A Szerbiai Építészmérnökök Egyesülete hétfőn felszólította Szerbia kormányát, hogy helyezze hatályon kívül azt a döntését, amellyel megszüntette a Belgrád központjában található Vezérkar épületegyüttesének védettségét.
A szerb kormánynak és „más illetékes intézménynek” címzett nyílt levelében az egyesület arra figyelmeztet, hogy a védett státusz megszüntetésével az állam nemzetközi vállalásait is megszegte.
Emiatt, mint írják, már komoly figyelmeztetések érkeztek a legjelentősebb nemzetközi műemlékvédelmi szervezetektől, például az Építőmérnökök Nemzetközi Uniójától és az Europa Nostra szervezettől.
A nyílt levélben azt írják, a kormány döntése olyan precedenst teremt, amely nemcsak Szerbia területén, hanem az országhatárokon túl is megnyitja az ajtót, hogy a szerb kulturális és épített örökséggel bármit megtehetnek, szakmai ellenőrzés nélkül is, kizárólag politikai döntés alapján.
Ne legyünk már a civilizált világ egyetlen olyan országa, ahol lerombolják a kulturális örökséget!
Ökológiai felkelés: A hírszerzés emberei berontottak a Köztársasági Műemlékvédelmi Intézetbe