Ilyen tempóban soha senki sem dolgozott Szerbiában, mint ahogy tették azt november elsején Újvidéken a vasútállomáson. Sietniük kellett, mert nem volt szabad bizonyító nyomot hagyni arról, miért is szakadt le az állomás beton napellenzője. Mert békeidőben, földindulás nélkül sok a halott. Mint a költő írta: „A lakosok földindulásról beszélnek, mely régebben, mint a bosszúálló istenek büntető ítélete, a szigetre szállott.” (Vörösmarty Mihály)
Nem szigetre, csak az állomás előtti pihenőtérre, ahol padok voltak, rajtuk sok fiatal. Huszonöt tonna beton szakadt rájuk. Az írás pillanatában tizennégy a halottak száma, és még háromért nem szavatolnak az orvosok. Sokan láb és kéz nélkül maradtak.
Az illetékesek, ha illetékesek – gondolom, nem, de ez magánvélemény –, tehát az „illetékesek” azt állítják, a nyári munkálatok során nem bántották az előtetőt. Azokról a munkálatokról beszélek, melyek során felújították a hat évtizede épült állomást. Érdekes, eddig nem volt vele baj, kivéve, hogy késtek a szerelvények.
Siettek, persze hogy siettek, nehogy valami nyoma maradjon annak, mit is csináltak a felújítók. Mert ahogy a Szabad Magyar Szó meg a HVG is írja, „A magyar határ felé vezető vasútvonal rekonstrukciójának felügyeletét az Utiber nevű cég nyerte el, melynek többségi tulajdonosai Magyarországról származnak. Ez az a vállalat, amely annak az újvidéki állomásnak is felügyelhette a felújítását, ahol pénteken leszakadt egy üvegterasz, és tizennégy ember életét veszítette.
Project Bureau Utiber anyavállalata a magyarországi Utiber Közúti Beruházó, amely két magyar állampolgár, Lakits György (44 százalékos részesedés) és Almási László (30 százalékos részesedés) tulajdonában áll. A magyar cégnek 85 százalékos részesedése van, a maradék 15-öt egy belgrádi szerb állampolgár, Jović Miodrag birtokolja, aki egyben a cég igazgatója is – írja a Szabad Magyar Szó. – A szerb Forbes szerint az Utiber Mészáros Lőrinc építőipari cégeivel is szokott együtt dolgozni.”
Persze hogy siettek, hiszen mondták nekik, hogy sietniük kell. A szerb államfő barátjának, a magyar miniszterelnöknek a barátja nem kerülhet bajba. A szerbiai aranykorban. Merthogy lesz itt (Szerbiában) még építenivaló. Meg Magyarországon is. És mindkét országban egyetlen intézmény működik. Az uralkodóé. A rendszer, az intézményrendszer csak papíron létezik. A törvényhozó, a végrehajtó meg az igazságszolgáltató is. Mert, ugye, egy újvidéki tragédia után – bátran állíthatjuk, hogy tragédia történt, helyezzük magunkat az áldozatok hozzátartozóinak a helyébe – minimum az építőipari miniszternek a lemondása azonnal hatályba lép(ne).
De nem itt. Ez Szerbia! Az építészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter hetvennyolc órával a tragédia után jelentette be nyilvánosan a lemondását. Nevét szándékosan kerülöm. De aki akarja, kikeresheti. A Demokrata Pártban az Ifjú Demokraták alelnöke, majd a Végrehajtó Bizottság tagja, Zoran Đinđić (a nevét szándékosan említem) pártelnök kabinetfőnöke, Milo Đukanović volt montenegrói elnök tanácsosa a választási kampányokban (1997, 2000), Biljana Plavšićnak, a boszniai Szerb Köztársaság volt elnökének a választási tanácsosa 1997-ben, 2004-től aktívan részt vett a szlovén, bolgár, macedón választásokon, és, hát, azt mesélték róla, hogy kivette részét Dragoljub Mićunović, a Demokrata Párt elnöki tisztségénekek elvesztésében is. Ma természetesen a Szerb Haladó Párt jeles tagja. Így lett belőle miniszter. Ennyit a rendszerről.
De ha már itt tartunk, beszélhetnénk az egészségügyről, ahol a miniszternek meg kellett várnia az államfőt, hogy az mondja meg – talán a kimondja lenne a helyes, tehát mondja ki, mikor számolják fel a várólistákat. Az ilyesmi a miniszter felmérése szerint csak a vezér szájába való. Bizonyos szempontból jól is jött az újvidéki vasútállomás a hatalomnak, ugyanis emiatt az égvilágon senkit sem érdekelt a pedagógussztrájk, pedig az előtte való napokban ez volt a mindenről tudósító sajtó fő híre. Ebből is látszik, hogy a „majd lesz” hír nem igazán hír. Ott, a híradás vége felé meg lehet említeni. Persze érthető, hogy a nagyon félretett és ellehetetlenített sajtó harcol, de nem így kell ezt csinálni. Nem ennyire. Persze ez mégis sokkal jobb, mint a hallgatásba borulás. Közszolgálati elektromos sajtó, vagy a ló másik oldalára eső televíziók, amelyek nyíltan szurkolnak a hatalmi oldalnak. Ízléstelenül, ocsmányul. Sajnos a kisebbségiek is errefelé tartanak, méghozzá az „addig kell visszaélni a hatalommal, amíg van” jelszó alatt.
Tehát több mint fél évszázad után az újvidéki vasútállomás napellenzője néhány nappal ezelőttig a tűzó naptól meg az esőtől, hótól óvta az embereket. A hatvanas évek esztétikája mellett gyakorlati haszna is volt. 2024. novemberének első napjáig. Mindenszentekig.
Öreg Dezső
A kacskaringós utat megtett, karrierista építészeti, közlekedési és infrastrukturális miniszter hétfőn este jelezte, hogy benyújtotta a lemondását az újvidéki tragédia okán, de hozzátette, őt semmilyen felelősség nem terheli a halálesetek miatt
