Szerdán megszüntették a vizsgálati fogságot D.R. (16) kiskorúval szemben, akit az újvidéki tüntetést követően állítottak elő, értesült a 021.rs.
A portál az újvidéki felsőbíróságtól megtudta, hogy jogerősen befejeződött a fiatalkorúval szemben folytatott eljárás, a kiskorú bűnelkövetőkről szóló törvényben előírt sürgősségi előírásokkal összhangban.
„A bíróság nem közölhet további részleteket, mivel a kiskorúakkal szemben folytatott eljárások a törvény értelmében a nyilvánosság kizárásával zajlanak, a fiatalkorú személy érdekében” – magyarázta az újvidéki bíróság.
A kiskorút, miután letartóztatták, 30 napos vizsgálati fogságba helyezték az újvidéki nagy tüntetést követően, mert állítólag erőszakos bűncselekmény követett el és részt vett a Városháza megrongálásában.
Akkor összesen kilenc személyt vettek őrizetbe, köztük Goran Ješićet és Miša Bačulovot. Ezután újabb tiltakozú megmozdulásokra került sor, melyek alkalmával a bíróság és az ügyészség épületét vették blokád alá a tüntetők. Utoljára Ivan Bjelić aktivistát engedték ki a fogdából november 28-án, ezután a blokádok szervezésével is felhagytak. D.R. kiskorú azonban a fogdában maradt, mivel róla nagyon keveset lehetett tudni, ügyvédje nem kommunikált a nyilvánossággal. Azt sem lehetet duni, hogy saját, választott ügyvéd képviseli-e, vagy hivatalból rendeltek ki mellé védőt, és az sem volt ismeretes, hogy esetében betartották-e a fellebbezés benyújtására vonatkozó határidőket. Kiskorúakat ugyanis csak nagyon ritka esetben helyeznek vizsgálati fogságba.
Az sem tudható, hogy a bíróság milyen jogalappal helyeztette vizsgálati fogságba, mivel nem akartak részleteket elárulni ügyével kapcsolatosan.
A fiatalkorúakkal szemben folytatott eljárásoknál más intézkedéseket szoktak alkalmazni, például házi őrizetet, elektromos nyomkövetővel.
Fogságba helyezését az ellenzék is szóvá tette
Borislav Novaković szégyenletesnek nevezte, hogy fiatalkorúval szemben 30 napos vizsgálati fogságot rendeltek el.
„Mindvégig szorgalmaztuk és ezért is hangoztattuk, hogy nem nyugszunk le és nem hagyjuk abba a tiltakozást. Őt már régen ki kellett volna engedni a fogdából. Sajnálom, hogy ez nem történt meg korábban és nem látok semmilyen jogalapot, amellyel őt a fogdában tarthatták volna” – nyilatkozta még korábban Novaković.
Mint mondta, az egyetlen jogalap az ennyi ideig történő fogva tartásra esetleg az lehet, hogy ne tudja befolyásolni a szemtanúkat, vagy hogy megismételheti a bűncselekményt.
„Habár én egy 16 éves esetében nem tudom elképzelni, hogy ez a második dolog hogyan következhetett volna be. Eddig a pillanatig pedigm ha voltak szemtanúk, azokat már ki tudták kérdezni, ennek a fiúnak pedig már régen szabadulnia kellett volna” – tette hozzá.
Marinica Tepić rámutatott, hogy az ellenzék képviselői mindenkivel kapcsolatban voltak, akit todtak azonosítani.
„Ezt a kiskorút nem tudtuk azonosítani, mert nem is volt nála igazolvány, nem is tudtuk, hogy pontosan kiről van szó, így nem volt információnk, ami alapján léphettünk volna. Sem családja, sem ismerősei nem jelentkeztek nálunk, pedig felhívást tettünk közzé, hogy jogász csoportjaink rendelkezésre állnak, vártuk, hogy jelentkezzen” – mondta Tepić za 021.rs.
Radomir Lazović, a Zöld-Baloldali Front társelnöke is kedden a kiskorú szabadon bocsátására szólított fel.
„Ezt a tizenhat évest nyilvános rendezvényen elkövetett erőszakkal terhelik, és annak ellenére, hogy az összes többi letartóztatottat már elengedték, őt 30 napos vizsgálati fogságba helyezték. Felmerül a kérdés, hogy a rezsim miért leginkább éppen a kiskorúakon éli ki magát. Vajon az a cél, hogy megüzenje a fiataloknak, egyetemistáknak, középiskolásoknak, hogy még véletlenül se jusson eszükbe lázadni?” – mondta Lazović.
Véleménye szerint az ilyen bánásmód egy fiatal személyben életre szóló traumát okozhat.
„Egyetlen bűntette az volt, hogy a 15 ember halála után az igazság után vágyakozott” – állapította meg Lazović.