Lezajlott a szavazatok összesítése a Kriska cukrászda által hirdetett Álmaid születésnapi tortája – te lerajzolod, a Kriska cukrászdában elkészítik! nevet viselő pályázat esetében: a 152 rajz közül, amelyet elsősök és másodikosok küldtek be, Kopasz Gréta alkotása kapta a legtübb szavazatot, így az ő születésnapi tortáját készíti majd el a cukrászda. A második helyen Polyák Márk végzett, aki egy 2000 dináros vásárlási utalvánnyal lett gazdagabb, míg Kuzma Adél és Nagy Abonyi Csenge rajza ugyanannyi szavazot kapott, így mindketten 1000-1000 dinár értékben vásárolhatnak az Adai utca 8-as szám alatt található cukrászdában.

– Mivel nemcsak Zentáról, hanem Óbecséről és Törökbecséről, Szabadkáról, Topolyáról, Újvidékről és még Szegedről is rengeteg nagyon szép rajz és sok szavazat is érkezett, úgy döntöttünk, hogy nem az első öt, hanem az első tizenöt helyezett gyerek kap meghívást a decemberben sorra kerülő hagyományos tortadíszítő versenyre, amelyet a Zentai Gazdakör, a VATEBET és a Kriska cukrászda szervez közösen – mondta Makrinov Richárd. Az ötletgazda hozzátette, az akció nagy sikerére való tekintettel, jövőre is szerveznek majd hasonló pályázatot.

A rajzverseny végeredménye:

1. helyezett: Kopasz Gréta

1. helyezett: Kopasz Gréta

2. helyezett: Polyák Márk

2. helyezett: Polyák Márk

Harmadik helyezettek: Kuzma Adél és Nagy Abonyi Csenge

Harmadik helyezettek: Kuzma Adél és Nagy Abonyi Csenge

A decemberi tortakészítő versenyre meghívást kap (az első három helyezetten kívül):

Blazsanik Ádám,

Stefanelli Albert,

Susljik Filip,

Farkas Léna,

Boka Alesja,

Léner Gellért,

Ricz Noel,

Tandi Boglárka,

Cakó Cintia,

Varga Petra,

Szűcs Jázmin.

A szavazók között ajándékcsomagot sorsoltak ki, a nyertesek:

Bálint Eszter,

Rókus László,

Báló Róbert.

Egy nagybőgő lesz – tortából!