trump második ciklusa még nagyobb veszélyt jelentene a gazdaságra.”
A tajpeji Gongshang Shibao című kormánypárti napilap ezt jegyzi meg:
„Donald Trump még nem nyerte meg az elnökválasztást, de idegesíti a tőzsdéket és a nemzetközi cégek vezérigazgatóit. Radikális gazdaság- és biztonságpolitikát fog-e folytatni, és – ahogy azt bejelentette – büntetővámokkal akarja-e térdre kényszeríti a globális versenyt? Úgy tűnik, az EU felkészül erre. Ezért a fontos nyersanyagok és értékesítési piacok biztosítása érdekében szoros együttműködést keres Ausztráliával, Kanadával és Indiával. Japán is hasonló úton halad.”
Mennyire német az amerikai politika? Teszi fel a kérdést a Frankfurter Allgemeine Zeitung című polgári-konzervatív napilap:
„A német-amerikai kapcsolatok ritkán voltak ilyen szorosak, mint manapság, legalábbis, ha a Fehér Ház jelöltjeinek családfáit tekintjük mértéknek. A keddi amerikai elnökválasztáson aztán a Kallstadt an der Weinstrasse-ból indul Friedrich Trump unokája a kuppenheimi Sebastian Walz ükunokája ellen. Donald Trump és Kamala Harris alelnökjelöltjeinek német gyökerei vannak. Ez felveti a kérdést: milyen szerepet játszanak a német bevándorlók és leszármazottaik az amerikai politikában? Ha megnézzük 250 év történetét az Egyesült Államok alapítása óta, egy dolog emelkedik ki: a német-amerikaiak alkotják a legnagyobb bevándorló csoportot. Az amerikai népszámlálási hivatal 2022-es adatai szerint 41 millió amerikai – a teljes lakosság mintegy tizenkét százaléka – mondta azt, hogy német ősei vannak; őket követik a britek és az írek.
A német származású prominens amerikaiak, akik fontos szerepet töltöttek be állami pozíciókban viszont egy kézen megszámlálhatók: Carl Schurz, Dwight Eisenhower és Henry Kissinger. […]. Schurz, az 1848-as bukott forradalmár, 1877 és 1881 között amerikai belügyminiszter volt; Kissinger, aki tinédzserként menekült szüleivel a nácik elől, külügyminiszter volt Nixon és Ford elnökök alatt. Eisenhowerrel nagyon messzire kell visszavezetni az ősi galériát: ősei a 18. században emigráltak. Ő volt az utolsó amerikai elnök német gyökerekkel Trump előtt, és csak a második az 1929 és 1933 között uralkodó Herbert Hoover után.
Több oka is van annak, hogy a német bevándorlók és leszármazottaik alig jelentek meg az amerikai politikában. »A fő oka ennek a 19. században a megosztottságuk volt: az egyik rész a demokratákra, a másik a republikánusokra szavazott. Nem alkottak homogén tömböt, mint például az írek, akik a demokratákra szavaztak« – állítja Heike Bungert észak-amerikai történész, a német Münster egyetemi tanára. A német bevándorlók többsége kezdetben közel állt a demokratákhoz és gyanúsnak tűntek nekik az 1854-ben alapított Republikánus Párt tagjai. »A republikánusok ájtatos protestantizmusa ellentmond a német bevándorlók életszemléletének, akik a hétvégén piknikezni szerettek« – állítja Bungert. Sok német bevándorló bírálta a republikánusok követelését a rabszolgaság eltörlésére. Nyitottabbak voltak az új bevándorlásra is, mint ez a párt.
Kire szavaznak ma az amerikai németek?
A politika második és harmadik szintjén azonban az amerikai németek nagyobb arányban voltak és vannak képviselve. A közelmúltban olyan nevek jkelentették ezt, mint Donald Rumsfeld volt védelmi miniszter vagy Mitt Romney, a 2012-es republikánus elnökjelölt. A 20. században a német származású politikusok az előző századtól eltérően túlnyomórészt republikánus párttagsággal rendelkeztek. És kire szavaznak az amerikai németek ma? Donald Trumpra. […]
Orbán Balázs átrepülte az óceánt, hogy személyesen szurkoljon Donald Trumpnak, írja a budapesti Népszava című baloldali napilap:
„Béke, határvédelem és gazdasági fejlődés – ez az új amerikai program – írta pénteki Facebook-bejegyzésében Orbán Balázs, aki részt vett az ismert trumpista amerikai műsorvezető, Tucker Carlson élő műsorán Arizonában.
A miniszterelnök politikai igazgatója fotókat is megosztott az eseményről, amelyeken látszik, hogy Tucker Carlson mellett találkozott Trumppal, illetve ifjabb Robert F. Kennedyvel is. Hajrá, elnök úr! Egy európai ország biztosan Ön mögött áll – zárta posztját Orbán Balázs.
Tucker Carlson egyébként jó barátságot ápol a magyar kormánnyal: korábban kétszer is járt Budapesten, és tavaly nyáron Orbán Viktor miniszterelnökkel interjúzott a Karmelita kolostor teraszán.
Orbán Viktor csütörtökön egyébként azt közölte, hogy nemrég beszélt Donald Trumppal, akinek sok szerencsét kívánt a jövő keddi választáshoz, és azt is kifejezésre juttatta, hogy neki drukkol.
Korábban Orbán Balázs a Népszavának beszélt Donald Trump béketeremtési esélyeiről az orosz-ukrán háborúban. Ami azt illeti, az arizonai út érthető (főleg, ha nem adófizető pénzből állták a költségeit), a miniszterelnök politikai igazgatójának legalábbis égető szüksége lehet némi sikerélményre az 1956-os forradalomról tett kínos kijelentései után.”
Napilapok a világ minden tájáról (Illusztráció: Pixabay)
