Debreczeni József Hideg krematórium című könyvét az év tíz legfontosabb olvasmányélménye közé sorolta a New York Times.
A lista a szerkesztőség tagjainak ajánlásaiból áll össze. A Hideg krematóriumot 1950-ben adta ki először egy állami ügynökség Jugoszláviában, Debreczeni és családja ugyanis már az első világháború után itt telepedett le. A könyv rövid ideig még kötelező olvasmány is volt Jugoszláviában a magyar nyelvű iskolákban. Magyarországon csak idén jelent meg a Jelenkor gondozásában.
Az 1978-ban elhunyt író 39 volt, mikor deportálták, naplóregényében auschwitzi élményeiről vall.
„Egy marhavagonban figyeli deportált társát, akinek a keze még őrzi egy láncdohányos gesztusait, Auschwitzba érve pedig összefut azzal a bárzongoristával, akit otthon messziről elkerült. Ez több, mint akasztófahumor, ez makacs harc az emberségünk megőrzéséért, ez az elképzelhetetlen befogadhatóvá tétele. Aki közhelyeket vár, keresgéljen máshol: Debreczeni tanúja és hírnöke volt az emberiség legjobb és a legrosszabb pillanatainak, és ami a legfontosabb: megmutatta mindezt nekünk” – írták a lap ismertetőjében.
Debreczeni József Budapesten született 1905-ben Brunner József néven (a Debreczeni tulajdonképpen írói név, ami felmenői debreceni gyökereire utal). Az első világháború után a Tanácsköztársaságot követő antiszemita támadások elől családjával Jugoszláviába menekült. Alexander Bruner szerint nagybátyja története sok tekintetben tükrözte a magyar zsidóság hullámvölgyeit: Debreczeni újságíróként a szabadkai Naplónál helyezkedett el, a 30-as években azonban rövid időre javult a budapesti zsidóság helyzete, és az akkor már elismert írót felkérték, hogy térjen vissza Magyarországra, és legyen az Ünnep című lap munkatársa. 1932 és 1938 között tehát itt dolgozott, míg a zsidóellenes törvények miatt el nem bocsátották. Ekkor visszatért Jugoszláviába, hamarosan azonban munkaszolgálatra kötelezték, 1944-ben pedig Bácstopolyán bevagonírozták, és Auschwitzba deportálták.
A könyv hányattatott sorsáról és az író életéről Debreczeni József unokaöccsével, Alexander Brunerrel ez év áprilisában készített interjút a 24.hu.
Fotó: V arga Jennifer / 24.hu