Rétalji Igor egyetemi tanár, kommunikációs szakember rövid köszöntője után rendhagyó módon a Momentán Társulat szokatlan, de érdekes programjával kezdődött a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara tematikus workshopja a Business Festen, az idén június 13-án délelőtt, a Millenárison, vagyis a budapesti Nemzeti Táncszínház épületében. A társulat tagjai ugyanis azt modellezték az üzleti improvizációs szituációs műsorukban, hogyan lehet megszólítani egymást, mi van bennünk ilyenkor, mi akadályoz, és mi az, ami segít. A program szereplői – Kiskovács Attila, Molnár Levente és Várady Zsuzsa – afféle szituációs tréningként szemléltették a különféle lépéseket, a gyakorlatok pedig, amelyekbe a közönséget is bevonták, párban zajlottak.
„fölkerestelek, hogy
ne kelljen rádöbbenned:
magamrahagytál”
(Fodor Ákos: Társasélet)
Kifejezetten izgalmas volt, amikor a Momentán Társulat tagjai arra kérték a résztvevőket, hogy válasszanak maguknak egy „nagyon szimpatikus” partnert egy rövid játékhoz, amelyben a feladott fogalompárok közül kellett kiválasztani, hogy kihez melyik áll közelebb, ki melyikről csevegne szívesebben egy vadidegennel folytatott kötetlen beszélgetésben, ezáltal megvilágítva azt is, hogy mennyire egyezik, illetve mennyire különbözik a gondolkodásuk. Mindebből pedig kiderült azt is, hogy számtalan kapcsolódási pont van, akár egy pszichológus és egy IT-szakember között is, akármennyire különböző is legyen a foglalkozásuk, jellemük, viselkedésük az adott szituációkban.
Logikusan következik ebből, hogy az előadók közül többen is részletezték a kapcsolatépítési lehetőségek és módszerek különböző formáit, módozatait. Szirtesi-Nagy Réka, a DFT-Hungária szervezetfejlesztési igazgatója, tréner és coach például három pontban foglalta össze az általa legfontosabbnak tartott elemeket:
1) adj, mielőtt kérsz;
2) kérdezz, mielőtt elköszönsz;
3) gondolkozz közösségben.
Szirtesi-Nagy Réka az első tézis kifejtésében a gyerekeket, illetve a saját lányát hozta fel példaként, aki a játszótéren így köszönti az ismeretlen gyerekeket: „Szia, legyek a barátod?” Mint mondta, ennek a gondolkodásmódnak az üzleti megfelelőjét kell megtalálni, vagyis adni valamit – mint a gyermekek esetében a barátságukat –, mielőtt elkezdődne az együttműködés. „Ha elkezdesz adni, ne várd, hogy kapj cserébe valamit. Kezdj el adni, és előbb-utóbb kapni fogsz valamit. Lehet, hogy jó szándékot, lehet, hogy visszajelzést. Próbáljátok ki, hogy amikor a legközelebb beszélgettek valakivel, akkor azzal zárjátok a beszélgetést, hogy valamit adtok neki” – biztatta a hallgatóságot az előadó. A szakember úgy fogalmazott, hogy ez az, ami igazán hasznos tud lenni hosszú távon.
A második pontot részletezve Szirtesi-Nagy Réka kifejtette, hogy a beszélgetések megszokott lezárása, a „snassz” elköszönés a kapcsolatépítés szempontjából nem előnyös. De ha azzal zárunk egy beszélgetést, hogy megkérdezzük, mivel tudunk segíteni az üzleti partnerünknek – „Van valami, amit meg tudok tenni érted?”; „Van valamire szükséged?” –, akkor már megnyitottuk az utat afelé, hogy megalapozzunk egy együttműködést. „Láttál-e olyan pontot, amiben tudnánk együttműködni?” Lehet ennek a következő lépése egy közös kávézás, aminek, persze, könnyen lehet, hogy nem lesz semmi eredménye, de megtörténhet az is, hogy össze nem tartozó dolgokat hirtelen össze tudunk kapcsolni.
Szirtesi-Nagy Réka szerint az eddigiekből következik a harmadik pont, ami értékelése szerint ugyanakkor a legfontosabb is: gondolkodj közösségben! Mint mondta, elég csak utánaszámolnunk, hogy hány közösségnek vagyunk a tagjai, legyenek bár azok mikro-, közepes vagy nagyobb közösségek. Mindnyájunknak vannak munkahelyi, szakmai, spirituális, baráti közösségeink… „De az a hat anyuka is egy közösség, akikkel szerdán délután a gyermekeinket szoktuk várni az iskola előtt. Természetesen én sem azért megyek oda, hogy networköljek, de az a negyed óra, amíg együtt vagyunk, amikor a gyerekekről beszélgetünk, közösségé tesz bennünket…” Mint mondta, amikor egy-egy ilyen spontán beszélgetésben megismerjük egymás hátterét, érdeklődési körét, hivatását, szakmai státusát, illetve eredményeit és szemléletmódját, akkor egy ilyen alkalom végére kiderülhet, hogy milyen jól tudnánk együttműködni.
„a Mindent-Tudás
Kútjába mártott fejem
elfelejt engem”
(Fodor Ákos: Hárún ar-Rasíd)
Nekem pedig mindezek után nem is nagyon marad itt más hátra, csak hogy ehhez a témánkhoz most ismét válasszak egy régi fényképet a Mede-archívumból – ahogyan olvasóink már megszokhatták rovatunkban –, vagyis Mede Lajos, az 1934. november 8-án Budapesten született tekéző és edző, a korabeli anyaországi sportélet ismert alakjának hagyatékából, ezzel is tisztelegve az emléke előtt.
